
A Szegedi Tudományegyetem egyetemtörténeti megemlékezésén egyetemi vezetők, kurátorok tisztelegtek az egyetemtörténeti emléktáblánál és az egyetemalapító Báthory István mellszobránál a Rerrich Béla téren és a Dóm téren. A koszorúkat Prof. Dr. Zakar Péter nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes és Dr. Binszki József várospolitikai alpolgármester helyezte el az emlékműveken.

A kaotikusan rezgő rendszerek modellezéséről és a gördülő mozgás instabilitásainak megjósolásáról szólt a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetében zajló Alkalmazott Matematikai Konferencia első két plenáris ülése. A számos ipari matematikai és adattudományi gyakorlati kutatást megismertető eseményen kedden és szerdán az innovációról és a mesterséges intelligencia kutatásáról tartanak panelbeszélgetéseket a Szegedi Tudományegyetemen.

1848-49 kutatásának neves magyarországi történészei részvételével rendezett konferenciát a szabadságharc és a polgári átalakulás bánsági és szegedi vonatkozásairól az SZTE BTK Modernkori Magyar Történeti Tanszéke a X. Honismereti Regionális Civil Találkozó résztvevői számára.

Ha szeretnél részt venni Szeged legőrültebb nyárindító buliján, akkor ott a helyed 2024. június 28-án, pénteken 18 órától a Partfürdőn! A HOLI Color x SZTE Érettségi Afteren naplementétől késő estig bulizhatsz a kedvenc DJ-iddel.

Családi szálak is a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karhoz kötik dr. Dux László professzort – derült ki a 70. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen. Az SZTE jeles biokémiai iskolája hagyományait ápoló és fejlesztő kutatóorvost, a felsőoktatásért felelős korábbi helyettes államtitkárt, a Gál Ferenc Egyetem jelenlegi rektorát külön is köszöntötték azok a személyek, akik eddigi életszakaszait és eredményeit egészen közelről követték.

2024. május 28-án a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium 13 tanulója látogatott Szegedre. A diákok a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyhez kapcsolódóan kaptak meghívást a Szegedi Tudományegyetemre, ahol az egésznapos program során megtekintették a Karikó Katalin kiállítást, az egyetem skill laborját és még kísérleteket is végeztek.

Az idén is belemerészkedtek a Dugonics téri szökőkútba az SZTE leállamvizsgázott medikusai, így ünnepelték, hogy diplomát szereztek, és levezették az utóbbi időszakban felgyülemlett feszültséget.

Tollaslabdáztak, pingpongoztak, csocsóztak, dartsoztak és tornáztak május 29-én, szerdán az SZTE rektori hivatal dolgozói a Kihívás Napja alkalmából. Az országban több helyszínen megrendezett kezdeményezés célja a mozgásra, sportolásra és az egészséges életmódra ösztönzés.

Május 23-án, csütörtökön délelőtt nyitotta meg kapuit az V. GreenTech Zalaegerszeg Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítás, Konferencia a ZalaZONE Zalaegerszegi Járműipari Tesztpályán. A kétnapos rendezvényen a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara is képviselte magát.

Elérkezett a „Digitális társadalom” című tudománynépszerűsítő rendezvénysorozat harmadik előadása, amelyen Prof. Dr. Farkas Beáta várta izgalmas információkkal a közönséget.

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a társastánc szakos növendékek országos tanulmányi versenyét, melynek Sátoraljaújhely adott otthont 2024. 02. 24-én.

Május 31-én, pénteken este újabb érdekes programmal folytatódik a dél-alföldi régió népszerű előadás-sorozata - a Mentorháló vendége az RTL Cápák között című üzleti showműsorának milliárdos befektetője és a TV2 Next Top Model Hungary zsűritagja, Tomán Szabina.

Az egyre nagyobb számban Szegedre érkező külföldi hallgató ügyeinek intézése mind a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), mind az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) munkatársai számára jelentős kihívás. A hatóság és az egyetem közös munkáját új, még magasabb szintre emeli az az együttműködési megállapodás, amelyet 2024. május 28-án írtak alá az SZTE-n.

Karikó Katalin és Drew Weissman, azaz a Covid-19 elleni mRNS-vakcinák fejlesztését megalapozó két Nobel-díjas tudós, valamint Barbados miniszterelnöke kapta meg a WHO főigazgatója által alapított „Globális Egészségügyért Díjat”. A kitüntetés átadó ceremóniáját Genfben, az Egészségügyi Világszervezet és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közös rendezvénye alkalmából, 2024. május 27-én tartották. A nemzetközi díj a Szegedi Tudományegyetem Karikó-gyűjteményébe kerül.

Rómában koncertezett Samodai Bence János trombitaművész, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar oktatója és Dóbisz Áron orgonaművész, a szegedi egyetem volt hallgatója. Az orgona-trombita duó 2019 óta járja együtt a világot. Legfelemelőbb emlékeik között tartják számon a pünkösdi pápai szentmisén való közreműködést, amely után Ferenc pápa magyar nyelven köszöntötte őket.

Szent-Györgyi Albert nyomdokain jártak a róla elnevezett verseny iránt érdeklődő diákok, akiknek az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága különleges programokat szervezett. A programban 2024. május 23-án két határon túli, vajdasági középiskola diákjai tapasztalhatták meg, milyen a kutatók élete. A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és a Zentai Gimnázium tanulói számára életre szóló élményt adott a szegedi látogatás.

A Szegedi Tudományegyetem egyik legrégibb ősnyomtatványa, egy 1483-ban kiadott természetrajzi munka és több száz muzeális értékű könyv is része annak a kollekciónak, amely a Növénytani Intézet Gyűjtemény néven vált elérhetővé az SZTE Klebelsberg Könyvtárban. A régi könyvekből A tudás titkos kertje címmel kiállítást is válogattak a könyvtár és az SZTE Növénybiológiai Tanszék munkatársai.

Nagyszabású, szemléletformáló projekt kezdődik a Szegedi Tudományegyetemen, melynek célja az egyetemi polgárok közösségi szerepvállalásának erősítése a Dél-alföldi régióban. Milyen jó ügyeket támogatnak az SZTE oktatói-kutatói, hallgatói, dolgozói? — az IKIKK kutatása erre a kérdésre keresi a választ és ez a téma került középpontba a közelmúltban rendezett workshopon, amelyen a szervezők bemutatták a Nexus Campus – Közösségi Központ koncepcióját is.

Tehetséges középiskolásokat segít a felvételi döntésben a Szegedi Tudományegyetem a laborlátogatásokkal, kutatóhelyei és oktatási terei bemutatásával. Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen is jeleskedő Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium 10. és 11. évfolyamának diákjai közül a legjobbak ellátogathattak az SZTE Anatómiai Intézet egyedülálló emberi preparátum-gyűjteményébe is. A csoport kísérőjeként érdekes városi legendákra és szegedikumokra leltünk.

Zsögön Andor Szegeden, az SZTE Vívó Klubban kezdte a pályafutását. 17 évesen már számos eredményt elért, legutóbb a Szaúd-Arábiában megrendezett világbajnokságon a nyolcaddöntőig jutott. A fiatal tehetség jelenleg az SZTE Gyakorló Gimnáziumban tanul.

Azon kívül, hogy miért jó a Szegedi Tudományegyetem hallgatójának lenni, még sok mindent megtudhatott az a több száz fiatal, akik a régióból és a határon túlról érkeztek a II. Egyetem-tér-Gyula elnevezésű programra 2024. május 24-én a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központba.

Milyen helyekről küldtek be földet a vármegyék a Ferenc József koronázására épített szakrális dombhoz 1867-ben? Milyen új színeket visz egy 300 éven át kolozsvári orvosokat adó polgárcsalád irathagyatéka az emlékezeti kutatásba. Milyen összetételű volt a dél-erdélyi Zsil-völgybe tartó munkaerő-migráció a Monarchiában? A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Kolozsvári Magyar Történeti Intézetének három tagja mutatta be kutatási témáját az SZTE bölcsészkarán.

Nem lehet eléggé hálásnak lenni az ápolóknak azért a munkáért, amit mindennap végeznek a betegágyak mellett – ezt többen is megfogalmazták a Szegedi Tudományegyetemen, az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából rendezett ünnepségen 2024. május 23-án. Az ünnepelteket mások mellett Prof. Dr. Széll Márta stratégiai rektorhelyettes és Dr. Fendler Judit kancellár köszöntötte. A tavaly nyugdíjba vonult ápolóknak köszönetképpen díszoklevelet állított ki az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ.

A Szegedi Tudományegyetem májusban nyereményjátékot hirdetett, amelyben Füvészkert belépőt nyerhettek az SZTE természetvédelmi kvízét kitöltők. Május 22-én délután, a Biológiai Sokféleség Nemzetközi Napján és a Magyar Természet Napján, a nyertesek élménygazdag kertvezetésen vettek részt az egyetem „zöld szigetén”.

A padból a sorok mögé. Hetente megjelenő könyvajánló SZTE-s szerzők tollából származó művekről. Minden héten mutatunk egy könyvet, amelyre érdemes odafigyelni.

A 2024-es év első felében Belgium az Európai Unió soros elnöke, akitől Magyarország fogja átvenni a stafétabotot a második félévre. A belga EU-elnökség egyik fontos rendezvénye volt a május 14-15-én Antwerp városban rendezett „Európa egyesül a régi és új járványok ellen” című konferencia, amelynek célja az EU pandémiás felkészültségének értékelése, és a jövőbeli teendők meghatározása volt.

Izgalmas zenei tehetséggondozó programot szervez a Coca-Cola SZIN fesztivál és a Szegedi Tudományegyetem.

Kétnapos konferenciával, emléktáblák avatásával, díjátadóval és kiállítással ünnepelte az SZTE BTK Régészeti Tanszéke a százéves fennállását. A szegedi régészképzés centenáriumán „Rideg régésztartás” címmel nyílt kiállítás a képzéshez ezer szállal kötődő Móra Ferenc Múzeumban. A tárlatot Fogas Ottó múzeumigazgató, a Régészeti Tanszék egykori hallgatója nyitotta meg.

Nemes egyetemi hagyomány, hogy a tanítványok ünnepi tanulmánykötettel köszöntik a mesterüknek tekintett professzorukat jubileumi születésnapján. A „Táguló perspektívák – Tanulmányok Pászka Imre 75. születésnapjára” című meglepetéskönyvet 2024. május 21-én az MTA SZAB-székházban mutatták be az ünnepeltnek. A laudációk arra is választ adtak, egy-egy tanítványból lett kutató számára mi vált követhető példává a tudós és mestertanár életútjából.

Kimagasló eredményeket ért el a Szegedi Tudományegyetem a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) versenyein. Az SZTE hallgatói több sportágban is sikeresen szerepeltek. Többek között tollaslabdában, asztaliteniszben, atlétikában és vívásban is büszkék lehetünk egyetemünk versenyzőire.

A Magyar Urbanisztikai Társaság, a Dél-Alföldi Urbanisztikai Egyesület, a Magyar Közgazdasági Társaság Fejlesztéspolitikai Szakosztálya, a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, valamint a Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézet Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszéke 2024. május 9-én Szegeden szervezte meg a "Regionális központok és várostervezés-fejlesztés" című konferenciát. A résztvevők a területfejlesztés 20. évfordulóját ünnepelték az Európai Unióban, és a regionális központok, más néven pólusvárosok fejlesztésének eredményeit vették górcső alá.

Az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és AMI NOÓ 2024. május 3-5-ig ismét, immáron 3. alkalommal részt vett Közép-Európa legnépszerűbb futóversenyén, az NN Ultrabalatonon.

A 2024. 05. 09-én meghirdetett Proof of Concept Alap pályázati körhöz kapcsolódó webinárt tartott május 14-én délután a Szegedi Tudományegyetem Stratégiai és Fejlesztési Főigazgatóság munkatársainak segítségével. A webinár célja, hogy a résztvevők kötetlen, mégis professzionális közegben tehessék fel kérdéseiket a pályázattal, valamint a Proof of Concept folyamatával kapcsolatban.

Május 24-én és 25-én tartja a tanév utolsó, összefoglaló KísérletEST bemutatóját Ignácz Ferenc mesteroktató az SZTE Fizikai Intézet Budó Ágoston előadótermében, szeptembertől pedig érkezik majd a folytatás. A népszerű fizikus évek óta celebrálja kísérleti „showműsorait” a Szegedi Tudományegyetem vonzáskörzetében. Mostanra már felismerik az utcán a diákok.

2024. június 15-én, szombaton az SZTE Alma Mater ismét izgalmas családi programokkal, egyéni és csoportos sportolási lehetőségekkel, kari versenyekkel és az elmaradhatatlan főzőversennyel, a GasztroMaterrel várja a kicsiket és nagyokat.

Páratlan irodalom- és eszmetörténeti értékű hangfelvételeket tett közzé az elmúlt időszakban az SZTE Klebelsberg Könyvtár Médiatékája. A bővülő sorozatban száznál is több hanganyag hallgatható meg az SZTE Móra Ferenc Kollégiumának 1980-as évek elejétől megrendezett előadásairól, író-olvasó találkozóiról.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központja ebben a szemeszterben is jelentős segítséget nyújtott a hallgatóknak: közel 1200 diák vehetett részt a tanulástámogató programokban. A Központ célja a speciális képzési igényű és a többségi hallgatók mentális támogatása az eredményes diplomaszerzés érdekében.

Ősszel ünnepli alapításának 80. évfordulóját a Shaanxi Normal University (SNNU), amelyre meghívták a Szegedi Tudományegyetem legfelső vezetését is. A Kína korábbi történelmi fővárosában, Xianban található egyetemet 2024. május 17-én, pénteken meglátogatta az SZTE delegációja. A két intézmény közötti kapcsolat egyik alapja a tanárképzés, a hasonló jellegű kutatások a természettudományok és az oktatás terén, illetve az egymást jól kiegészítő infrastruktúra lehet.

Újabb színvonalas programmal várta az érdeklődőket az Egyetemi Tavasz rendezvénysorozat, ezúttal a Fonó Klub Szegeddel együttműködve. Május 3-án 20 órától a Napfonat energikus női a capella együttes koncertje utaztatott kultúrákon és elemeken át, majd az Egyetemi Zenei Versenyen többszörösen helyezett Rekecsin együttes invitált egy autentikus moldvai táncházba.

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on. Zsuzsa az SZTE-n végzett, jelenleg is stabil partnere az SZTE Alumni mentorprogramnak.

A Szegedi Tudományegyetem egyszerre három célkitűzésében jelent fontos mérföldkövet az e-üzemanyagot előállító új tesztállomás. Környezettudatosan fenntartható zöld energiát termel; gazdasági partnerekkel együttműködve SZTE-s laboratóriumi kutatásokat visz el az ipari felhasználás küszöbéig; létrehozását pedig az egyetem előremutató interdiszciplináris szemlélete segítette.


A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar az idei évben fennállásának 25. jubileumát ünnepli. Ez alkalomból plakátpályázatot hirdetett, amely mindenki számára nyitott volt a hallgatóktól az alumni közösségen át a dolgozók köréig.

Ismét közös sportolásra invitálják a szervezők az SZTE rektori hivatal dolgozóit a Kihívás Napján, május 29-én, szerdán. Jóga, pingpong és tollaslabdázás szerepel a programok között.

Jog és kommunikáció címmel szervezett konferenciát május 15-én a Wolters Kluwer és a Szegedi Tudományegyetem. Az egésznapos tanácskozáson a modern kommunikációs technológiák versenyképességi kihívásait vizsgálták meg az előadók. Elhangzott, napjainkban elkerülhetetlen, hogy a jogászok is lépést tartsanak a digitális technológiai fejlődéssel, és ebben fontos szerepük van az egyetemeknek is.

Több mint 140 végzős pedagógushallgató részvételével elkezdődött Szegeden az „Akik arra születtek…” Pedagógus álláshelyek 2024. című rendezvénysorozat. A Belügyminisztérium köznevelési szakterülete a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős szakterületével, valamint kilenc pedagógusképzést folytató felsőoktatási intézménnyel együtt, a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók számára egy olyan rendezvénysorozatot hívott életre, amely keretében konkrét és naprakész információkkal szolgálnak a munkáltatók. A rendezvénysorozat célja, hogy a pályára készülők megismerjék a pedagógus-életpálya belső értékeit, és ezzel a hivatásukra való felkészülés során az elköteleződésük megerősödjön.

Az SZTE Rektori Épület átriumában nyílt kiállítás május 13-án dr. Szalai György munkáiból. A megnyitón köszöntőt mondott prof. dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese, valamint két művel ajándékozta meg a megjelenteket ez alkalomból Varga Laura fuvolaművész.

Május 21-én, kedden este érkezik az év ismeretterjesztő előadása - a Mentorháló vendége a zseniális tudománynépszerűsítő guru, Prof. Dr. Kiss László csillagász.

A Szegedi Tudományegyetem sportolói is részt vettek az idei Vívó MEFOB-on, ahol szép eredmények születtek. Az SZTE Vívó Klub edzésén jártunk, ahol Nagy Zsolttal, a klub alelnökével és három hallgatóval is beszélgettünk a versenyen szerzett élményekről.

Ahogyan korábban megírtuk, a Szegedi Tudományegyetem delegációja Kínába látogatott és a nemzetközi kapcsolatrendszerének bővítésével kapcsolatos tárgyalásokat folytatott. Az út során egy személyes kapcsolatnak köszönhetően az egyik legrégebbi egyetem, a Shanghai Jiao Tong University (SJTU) vezetőivel is találkoztak a küldöttség tagjai és az együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak.







