Bezár

Hírarchívum

kiemelt_simandy_enekverseny

SZTE-s sikerek a IX. Nemzetközi Simándy József Énekversenyen

SZTE-s sikerek a IX. Nemzetközi Simándy József Énekversenyen

2016. április 04.
3 perc

Baracskai Judit, az SZTE opera mesterszakos hallgatója és Kovács Éva volt SZTE-s hallgató vehette át a nemzetközi énekverseny második korcsoportjának megosztott első díját. Kálnay Zsófia különdíját és a Szegedi Operabarátok Egyesülete elismerését Major Attila bariton, SZTE-s hallgató kapta.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A IX. Nemzetközi Simándy József Énekverseny díjátadó gáláját április 3-án a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével rendezték meg a Szegedi Nemzeti Színházban. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar és a Hazám, Hazám Te Mindenem Művészeti és Oktatási Alapítvány által szervezett nemzetközi verseny Simándy József tenorista születésének 100. és Szegedi Nemzeti Színházbeli pályaindulásának 70. évfordulóját ünnepelte. A nagyszabású megmérettetésre minden eddiginél többen, mintegy 140-en jelentkeztek. A magyar versenyzők mellett angol, japán, kínai, dél-koreai, iráni és kanadai fiatalok, de többen jöttek a szomszédos országokból is.


Simandy_enekverseny_elodonto
Az elődöntőn készült képek itt megtekinthetőek.


Az elődöntőt március 29-én és 30-án, a középdöntőt 31-én rendezték meg az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Végül az április 1-i döntőbe 30 fiatal jutott tovább. A versenyzők az elődöntőben egy szabadon választott dalt vagy áriát, a középdöntőben és a döntőben három darabot adtak elő. A szakmai zsűri az énekesek megjelenése és színpadi kiállása mellett értékelte többek között az énektechnikát, a zenei felkészültséget és a darabok biztos tudását.


A zsűri elnöke Ókovács Szilveszter operaénekes, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Tagok: Temesi Mária operaénekes, a Szegedi Tudományegyetem tanára, Gyüdi Sándor karmester, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Bátor Tamás operaénekes, a Müpa koprodukciós programigazgatója, Beretzky Terézia operaénekes és Klaus Billand, a bécsi Der Neue Merker című szaklap operakritikusa. Az énekverseny fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, védnöke Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Simándy Józsefné, a Hazám, Hazám Te Mindenem Művészeti és Oktatási Alapítvány alapítója.


Simandy_enekverseny_kozepdonto
A középdöntőn készült képek itt megtekinthetőek.


A versenyen 18 és 36 év közötti énekesek vehettek részt. Az indulókat két korcsoportban – 18-25 évesek és az alapképzésben résztvevők, valamint a mesterképzésben tanuló egyetemisták és ifjú művészek – díjazták.


A 18–25 évesek korosztályában a 300 ezer forinttal járó első helyen a vietnami tenorista Ninh Duc Hoang Long végzett. Második helyezést ért el Raftis Theodora szoprán, harmadik Kiss Diána mezzoszoprán. A második korcsoportban megosztott első díjat, a két 500 ezer forintos elismerést Kovács Éva szoprán, a szegedi zeneművészeti kar egykori hallgatója és Baracskai Judit, az SZTE opera mesterszakos hallgatója nyerte, a két másodikat Egyed Apollónia és Rendes Ágnes szoprán. Szintén megosztott a harmadik helyezés is, díjazottak: Bódi Zsófia és Vámosi Katalin szoprán.


A verseny támogatói számos különdíjat is felajánlottak. Idén először adták a Simándy József különdíjat, amelyet az első kategóriában Hagen Orsolya szoprán nyerte. Kálnay Zsófia 100 ezer forinttal járó különdíját Major Attila bariton, az SZTE Zeneművészeti Kar magánének szakos hallgatója kapta, ő vehette át a Szegedi Operabarátok Egyesülete által felajánlott 50 ezer forintos különdíjat is. Bata Réka Dorka szoprán nyerte az SZTE Zeneművészeti Kar 21 év alatti tehetségének szánt díját. A 600 ezer forinttal járó Simándy József-nagydíjat Hanczár György tenoristának ítélte a zsűri. A kiosztott díjak mellett többen fellépési lehetőségeket nyertek az Operaháztól, a Pécsi Nemzeti Színháztól, a Kecskeméti Katona József Színháztól, a REÖK-től.

 


SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna, Bajusz Péter

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek