„Az az útravaló, amit itt kaptunk egy életen át elkísér bennünket”

Aranydiplomát kapott az SZTE Mezőgazdasági Karon az 1972-ben, állattenyésztő üzemmérnökként végzett évfolyam tagjaként Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke. A díszoklevél-átadó ünnepség teremtett alkalmat a találkozásra és a beszélgetésre, amelyen nemcsak az itt töltött évek emlékeit idéztük fel, de a Kar jövőjéről és a magyar mezőgazdaság jelenéről is szó esett.

Ötven éve vehette át az SZTE Mezőgazdasági Kar jogelődjében mérnöki oklevelét, hogyan emlékszik vissza az itt töltött évekre?

- Számomra ez a csoda volt. Paraszti környezetből érkeztem, kiszakadtam abból a közegből és itt, diákok között, életemben először kollégiumban lakva, csak a tanulásra összpontosíthattam. Mindezt ráadásul én egy katonai szolgálatot követően tehettem meg, ami szintén Vásárhelyen zajlott. Ez maga a csoda volt számomra! Egy olyan évfolyam és közösség voltunk, amely talán a főiskola életében is szokatlanul jó csapat volt. Kiváló tanáraink voltak, Mikó tanár úr, Kovács Gábor tanár úr, Sófaly tanár úr, Gyarmati tanár úr, akik az életre tanítottak és neveltek, akikre mindig lehetett számítani, hihetetlen, milyen elmélyült tudást adtak nekünk. Az az útravaló, amit itt kaptunk, egy életen keresztül elkísért bennünket. Mikó tanár úr a nyugodt, higgadt kommunikációra tanított bennünket, arra, hogy hogyan kell egy vezetőnek viselkednie, hogy soha nem szabad indulatból döntenie, máig emlékszem ezekre a mondatokra. Azok szellemében, akik minket ilyen szeretettel oktattak, neveltek, én a mai napig ugyanígy segítem fiatal kollégáimat.

Fél évszázad nagy idő, a mezőgazdaság és a közélet területén pályafutása párhuzamosan bontakozott ki. Nem vonult nyugdíjba, ma is aktív. Mik azok a mezőgazdasági kihívások, amelyekre reagálnia kell a szakmának vagy akár a törvényhozásnak?

- Nem nagy baj, ha a politikus ért ahhoz, amiről beszél. Igyekszem azon a területen elmélyült tudást szerezni, ahol megszólalok. Parlamenti munkám mellett megmaradtam a MAGOSZ elnökének, tudom honnan érkeztem, kik által vagyok ott, ahol vagyok, és hogy kiket szolgálok. A pandémiás helyzetben a magyar gazdák rendkívül jól helyt álltak, számukra nem volt home office, tettük a dolgunkat. De azt is megtanultuk, hogy mit jelent az élelmiszer önrendelkezés hiánya egy-egy árucikk esetében, hogy önellátók csak akkor leszünk, ha megvan az önrendelkezés, és ha képesek vagyunk ellátni az országot nemcsak élelmiszer-alapanyaggal, hanem élelmiszerrel is. Nem hittük el, hogy a 21. században a szomszédunkban egy durva, embertelen háború, az orosz-ukrán konfliktus kirobbanhat. Ez olyan energiaválságot és gazdasági válságot zúdít ránk, amelyet nagyon nehéz kezelnünk. Ehhez komoly összefogásra és komoly munkára van szükség. Mindehhez még jött az aszály is. Erre érdemi választ kell adni, kutatóknak, egyetemi oktatóknak, tanácsadóknak, a nagy cégek vezetőinek együtt kell működniük a gazdákkal, akiknek minden szükséges információt a megmaradáshoz át kell adni. Megszólítottuk a diaszpórában, a Kárpát-medencében élő kutatókat is, akiket szintén a tudás összegzésére buzdítottunk. Ha a világűrből nézzük, a Kárpát-medence, ez a „nagy lavór” kezd kiszáradni. Megvannak az adataink arról, hogy hogyan csökken a talajnedvesség, hogyan csökken a nyugvó vízszint. Meg kell tehát tartanunk a vizet, akkor kell belőle betárazni, amikor van. Tavasszal, vagy ha még lesz zöldár, tárolókat kell létesíteni, aszály idején pedig fel kell tölteni a csatornákat, amelyeket előtte rendbe is kell tenni. Egyes térségekben pedig olyan vízmegtartó intézkedéseket kell hozni, hogy a szürke vizeket is tudjuk hasznosítani. Most ezen dolgozunk. Tagja vagyok az Operatív Törzsnek, amely az aszály elleni intézkedések kidolgozására hivatott. Óriási gondjaink vannak. A legnehezebb helyzetben az állattenyésztő gazdaságok vannak, mert a Dunától keletre kukorica csak ott terem, ahol öntözni tudnak, a kalászosok hozama közel a felére csökkent, a lucerna első kaszálásának a felét tudtuk csak betakarítani, tömegtakarmány nincs, a fűhozam a zéróval volt egyenértékű, a legelők felégtek, az állatállománnyal a téli takarmányt etetjük. Néhány kormányzati döntést említek, amelyekkel a gazdákat segítjük: hitel- és tőketörlesztési moratóriumot hirdettünk, 2023. december 31-ig. Később sem nő majd a törlesztőrészlet, hanem a hiteltörlesztési futamidő tolódik ki. Ezzel reményeink szerint életben tud maradni, levegőhöz tud jutni a magyar gazdaság. A tömegtakarmányt nagy mennyiségben fogjuk beszállítani, 3 milliárd forint értékben, olyan területről, ahol még van, hiszen az értékes tenyész-állományokat, a tejtermelő gazdaságokat meg kell tartani. Az öntözővíz ingyenessége, a biztosító társaságok 15 napos kárigény-bírálatának elrendelése, szintén csak néhány példa a meghozott döntések közül. Fontosnak tartom, hogy ebben a helyzetben összefogásra van szükség, a politikai nézeteket félre kell tenni, és nem szabad Magyarországot senkinek sem a brüsszeli politikában hátrányos helyzetbe hozni, aki így tesz a saját hazája, az itt élő emberek ellen dolgozik.

Nagy örömünkre rendszeres vendége Karunknak, megmaradt a jó kapcsolata az Alma Materével, hogyan látja ennek a Karnak a jövőjét?

- Nemcsak maga az intézmény, hanem ennek a kisugárzása nélkülözhetetlen a szakmában. Ide ma is főként gazdaemberek gyerekei jönnek tanulni, akik korszerű és a gyakorlatban megvalósítható tudást szerezhetnek. A Karon felkészült, profi szakembereket képeznek, akik a diplomával a zsebükben a mezőgazdaság bármely területén vagy akár a saját gazdaságukban is megállják a helyüket. Nekem az a véleményem, hogy ennek az intézménynek volt, van és lesz jövője.

Milyen üzenetet, mottót fogalmazna meg a most idejáró hallgatóknak?

- Ez az intézmény a mi szakmai életünkhöz a legerősebb szakmai alapot adta, legyenek hát bizalommal iránta. Ez a Kar – visszajárok vizsgákra és ünnepségekre is – igazi szakembereket nevel, amely megadja azt a hallgatóknak, ami a szakmában való eligazodáshoz szükséges. Innen bármilyen irányba tovább lehet lépni annak, aki az alapokat megkapta, a többi már rajta múlik.

SZTEinfo - Paplukács-Géczi Emese

Fotó: SZTE-MGK