Az olvasás nem csak a szemünk játéka – Dr. Benyhe András a Szabadegyetem színpadán

A Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK) kongresszusi terme megtelt érdeklődőkkel az SZTE Szabadegyetem 2025/2026. tavaszi szemeszterének harmadik előadására. A rendezvény célja, hogy élő kapcsolatot teremtsen a kutatók és a közönség között, lehetőséget adva a párbeszédre a legfrissebb tudományos eredményekről.

Az előadás egy nosztalgikus pillanattal indult: Dr. Benyhe András felidézte, hogy pontosan 15 évvel ezelőtt ugyanebben a teremben kezdte meg egyetemi tanulmányait. A hallgatóságot rögtön egy interaktív kísérletbe vonta be, amely során a résztvevők egymás szemmozgását figyelték meg egy rövid Rejtő Jenő-részlet olvasása közben.
A kísérlet rávilágított az olvasás mechanikai sajátosságaira: szemünk nem folyamatosan siklik a sorokon, hanem úgynevezett fixációkat végez. A tekintet nagyjából 200-300 milliszekundumra megáll egy-egy ponton, majd egy villámgyors mozdulattal a következő egységre ugrik. Az olvasás tehát nem egy folytonos folyamat, hanem éles pillanatképek sorozata, amelyből az agyunk konstruálja meg a jelentést.

Hogyan vált az emberi agy alkalmassá az olvasásra? – erről is beszélt Dr. Benyhe András, az SZTE SZAOK adjunktusa a Szabadegyetemen. Fotó: Pap Noémi

Az adjunktus bemutatta az olvasás egyik legérdekesebb tulajdonságát: az automatizmust. A híres Stroop-teszt segítségével – ahol színes feliratokat kellett azonosítani – a közönség saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy az olvasási kényszert nem tudjuk kikapcsolni. Ha a „kék” szó piros színnel jelenik meg, agyunkban konfliktus alakul ki, mert a jelentés felismerése gyorsabb és dominánsabb, mint a szín azonosítása. Ez bizonyítja, hogy a rutinossá vált olvasás során az információ „ránk ömlik”, és a csatornát nem tudjuk akarattal lezárni.

Az előadás központi kérdése az olvasás paradoxonja volt: miként létezhet egy ennyire hatékony biológiai rendszer valamihez, amire az evolúciónak nem volt ideje felkészülni? Dr. Benyhe András kifejtette, hogy az írásbeliség csupán ötezer éves múltja biológiai szempontból elenyésző, így nem beszélhetünk specifikus „olvasási evolúcióról”.
A megoldást a kulturális újrahasznosítás jelenti. Az emberi agy a már meglévő, eredetileg a természetes formák és kontúrok felismerésére szolgáló hálózatokat használja fel. Érdekesség, hogy az írásrendszereink olyan vizuális építőkövekből állnak, amelyek a természetben (például ágak találkozásánál vagy sziklák pereménél) is gyakoriak.

Fotó: Pap Noémi

Az adjunktus saját kutatási eredményeibe is betekintést engedett, melyeket elektroenkefalográfiás (EEG) módszerekkel végeznek. Vizsgálataik során többek között azt elemzik, mennyire rugalmas az agy a torzított szövegekkel szemben.
A 60 fokos korlát: kísérleteik bizonyították, hogy agyunk nagyjából 60 fokos elforgatásig képes a szavakat automatikusan, jelentős lassulás nélkül felismerni.
A feldolgozás sebessége: az EEG adatok alapján az agy először a betűk fizikai jellemzőit (méret, típus) azonosítja, majd ezután alakul ki az absztrakt betűidentitás – mindez a másodperc tört része alatt.
Az előadás zárásaként a hallgatók kérdéseire válaszolva Dr. Benyhe András hangsúlyozta, az olvasás képessége az emberi szellem egyik legnagyobb diadala a biológiai korlátok felett.

A cikk alapjául szolgáló előadás felvétele visszanézhető a Szabadegyetem – Szeged honlapján és a Szeged Televízió műsorában.

Szöveg és fotók: Pap Noémi