SZTE Info

Walter Fruzsina és Szebeni Gábor a Sófi-verseny győztesei

Az SZTE Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa immár hetedik alkalommal rendezte meg ösztöndíj-konferenciáját. A március 24-i rendezvényen hét mesterképzésben részt vevő és kilenc doktorandusz biológushallgató mutatta be tudományos kutatási területét a Szegedi Biológiai Központban, a két kategória legjobbját 100-100 ezer forintos ösztöndíjjal jutalmazzák.
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A talán minden eddiginél színvonalasabb és szorosabb versenyben a zsűri hosszas tanácskozást követően tudott csak döntést hozni. Biológus mesterképzés kategóriában az első díjat az ötödéves Walter Fruzsina (témavezetője: Deli Mária, az MTA SZBK Biofizikai Intézet Molekuláris Neurobiológiai Csoport tudományos főmunkatársa) nyerte el. A doktoranduszok közül Szebeni Gábor János harmadéves PhD-hallgató (a 2009. évi harmadik helyezett) bizonyult a legjobbnak (témavezetője: Monostori Éva, az MTA SZBK Genetikai Intézet Limfocita Jelátviteli Csoport tudományos tanácsadója). A két győztesnek a konferencia díszvendége, Orosz László akadémikus, a szegedi Genetikai Tanszék alapítója, a JATE és az ELTE Genetikai Tanszékének egykori tanszékvezető professzora adta át az oklevelet és a díszes vándorserleget.

DSC_1879R
Fotó: Segesvári Csaba

A két nyertes közül Walter Fruzsina a tesmilifene, egy tamixifen-származék kemopotencírozó szer az agyi endotélsejtekre gyakorolt hatását kutatja, Szebeni Gábor János témája pedig a csontvelői eredetű mesenchymális őssejtek és az általuk termelt galektin-1 szerepe a tumorfejlődésben.

A mesterképzésben tanulók közül az ötödéves biológus Balla Gyula (a 2009. évi győztes) a második, míg az ugyancsak végzős Török Nóra a harmadik díjat nyerte; a PhD-hallgatók között Biczó György és Poór Péter végzett még a képzeletbeli dobogón. A legjobban szerepelt hallgatók témavezetőinek munkáját is elismerték: Deli Máriát a Ferenczy Lajos-díjjal, Monostori Évát pedig a Farkas Tibor-díjjal tüntették ki. Az elismeréseket Vígh László akadémikus (MTA SZBK Biokémiai Intézet) adta át a szakembereknek.

A Sófi József-ösztöndíjat egyébként a TTIK nyári diplomaosztó ünnepségén vehetik majd át a győztesek ünnepélyes körülmények között.

P. M. L.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. január 27.

Kiemelt_Zolnay_Kriszta

Szeged és London között ingázik: a Richter igazgatósági tagja, multinacionális gyógyszercégeket képviselt a nemzetközi porondon, most a pénz és az egészségügy metszéspontján végez szakértői munkát a Tisza-parti város Kígyó Patikája tulajdonosaként is ismert dr. Zolnay Kriszta. Az SZTE Gyógyszerésztudományi Karán végzett szakemberrel életútjáról beszélgetve megtudtuk, időnként miért kérdezi önmagától: „Ez tényleg velem történt meg?”

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • február 25.
    13:00 - 17:00
  • február 25.
    16:00 - 17:00
    A megjelenteket köszönti: Gácser Attila, a Biológia Intézet vezetője
    A kötetet bemutatják: a könyv lektora, Nagy Lászlóné, valamint a könyv szerkesztője és szerzői: Balázs János, Hegyi Andrea, Poór Péter, Sinka Rita és Vörös Mónika
  • február 25.
    18:00 - 19:00
    Hiteles és motiváló előadás a Mentor(h)áló Pedagógiai esték 2020-as tavaszi évadában a futás, azon belül az ultrafutás különös világáról. Vendégünk Lubics Szilvia magyar amatőr hosszútávfutó és ultramaratonista, az Ultrabalaton és a Spartathlon többszörös győztese!
    Jegyár: kedvezményes 1.800 Ft (SZTE-kártya, diákigazolvány, pedagógusigazolvány); teljes árú 2.400 Ft. Kedvezményes jegyek csak személyesen vásárolhatók, a vásárláskor be kell mutatni a kedvezményre jogosultságot igazoló dokumentumot! Jegyek november 11-től kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online, a http://jegyek.ihrendezvenykozpont.hu/category/entry-ticket weboldalon.
    Az SZTE Mentor(h)áló 2.0 projekt programja
  • február 25.
    18:00 - 19:00
    A Dugonics Társaság előadóülése
    Előadó: Dr. Kerek Ferenc zongoraművész, a Dugonics Társaság elnöke, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar oktatója
    Beszélgetőtársak: Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója
    Kerek Attila, SZMJV protokoll- és rendezvényreferense, a Dugonics Társaság elnökségi tagja
  • február 26.
    08:00 - 09:00
    Az SZTE BTK Pszichológiai Intézet szervezésében