Bezár

Hírarchívum

Első Informatikai Szakmai nap Szegeden

Első Informatikai Szakmai nap Szegeden

2016. április 12.

Eszközsimogató, hackerverseny és hazai informatikai cégek szakmai előadásai várták az informatikus hallgatókat a Szent-Györgyi Albert Agórában. A Szegedi Tudományegyetem Informatikai Intézete 2016. április 12-én, kedden szakmai napot szervezett.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

- A kifejezetten informatika szakos hallgatóknak szóló szakmai nap fő célja, hogy a hallgatók és az informatikai cégek kapcsolatát szervezett formában erősítse. A cégek standjainál az érdeklődők megismerkedhetnek a vállalatok tevékenységi körével, a legújabb innovációkkal, a különböző álláslehetőségekkel, így a hallgatók a kötelező 8 hetes nyári szakmai gyakorlatukhoz is helyet találhatnak – tájékoztatott Csendes Tibor, az SZTE TTIK Informatikai Intézet Számítógépes Optimalizálás Tanszék vezetője. Hozzátette: a vállalati standoknál eszközsimogató is várja az informatikusokat, ahol a nehezen elérhető mérőeszközöket, vagy gyártósorokat próbálhatják ki.


A rendezvény fő eseménye a 30 neves hazai informatikai cég szakmai előadása volt. Saját standdal várta az érdeklődőket – többek között – a NNG, az Epam, a Microsoft, a Nokia, a Morgan Stanley, a Cas Software, az IB Controll, az Evosoft, az IT Services Hungary, a LogMeIn, a GE, a Jumpstart és az ELI-ALPS kutatóközpont. Ezen kívül négy izgalmas témában – nők az informatikában, a duális képzés, az információbiztonság, a startup-ok az informatikában – szerveztek kerekasztal beszélgetést.


A rendezvény ideje alatt folyamatos zajlott a Capture-the-Flag verseny. – A csapatversenyen hackelési feladatokat kell megoldani, a virtuális számítógépek sérülékenységét kell kihasználni, biztonsági hibákat feltörni. A körülbelül 1 óra alatt megoldható feladat célja, hogy a csapatok megszerezzék a rendszergazda jogot. Mindehhez végtelen tudás és tapasztalat szükséges – fogalmazott Janurik Viktor, az SZTE TTIK Szoftverfejlesztés Tanszék munkatársa.


informatikai_szakmai_nap_agora_2016.04.12.BA
A szakmai napon készült képek itt megtekinthetőek.


SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek