A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar büszkélkedhet Magyarország legerősebb, egyetemi szintű, mesterséges intelligenciához kapcsolódó képzésével. Ennek is köszönhető, hogy a Kar Informatikai Intézete által meghirdetett Mesterséges Intelligencia Nyári Táborra, az ország minden területéről, sőt még Szerbiából is jelentkeztek középiskolás csapatok. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Informatikai Intézete Mesterséges Intelligencia Nyári Tábor megnyitóját 2022. augusztus 22-én, az SZTE TTIK Bolyai épület díszelőadójában tartották.
Szövegértelmezés, képfeldolgozás, üzleti alkalmazások, filmajánlók. A mesterséges intelligencia alkalmazási területei közül, többek között ezeket is érintik az előadók és a workshopok a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Informatikai Intézete Mesterséges Intelligencia Nyári Táborában.
-A mesterséges intelligencia fejlődésének egyik hatása várhatóan az lesz, hogy a következő 20-30 évben jelentősen megnő az igény, az erre a területre specializálódott szakamberek iránt. Célunk, hogy hagyományt teremtsünk ezzel a táborral és rávilágítsunk, hogy érdekes és akár hosszútávú karrier szempontjából is kifizetődő szakmát kap, aki ezzel kezd el foglalkozni. És ha már így tesz, tegye az ország legerősebb mesterséges intelligencia képzését nyújtó, Szegedi Tudományegyetemen, ahol idén már hivatalosan is indul M.I. specializáció, valamint nyolc különböző tantárgyban foglalkozunk a mesterséges intelligenciával – mondta el a megnyitón Dr. Farkas Richárd, az SZTE TTIK Számítógépes Algoritmusok és Mesterséges Intelligencia Tanszék docense.
A tudósok szerint jelenleg is tart a 4. ipari forradalom, amelynek motorja éppen a mesterséges intelligencia, amely már mindannyiunk életében jelen van. Az arcfelismerő vagy vezetést segítő rendszerek mellett olyan területen is működik, mint a Spotify zeneválasztása, a Google fordítója vagy éppen a Messenger alkalmazás.
Az SZTE TTIK Informatikai Intézete azt a generációt célozta meg a táborral, amely már aktívan használja és a jövőben még inkább az élete része lesz. A középiskolásoknak és tanáraiknak meghirdetett tábort 2022. augusztus 22. és 24. között tartja az SZTE. Az érdeklődés a vártnál is erősebb volt. A Mesterséges Intelligencia Nyári Táborba az ország minden részéről és Zentáról is érkeztek 2-3 fős középiskolai csaptok és kísérő tanáraik.
A résztvevők a három nap alatt számos érdekes előadáson vehetnek részt, ahol az SZTE TTIK mesterséges intelligencia kutatói és a területen dolgozó szakemberek közérthetően magyarázzák el mi is az a mesterséges intelligencia, hol és hogyan alkalmazzák, és merre is tart ez a tudomány. A tábort támogató Black Swan Data munkatársainak segítségével pedig abba is bepillantást nyerhetnek a résztvevők, hogy az elmélet hogyan működik a gyakorlatban, a piacon. Az előadások mellett workshopokon, kézzelfogható példákon keresztül ismerkednek meg a mesterséges intelligencia programozásának alapjaival, valamint belekóstolhatnak az SZTE TTIK mesterséges intelligencia képzésébe. A tábor részletes programja itt érhető el.
A diákok a zárónapon már önálló feladatot is kapnak, így megtapasztalhatják, hogy az M.I. már nem csak a filmekben létező megfoghatatlan dolog, hanem egy új iparág.
SZTEinfo – Lévai Ferenc
Fotó: Sahin-Tóth István