Bezár

Hírarchívum

Biologus_tabor_cover

Nyári Biológus Tábor az SZTE Biológia Intézetben

Nyári Biológus Tábor az SZTE Biológia Intézetben

2022. augusztus 05.
4 perc

A Doktoranduszok Országos Szövetségének Biológiai és Kémiai Tudományok Osztálya és az SZTE Biológia Intézet szervezésében Biológus Tábort rendeztek az Intézetben. A középiskolás diákoknak meghirdetett háromnapos rendezvény iránt hatalmas volt az érdeklődés. Az idei évben először megrendezett tábort július 11-13. között tartották meg 20 középiskolás tanuló részvételével. A háromnapos rendezvény iránt hatalmas volt az érdeklődés, érkeztek diákok Győrből, Dunaújvárosból, Kőszegről és Budapestről is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Biológus Tábort az idei évben elsőként rendezte a Doktoranduszok Országos Szövetségének Biológiai és Kémiai Tudományok Osztálya (DOSZ BéKTO). Balázs Dóra Krisztina, a DOSZ Biológiai és Kémiai Tudományok Osztályának alelnöke, a program társszervezője elmondta, hogy Allaga Henrietta, a DOSZ BéKTO elnöke, a program egyik főszervezője a Doktoranduszok Országos Szövetsége és a Szegedi Tudományegyetem támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg ez az esemény.

A korábbi években az érettségi felkészítés volt a fókuszban, melyet Dr. Molnár Erika, az SZTE TTIK Biológia Intézet Embertani Tanszékéről koordinált, mondta Dr. Poór Péter, az SZTE TTIK Biológia Intézet Növénybiológiai Tanszékéről.

biozs_1

- A gyakorlatok és előadások gerincét a felvételi előkészítés foglalta magába, mely a középiskola három tanév anyagát ölelte fel. A diákok többsége ekkor a Vajdaságból és a szomszéd megyékből érkezett, hogy részt vegyen a programokon. Amire büszkék vagyunk, hogy ez a korábbi tapasztalat is hozzájárult ahhoz, hogy a DOSZ Biológiai és Kémiai Tudományok Osztálya megszervezze ezt az országos lefedettségű és nagysikerű tábort – mondta Dr. Poór Péter, az SZTE Növénybiológiai Tanszék egyetemi docense.

A szervezők más célcsoportra koncentráltak az idei évben, most elsősorban a 9-10. évfolyamos diákokra helyezték a fókuszt.

biosz_2

- A táborban töltött idő révén a diákok már a középiskolás éveik elején ízelítőt kaphatnak a biológiai tudományos tevékenységekből és egyben a szegedi egyetemi élet szépségeiből is. A közös tábori élményekkel elősegíthetjük és megkönnyíthetjük a tanulók későbbi pályaorientációját is, sőt később már a nyílt napokon és végül a beiratkozáson is viszont üdvözülhetjük őket. A jövő biológusaival is komolyan számol az Intézet – mondta Balázs Dóra Krisztina, a DOSZ Biológiai és Kémiai Tudományok Osztályának alelnöke, a program társszervezője.

galeria

Képgaléria a táborról

A középiskolákkal kiépített több évtizedes jó kapcsolatokkal a háttérben és az MTA által Kiválónak Elismert Kutatóhely minősítéssel, az SZTE TTIK Biológia Intézete tehát nagy hangsúlyt fektet az utánpótlásra is. A rangos elismerés öt évig érvényes, és a címet 2027-ig viselheti az Intézet. Az elismerések és jó megítélés mellett érthető, hogy a táborba az ország több pontjáról, többek között Dunaújvárosból, Veszprémből, Győrből, Kőszegről és Budapestről is érkeztek diákok, de szegedi kötődésű táborozó is volt a résztvevők között.

- A tábori tájékoztatót országosan küldtük ki a középiskoláknak. Hatalmas érdeklődés mutatkozott a táborra, a meghirdetett 20 hely napokon belül betelt, 3 fiú és 17 lány pályázott sikerrel, de még ezt követően is közel 90 érdeklődő levél érkezett a táborral kapcsolatban - tudtuk meg Balázs Dóra Krisztinától.

Tartalmas három napot tölthettek el együtt a diákok, a füvészkerti és vadasparki látogatáson túl, különféle laboratóriumi feladatokkal, érdekességekkel várták a tanszékek a táborozókat.

biosz_4

- Volt, akit az Embertani Tanszék izgalmas bemutatói nyűgöztek le, másoknak a mikrobiológiai és molekuláris biológiai kísérletek tetszettek a legjobban, de ami osztatlan sikert aratott, az a vadasparki kirándulás volt. Céljaink között szerepelt, hogy megmutassuk a diákoknak milyen feladatokkal találkozik egy biológus a mindennapokban. Egy jegyzőkönyvet kapott minden résztvevő, amelyet vezetniük kellett a tábor ideje alatt. Az előbb említett és nagy lelkesedést kiváltott vadasparki program esetében például az volt a feladatuk, hogy rajzolják le az egyik állatot és készítsenek róla jellemzést, a jegyzetüket gazdagítsák különböző információkkal, mintha egy kutatási jegyzőkönyv lenne. Az akadályokat kiválóan vették és nagyon ügyes, kreatív megoldások születtek - mondta Balázs Dóra Krisztina.

biosz_3

A diákok a Vadaspark mellett meglátogatták még a Füvészkertet is és különböző laborfeladatokat próbálhattak ki a Mikrobiológiai, Biokémiai és Molekuláris Biológiai és az Embertani Tanszékek munkatársainak jóvoltából. A kötetlen esti programokon még jobban megismerkedhettek egymással a résztvevők. Az utolsó napon pedig a Szegedi Biológiai Kutatóközpont növényi fenotipizáló kamrájának működését is gyakorlatban tesztelhették a diákok.

- Az elégedettségi kérdőívet a napokban küldjük ki a diákoknak, de üzenetben már több visszajelzést is kaptunk. Többen jelezték, hogy akár hosszabb is lehetett volna a tábor, hogy több idő jusson a programokra. A véleményekből mi is tanulunk, hogy a jövőben minél érdekesebb és élményekkel telibb programokat szervezzünk a biológia és az egyetem iránt érdeklődő diákoknak – zárta gondolatait Balázs Dóra Krisztina.

A tábor végén oklevelekkel és ajándékcsomagokkal lettek gazdagabbak a diákok, amit a DOSZ Biológiai és Kémiai Tudományok Osztálya, az SZTE TTIK HÖK és az SZTE Biológia Intézete bocsájtott rendelkezésre a fiatal biológusok számra.

SZTEinfo – Kovács-Jerney Ádám

Fotó: Balázs Dóra Krisztina

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek