Bezár

Hírarchívum

2014. Február

1 2 
2014. február 12.
1 perc

A Szegedi Ítélőtábla és a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kara közötti partnerségi kapcsolat jegyében a Szegedi Ítélőtábla otthont adott az universitas nyílt napi rendezvényének.

2014. február 12.
1 perc

A szegedi konzervatórium és Zeneművészeti Kar volt és jelenlegi diákjaiból alakult Kelda Acoustic együttes ad koncertet a Szent-Györgyi Albert Agóra dísztermében 2014. február 22-én 18 órától.

2014. február 12.
2 perc

Az SZTE legkiválóbb oktatói szerda esténként 18 órától várják a TIK kongresszusi termébe a hallgatókat és az érdeklődőket.

2014. február 12.
4 perc

2014. február 15-én, szombaton éjfélig lehet jelentkezni a 2014 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre. A felvételizőknek eddig kell véglegesíteni a jelentkezésüket az e-felvételi rendszerében, vagy postára adni a papíralapú nyomtatványt. A jelentkezés hitelesítésre február 23-ig lesz lehetőség.

2014. február 11.
1 perc

Március 6-án a Grand Caféban mutatják be az új kötetet.

2014. február 11.
1 perc

Az Eötvös József Collegium Diákbizottsága 2014. április 25–27. között rendezi meg a XV. Eötvös Konferenciát, amely 2011-ben és 2012-ben is elnyerte az ELTE-n az Év Tudományos Rendezvénye díjat. A hagyományokhoz híven a konferenciára a bölcsészet-, társadalom- és természettudományok, az informatika, illetve a pedagógiatörténet területeiről várják az előadni kívánó graduális (alap- és mesterképzéses) hallgatókat.

2014. február 11.
3 perc

2014. február 1-jén immár második alkalommal rendezték meg a Holdújévi Fesztivált a budapesti Millenárison, az SZTE Konfuciusz Intézet standjának idén is hatalmas sikere volt. A 2014. január végén beköszöntött kínai újévben, a Ló Évében az intézet érdekes programokkal várja az érdeklődőket.

2014. február 11.
1 perc

Rendhagyó fizikaórára várják a fotonika és a műszaki anyagtudományok iránt érdeklődőket a Szent-Györgyi Albert Agóra Informatóriumába.

2014. február 11.
6 perc

Immár online is elérhető a HVG című hetilap felsőoktatási rangsora, mely kiváló minősítést adott a Szegedi Tudományegyetemnek.

2014. február 10.
2 perc

Egyetemi információs napot tartanak a TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0005 projekt keretében 2014. február 19-én (szerdán) 10.30 és 16 óra között az SZTE Rektori Hivatal épületének dísztermében. A téma: a Horizont 2020 program.

2014. február 10.
2 perc

Vízi mentős, recepciós és takarítói nyári munkákat kínáló lehetőségekről tartottak előadást 2014. február 7-én az U.S. Adventure iroda fiataljai.

2014. február 10.
2 perc

2014. február 26-án érkezik a TIK-be az EgyKör2 roadshow-ja, melynek során a hallgatóknak háromfős csapatokban kell feldolgozniuk egy-egy helyi környezeti konfliktus témakörét értékes nyereményekért.

2014. február 10.
1 perc

Kiírták a Korean Government Scholarship Program 2014-es évi pályázatát, melyre a Szegedi Tudományegyetem hallgatói is pályázhatnak.

2014. február 10.
2 perc

Különösen az első félidőben mutatott gyenge támadójátékának köszönhetően sima vereséget szenvedett az újév első bajnoki meccsén a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem női vízilabdacsapata a Dunaújváros gárdájától.

2014. február 09.
2 perc

A 2013/2014-es tanév téli záróvizsga-időszakában a Szegedi Tudományegyetem 8 kara szervez diplomaosztót. A legtöbb ünnepségnek a Tanulmányi és Információs Központban ad otthont.

2014. február 09.
5 perc

A szakmai rendezvényre a Hétköznapi tudomány című TÁMOP-projekt keretében kerül sor 2014. február 20-án.

nyilt_nap_rektori_kiemelt
2014. február 08.
14 perc

Folyamatos az érdeklődés a Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-i összegyetemi nyílt napján. A Rektori Hivatal átriumában felállított standoknál tanácsokkal és színes programokkal várják a továbbtanulás útvesztőiben informálódni vágyó diákokat és hozzátartozóikat. A jelentkezési lap kitöltésében is segítenek.

2014. február 07.
2 perc

A tavaszi szünetben, 2014. április 17- 21. között emelt szintű érettségire felkészítő tábort szervez az SZTE EHÖK. A táborban egyetemi professzorok, oktatók és a legkiválóbb PhD-hallgatók segítik a diákok felkészülését. A program különlegessége, hogy a vidéki egyetemek közül először Szegeden indul a kétszintű érettségi követelményeknek megfelelően emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyam.

osztondijas_borze_kiemelt

2014. február 07.
2 perc

A külföldi ösztöndíj lehetőségekről tájékozódhatnak mindazok, akik ellátogatnak a Rektori Hivatal épületébe 2014. február 13-án a Tempus Közalapítvány és az SZTE Nemzetközi Mobilitási Iroda társszervezésében megvalósuló Ösztöndíjas börze és oktatói információs napra.

2014. február 07.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak jelentkezését is várják a komplex rendezvénysorozatra, különösképpen a Collegicum Hungaricum Berlin által koordinált szakmai modulra.

2014. február 07.
5 perc

A Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-án nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.). A továbbtanulásról szóló cikksorozatunk alábbi részében bemutatjuk, hogy milyen juttatások illetik meg a Szegedi Tudományegyetem államilag finanszírozott, nappali tagozatos hallgatóit.

2014. február 07.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-án nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.). A továbbtanulásról szóló cikksorozatunk alábbi részében bemutatjuk, hogy milyen lehetőségeket rejt a diákigazolvány.

2014. február 07.
2 perc

A Közéleti Kávéház keretein belül hónapról hónapra bemutatkoznak az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségek. 2014. február 5-én Samu Gergely vegyész PhD-hallgatót, az SZTE Kiválósági Lista Ezüst fokozatú tagját ismerhettük meg.

2014. február 07.
2 perc

Az SZTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék képviselői 2014. február 5-i sajtótájékoztatójukon ismertették a tanszéken induló új, mobilkommunikációs és közösségi médiás ismereteket nyújtó képzést.

eli_alapkoletetel_kiemelt
2014. február 06.
9 perc

Ünnepélyes keretek között tették le 2014. február 6-án az ELI lézeres kutatóközpont alapkövét Szegeden. Az eseményen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is, aki a jeles esemény előtt ellátogatott a Szegedi Tudományegyetem új klinikájára. A kormányfő beszédében méltatta az SZTE eredményeit.

orientacios_het_ket

2014. február 06.
5 perc

A külföldi hallgatók beilleszkedését segítő orientációs hét 2014. február 3-án vette kezdetét az SZTE-n a Nemzetközi Mobilitási Iroda szervezésében. 14 ország 60 városának 67 egyeteméről összesen 167 külföldi hallgatót fogad a Szegedi Tudományegyetem a 2013/2014-es tanév tavaszi félévében.

2014. február 06.
2 perc

A vízimadarak népe és a „Tekereg az út, kanyarog az út” című kiállítás közös megnyitóját 2014. február 10-én (hétfőn) 15 órakor tartják a SZTE Klebelsberg Könyvtárban. A nyelvrokonok életét felvillantó tárlatok megnyitóját egy szibériai kutatóút filmvetítéssel kísért élménybeszámolója színesíti.

straub_szoboravato_kiemelt

2014. február 05.
3 perc

Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontot 1971-ben megalapító professzor születésének századik évfordulóján kapott szobrot a Dóm téri emlékcsarnokban.

veradas_meret
2014. február 05.
2 perc

Eredményesen zárult a 8. Országos Felsőoktatási Véradóverseny, így a hagyomány folytatódik: idén februárban is lehetőségük nyílik a fiataloknak a véradásra az ország számos felsőoktatási intézményében is, így Szegedi Tudományegyetemen is.

2014. február 05.
1 perc

Megéri a fiataloknak az SZTE Mérnöki Karát választani, ugyanis a növekvő támogatás és az egyre szélesedő vállalati háttér több ösztöndíjat és szakmai tapasztalatot biztosíthat számukra.

2014. február 04.
4 perc

Öt pályázatot írt ki a Szegedi Tudományegyetem Médiacentruma, illetve Kulturális Irodája. A Médiacentrum újságíró gyakornokok jelentkezését várja, a Kulturális Iroda fotó- és novellapályázattal jelentkezik, és két verspályázatot is meghirdettek.

2014. február 04.
11 perc

Vajda György Mihály 1974-ben Szegeden alapította meg a második világháború utáni első magyar komparatisztika tanszéket. Pál József irodalomtörténésszel, az SZTE rektorhelyettesével beszélgettünk róla.

2014. február 04.
1 perc

Kónya Zsófia és bátyja jótékonysági akciót indított annak érdekében, hogy a sportolónő szülei is jelen lehessenek a téli ötkarikás játékokon.

2014. február 04.
1 perc

Az SZTE ÁJTK hallgatói közül két csoportot is díjaztak a Regionális ENSZ Akadémia záróeseményén Bécsben. A Regional Academy on the United Nations záróeseményét 2014 januárjában rendezték meg Bécsben. A konferenciával egybekötött verseny ma már igen jelentős, a mostani felhívásra mintegy ötszázan jelentkeztek.

2014. február 04.
2 perc

Megkezdődött a jelentkezés a Campus Hungary külföldi ösztöndíjakra, melyekre a Szegedi Tudományegyetem hallgatói máris benyújthatják jelentkezésüket.

2014. február 04.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-án 9 órai kezdettel nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.), ahol az érdeklődők mindent megtudhatnak a felvételi eljárás menetéről és a Szegedi Tudományegyetem képzéseinek követelményeiről.

2014. február 04.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Intézete ebben az évben is csatlakozik a „Pszichológia Napja” országos rendezvénysorozathoz, amelyet a Magyar Pszichológiai Társaság szervez. Az idei esemény a Kapcsolatok Hálójában – modern kor, modern család címet kapta. 2014. február 20-án délelőtt plenáris előadások, délután pedig műhelyek várják az érdeklődőket a SZAB-székházban. A részvétel ingyenes.

2014. február 04.
1 perc

A Szegedi Közlekedési Társaság meghosszabbította a 2013/2014-es tanév I. féléves diákbérletek érvényességét.

2014. február 03.
2 perc

Megszerezte idei első sikerét a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata az NB I legutóbbi játéknapján. Nikola Lazic tanítványai meggyőző játékkal fektették két vállra a szombathelyi alakulatot.

2014. február 03.
2 perc

A Szegedi Nemzeti Színház és a Csongrád Megyei Önkéntes Centrum színházi önkénteseket keres, akik három területen tevékenykedhetnek.

2014. február 03.
1 perc

A European Innovation Academyt idén július 7-15. között rendezik meg Franciaországban, Nizzában.

2014. február 03.
3 perc

Hatalmas érdeklődés övezte Szegeden a Fizika Napját. A Szegedi Tudományegyetem Fizikus Tanszékcsoportja meghökkentő kísérletekkel, látványos lézerlaborral és tanulságos előadásokkal várta a tudomány iránt érdeklődők apraja-nagyját.

2014. február 01.
1 perc

Új edző irányításával öt vereséget követően nyerne újra a szegedi együttes a férfi kosárlabda NB I/A-ban.

1 2 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek