„A művelt ember az egész világon otthon van” – az antikvitás ifjú kutatói találkoznak a Szegedi Tudományegyetemen

– Az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar konferenciájának a címében található mottó magyarra fordítva: „A művelt ember az egész világon otthon van”. Mire utal ez a latin mondás?

– A „Sapiens Ubique Civis” pontos eredete bizonytalan, jelentése interpretációnk szerint: „a művelt ember az egész világ polgára”, illetve „otthon van mindenütt”. Amikor kerestük a konferencia nevét, rátaláltam és megtetszett. Olyan dolgot hirdet, ami nem csak a mi területünkről, hanem az összes tudományról szól. Ha valaki elsajátítja a közös európai kultúrkincset, az a világon nagyon sok helyre belépő: akár a tudományos fórumokra gondolunk, akár a közben megszerzett nyelvtudás és egyéb képességek miatt számos más területre.

MÉRLEGEN A DOKTORANDUSZOK TALÁLKOZÓJA

– Hogyan született meg az ötlet, hogy nemzetközi doktorandusz konferenciát szervezzenek?

– Tíz éve Brnóban hasonló konferencián vettek részt az akkori PhD-s tanítványaim, akik hazatérve javasolták, hogy a mi tanszékünk is szervezzen hasonlót. Ez nagy újdonságnak számított. Egy ilyen esemény azért is hasznos, mert a diákok megtanulják a szervezés folyamatait.

– Főszervezőként önnek milyen feladatai vannak?

– A cateringtől kezdve az elnökök meghívásáig minden. A kapcsolattartási munka legnagyobb részét volt tanítványom, Gellérfi Gergő intézi. Ő a konferencia egyik ötletadója. Itt kezdte tanulmányait, vezetésem alatt készítette disszertációját, és ma már a docensi fokozat megszerzésére készül. Ez jól mutatja, hogyan adjuk át egymásnak a stafétát. A hallgatók is rengeteg feladatban vesznek részt, de igazából mindenki mindent csinál, ilyen szempontból nagyon demokratikusak vagyunk.

– Milyen tapasztalatokat szerezhet egy diák a konferencián?

– Elsősorban az előadásokra helyeződik a hangsúly. Érdekes témákkal készülnek a klasszika-filológia és rokon tudományok rengeteg ágában. Sok országból érkeznek PhD-s és posztdoktori hallgatók, tehát ez ideális terep a kapcsolatépítésre is. Az eszmecsere állandó kísérői a jó értelemben vett tudományos viták, amelyek során az előadók ötleteket adhatnak egymásnak. Publikálásra is van lehetőség. Együttműködünk az ELTE Eötvös József Collegiumával, ahol peer review eljárás után ingyenesen letölthető kötetben jelennek meg a benyújtott cikkek.

– Milyen visszajelzéseket szoktak kapni ezek a tanulmánykötetek?

– Ezeket a tanulmányokat olyan PhD-hallgatók írják, akik már magas színvonalon tudnak publikálni és nagyon felkészültek. A küldő egyetemek jó könyvtárakkal rendelkeznek, ennek a munkának ez az alapja, úgyhogy kiváló minőségű tanulmányok találhatóak a folyóiratban, de más idegennyelvű tudományos fórumokon is megjelennek és ott is elismerik őket.

– A konferencia bárki által látogatható? Mennyire élvezhetőek az előadások komolyabb háttértudás nélkül?

– Teljesen nyilvánosak vagyunk, bárkit szívesen látunk. A tudományos előadások angol nyelven folynak, és a fiatal kutatók doktori témáinak egy-egy aspektusával ismertetnek meg. Én mindig végighallgatom az egészet, mert mindegyikben lehet találni valami meglepő újdonságot. Idén majdnem negyven előadónk lesz, érdemes kiválasztani akár néhány, izgalmasnak tűnő témát, és azokhoz csatlakozni. A Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék honlapján és Facebook oldalán elérhető az egész program.

ANTIKVITÁS A KERESZTÉNYSÉG ELŐTT ÉS UTÁN

– Kik lesznek az idei előadók?

– Több országból érkeznek előadók, köztük a legismertebb egyetemekről, nagyrészt Európából, de jönnek Ausztráliából vagy éppen az Amerikai Egyesült Államokból is. Egyik leghűségesebb volt PhD-s előadónk, David Preston, aki minden egyes konferenciánkon részt vett eddig, időközben a londoni Royal Holloway Egyetem állandó oktatója lett, úgyhogy építjük a tudományos kapcsolatokat, amelyek jól működnek.

– Milyen témakörökkel találkozhatunk?

– A római és ógörög irodalom és történelem, valamint régészet természetesen minden évben külön szekcióban szerepel. De nemcsak a kereszténység előtti, hanem a keresztény antikvitással, késő ókorral is foglalkozunk, és ugyanígy középkori és újkori kultúrával, ahol a latin vagy a görög volt a közlekedő nyelv, ezért tanulmányozásához latin és görög nyelvismeretre van szükség. Vannak témáink különböző tudományágak határterületein, és az ókori kultúra utóéletével kapcsolatosan is, volt már színházi szekciónk is. Fontos jellemzője a konferenciának, hogy nem tematikus, hanem az előadók általuk kutatott és legalaposabban ismert szakterületet képviselhetik előadásaikban. Ez egyúttal gondoskodik a szekciók változatosságáról is.

– Mi az ön fő kutatási területe?

– A Nero-korabeli irodalommal és ennek a különböző határterületeivel foglalkozom: ilyen például az ókori retorika, esztétikai kérdések, de többször kértek fel neolatin szövegek fordítására is. Jelenleg teljesen új kutatási területet választottam, egy 17. századi szöveget, ami a későbbi irodalmi pornográfia egyfajta előfutárának tekinthető. A témához teljesen véletlenül jutottam hozzá más kutatások kapcsán, és mivel kevesen vállalják, hogy ilyesmit fordítsanak, úgy gondoltam, belevágok.

– Fiatal kutatóknak hogyan érdemes témakört választaniuk?

– Azt szoktam tanácsolni, hogy azzal foglalkozzanak, amit a legjobban szeretnek. Az sem baj, ha témavezetőként én nem értek annyira hozzá, mert a metodikára akkora a rálátásom, hogy segíteni tudok. Most az egyik PhD-hallgatóm egy késő antik állattani összefoglalóval foglalkozik, és látom rajta, hogy a nagy alaposságot igénylő filológiai aprómunka nagyon jól megy neki. Ez a fő tanács, meg kell találnunk azt, ami igazán érdekel, ami nélkül nem tudnánk élni: nekem is ilyen volt Nero kora.

– Előfordulnak még olyan szövegek, amikkel eddig senki nem foglalkozott?

– Vannak még felfedezések, például a mi tanszékünkön Kasza Péter és Petneházi Gábor fedezett fel teljesen véletlenül egy lappangó, magyar történelmet leíró munkát. Ilyenekben még lehet reménykedni, de nem feltétlenül kell új szövegeket találni, azt is érdemes elővenni újra és újra, amikkel már évszázadok óta foglalkoznak. Például a Vergilius-szövegolvasás-órámat minden évben megtartom, mégsincs olyan alkalom, amikor ne találnék valami újat a szövegben, akárhányszor olvastam már korábban. A régi írásokhoz ráadásul egyre újabb és újabb szempontokból is közelíthetünk.

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNY AZ OLVASÁS VISSZASZORULÁSA IDEJÉN

– Mennyire népszerű napjainkban a klasszika-filológia?

– Sajnos évek óta tapasztalható egyfajta válság, amit azonban általánosabb kontextusba kell helyezni: általában a bölcsészettudományok válságáról van szó, mert most inkább a praktikus és a kézzelfogható haszonnal járó területeket támogatják, és ez bizonyos szempontból érthető is. Az mindig sokat ér, ha sikerül felfedezni egy betegség gyógymódját vagy feltalálnak egy új technikai eszközt. A fiatalabb korosztály információszerzési módszere is megváltozott és a közösségi média került előtérbe. Az olvasás akár mint információszerzési mód, akár mint esztétikai élvezeti forrás visszaszorulóban van, és mivel minden bölcsészettudománynak, beleértve a mi területünket is, az olvasás az alapja, az említett változás nem hat pozitívan a fiatalok pályaválasztására. Mégis azt tapasztaljuk, hogy minden évben jelentkeznek hozzánk olyan fiatalok, akik érdeklődnek a klasszika-filológia iránt. A mi tanszékünk arra is igyekszik hangsúlyt fektetni, hogy megtalálja ebben a tudományban azt, ami kézzelfogható eredményekkel jár. A Szegedi Tudományegyetemnek is érdeme, hogy több egymást követő dékán erőteljesen kiállt amellett, hogy egy bölcsészkar elképzelhetetlen klasszika-filológia nélkül, és az egyetemi vezetésben ez a gondolat értő fülekre talált. Jó helyen vagyunk, ez az egyetem ideális terep nekünk.

– Hogyan lehetne változtatni azon, hogy kikerüljenek a válságból a bölcsészettudományok?

– A most tanuló nemzedéket valahogyan vissza kellene terelni abba az irányba, ahonnan mi is jöttünk. Akik hozzánk érkeznek például akár a szakra, akár általánosan művelő órákra, nagyon nyitottak, felkészültek, de teljesen más a tudásuk struktúrája, tehát ezen kellene valahogy változtatni. Ebben lehet szerepe a mai kommunikációs formáknak és az információszerzés módjainak, tehát nekünk, akik még hordozzuk ezt a tudást, kellene változnunk ahhoz, hogy meg tudjuk szólítani a fiatalokat. Kollégáimmal elkötelezettek vagyunk emellett, de erre szükség van nagyobb méretekben is. A konferencia ezen annyiban segít, hogy itt kötetlenül, jó hangulatban beszélgetünk az előadókkal, illetve ők egymással a témájukról, kritizálunk, ötleteket adunk, de ugyanakkor ez egy klasszikus értelemben vett konferencia is. A személyes beszélgetések során aztán a hallgatóink találkozhatnak más élethelyzetekkel, más emberekkel, akik teljesen más útról jutottak oda, ahová ők is igyekeznek. Akár inspirációs forrás is lehet, hogy valaki elhatározza magát a komoly kutatómunkára.

– Hogyan látja a latin nyelv szerepét napjainkban?

– Ha praktikusan szemlélem a kérdést, amíg valaki megél belőle, addig lesz olyan, aki gondozza a nyelvet. Mindig van néhány ember, akinek ez a szenvedélye, amit élethivatásul választ. Ha figyelembe vesszük azt, hogy nem egészen kétszáz évvel ezelőtt ennek az országnak még a latin volt a hivatalos nyelve, akkor érthető, hogy a latin még mindig nélkülözhetetlen a magyar múlt feltárásához, mert a hosszú évszázadok során rengeteg olyan dokumentum keletkezett, amelynek a kutatására még nem került sor. Reménykedem benne, hogy lesznek fiatalok, akiket erre rá tudunk állítani, mert ha kimarad egy nemzedék, nehéz lenne feltámasztani ezt a tudományt. Még van néhány évtizedem, hogy meglássam ennek a jövőjét, és bár nem vagyok felhőtlenül optimista, de pesszimista sem. Szerintem a megoldás az lenne, hogy e korántsem könnyű hivatást választó fiatalok számára a hivatáshoz tisztességes megélhetést biztosítsanak: ebben az esetben többen megfontolnák, hogy ezt a pályát válasszák.

SZTEinfo – Mátó Gábor

Fotó: Molnár Dóra