Bezár

Hírarchívum

Fiatal tehetségek Szegeden: Samu Gergely

Fiatal tehetségek Szegeden: Samu Gergely

2014. február 07.
2 perc

A Közéleti Kávéház keretein belül hónapról hónapra bemutatkoznak az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségek. 2014. február 5-én Samu Gergely vegyész PhD-hallgatót, az SZTE Kiválósági Lista Ezüst fokozatú tagját ismerhettük meg.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Közéleti Kávéház programjai között rendszeresen szerepel „Fiatal tehetségek Szegeden” sorozat, melyben az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal kutatókkal beszélgetnek a pályájukról és eredményeikről. Február 5-én a Somogyi-könyvtár klubhelyiségében Samu Gergely PhD-s vegyésszel és mentorával, Visy Csaba professzorral beszélgetett Szalay István, a Közéleti Kávéház kuratóriumi elnöke.

Samu Gergely 1990-ben született Csongrádon. Középiskolai tanulmányait a csongrádi Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskolában végezte. 2008-ban megkezdte tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem kémia alapszakán, ahol 2011-ben szerzett oklevelet. Tanulmányait vegyész mesterképzésen, majd PhD-hallgatóként folytatta. Kutatási tevékenységét már az alapképzésben megkezdte, melynek eredményeit 2011-ben és 2013-ban is az Országos Tudományos Diákköri Konferencián mutatta be, ahol mindkét alkalommal III. díjban részesült. Eredményeiből 2012-ben nemzetközi folyóiratban született publikáció, illetve ugyanebben az évben hazai szakmai konferencián is előadást tartott.

Szabadidejében szívesen vesz részt a kémia népszerűsítésében, így kísérleteket mutatott be általános iskolásoknak, és mesélt egyetemi munkájáról középiskolásoknak. Az egyetemen folyó oktatásból is aktívan kiveszi a részét, ugyanis több éve demonstrátorként tevékenykedik. A tanulmányi és kutatási eredményei alapján 2009-ben elnyerte a Szeged Városi Ösztöndíjat, valamint 2010-ben és 2012-ben a Köztársasági Ösztöndíjat, továbbá 2013-ban a Nemzeti Kiválóság Program Eötvös Loránd Hallgatói Ösztöndíját, ugyanezen évben pedig az SZTE Kiválósági Lista Ezüst fokozatú tagja lett, majd pedig elnyerte az SZTE Sófi József Alapítvány fődíját is.

A kötetlen beszélgetés során Szalay István szisztematikusan végigfaggatta vendégét a tanulmányairól, érdeklődési köréről és eddig elért eredményeiről. A jelenlévők így megtudhatták, hogy Samu Gergőt eredetileg jobban érdekelte a földrajz, ám gimnáziumban mégis átpártolt a kémiához, mert az matematikailag sokkal logikusabb volt. De szó esett a kedvenc egyetemi tanárairól és eddigi publikációiról is. A beszélgetés végeztével pedig a közönség kérdezte az ifjú vegyészt arról, hogy a családja milyen módon támogatta, és miképpen értékeli az eredményeit.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek