
Az SZTE TTIK az Aradi vértanúk terén található, modernizált, négyszintes épületét 2014. május 16-án adták át ünnepélyes keretek között.
A SZAB-székházban harmadik alkalommal rendezett szakmai konferenciát a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Gyógypedagógusképző Intézete „Válaszok a gyógypedagógiai gyakorlat kihívásaira” 2014. május 15-én.
Egészségmegőrzés a családban címmel indított ingyenes előadás-sorozatot a szegedi Aranyklinika. A programsorozatban a Szegedi Tudományegyetem szakorvosai is vállaltak előadásokat. A tavaszi programsorozatot rendhagyó módon zárják: a 2014. május 21-i utolsó előadás vendége ezúttal nem egy, hanem két szakorvos lesz: Pásztor Gyula radiológus szakorvos és Vizi András gyermeksebész szakorvos, gyermek-traumatológus.
A bizalom áll a középpontjában a „Lábjegyzetek Platónhoz” elnevezésű szegedi konferencia-sorozat 13. részének, ahol a filozófusok két napon keresztül vitatják meg az erény különböző értelmezéseit.

Az SZTE felújított Bolyai épületét sajtónyilvános program részeként adják át 2014. május 16-án. Az ünnepséget megtiszteli jelenlétével – többek között – az MTA új elnöke, Lovász László matematikus is.
Modern és hatékony vezérlési módszereket és stratégiákat is tanulhatnak a régió hallgatói és mérnökei az SZTE és szerbiai partnerei határon átnyúló programjai révén. Az egyik projekt, a CEFAIC 18 hónapja konferenciával zárul.

Már több napja elérhető a SZEM 2014. áprilisi száma, keressék a jól megszokott terjesztési pontokon, az egyetemi épületekben és a kávézókban, vagy töltsék le az SZTE hírportáljáról (a http://www.u-szeged.hu/sztemagazin címen virtuálisan a korábbi magazinokba is belelapozhatnak).

Mit csinált 25 évvel ezelőtt? Erre a kérdésre is választ vár miközben dokumentumokat gyűjt a nemzetközi Europeana 1989 projekt csapata Szegeden. Az SZTE Klebelsberg könyvtárban 2014. május 23-án és 24-én esedékes gyűjtőnapról is szó esett a budapesti OSA Archívumban tartott országos sajtótájékoztatón.
2014. május 19-én az Internet Világnapja alkalomból rendkívüli túrát szerveznek az SZTE Klebelsberg Könyvtárban.
Ismét rendhagyó fizikaórákat tartanak az Informatóriumban. A TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0058, „Hétköznapi Tudomány” című projekt keretében „A fotonika a műszaki és anyagtudományokkal” programra várják a diákokat.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma rajz-, fotó- és családi és csoportos kreatív pályázatot hirdet az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap alkalmából „A mi utcánk, a mi jövőnk” címmel.

Az oktatás fontosságára hívták fel a figyelmet az előadók a kétnapos tudományos seregszemlén, ahol a nemzetközi holokausztkutatás színe-java képviselteti magát.
Az Európai Bizottság kezdeményezésére megszületett az első U-Multirank. Az új globális felsőoktatási rangsor négy tudományterületen fogalmaz meg ajánlásokat. Az SZTE három területen mérettette meg magát: eredményei harmada kiváló és jó.
A Szegedi Tudományegyetemen és a Budapesti Gazdasági Főiskolán pilot program keretében végezték el az első két minősítési eljárást Tempus Közalapítvány által felkért szakértők, az eredményeket és a tapasztalatokat 2014. május 6-án Pécsett értékelték.
Csongrád megyében eddig hat településen – legutóbb Öttömösön – tartottak rendhagyó fizikaórát a Szegedi Tudományegyetem Fizikus Tanszékcsoport Optikai és Kvantumelektronikai tanszékének munkatársai. Ignácz Ferenc és Molnár Dániel az elektromosság és az optika témakörét ismertették meg a diákokkal, akik közül a rendhagyó óra végén többen nyilatkoztak úgy: fizikusok szeretnének lenni.

Az összefogás fontosságát hangsúlyozta Szabó Gábor, az SZTE rektora a Glattfelder Gyula csanádi püspök emlékére rendezett tárlaton, melynek apropóját a főpásztor szegedi egyetemi díszdoktori címének 80. évfordulója adta.
Híd-kör futást szervez 2014. május 24-én 10 órától a Platán Sportegyesület a Szegedi Tudományegyetem közreműködésével a mozgás elkötelezett híveinek. A futók az újszegedi Liszt Ferenc sétányról indulnak, és maguk dönthetik el, hogy hány kört teljesítenek.
Abszolút kormeghatározási módszerek a környezettörténet és a régészet szolgálatában indított ismeretterjesztő előadás-sorozatot az SZTE TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke.
A Szegedi Tudományegyetemen kezdődik a Campus Hungary program és a Tempus Közalapítvány „Minőségfejlesztés a felsőoktatásban az ECTS kreditrendszer alkalmazásán keresztül” című rendezvénysorozata 2014. május 15-én 9 órakor a Rektori Hivatal épületében.
A bizalom kerül terítékre a Lábjegyzetek Platónhoz elnevezésű konferencia-sorozat 13. részében, 2014. május 15-én és 16-án a szegedi SZAB székházban. Bemutatják a legutóbbi szimpózium alapján készült tanulmánygyűjteményt, A hazugság című kötet is.

„E kollégium minden tekintetben bírja egy valódi egyetem kiváltságait…” – adta ki Kolozsvárra szóló oklevelét Báthory István a 433 évvel ezelőtti május 12-én. Az évfordulón az egyetemalapítónak a Dóm téri Pantheonbeli mellszobrát az SZTE és az MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága nevében koszorúzták meg.

A szegedi lézerközpont beruházásának aktualitásairól tartottak sajtótájékoztatót 2014. május 12-án az SZTE Rektori Hivatal épületében.
Balatonfüreden rendezik meg a TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV-2012-0013 „Infokommunikációs technológiák és a jövő társadalma” FuturICT.hu projekt nyári iskoláját, amelyen európai és amerikai, nemzetközileg elismert tudósok előadásait hallgathatják meg az érdeklődők. Az iskolát a BME VIKING Zrt. szervezi.
Az SZTE TIK átriumában nyílik tárlat 2014. május 13-án Glattfelder Gyula egyetemmel kapcsolatos püspöki munkássága címmel.
2014. május 9-én megnyitotta kapuit a Fekete Ház egyiptomi kiállítása. A megnyitón egzotikus tánc és részletes bemutató várta az érdeklődőket.
A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar és a Szegedi Ítélőtábla közös gyakornoki programjának harmadik záró rendezvényét tartották 2014. május 7-én.
A Szegedi Tudományegyetem Eötvös Loránd Kollégium a budapesti Eötvös József Collegium részvételével harmadik alkalommal szervezte meg az Eötvözet Konferenciát, melynek az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság székháza ad helyet. A bölcsészettudományi témájú előadásokra 2014. május 9-én, a természettudományi témájúakra május 10-én kerül sor.
A szegedi egyetem alapításának 433. évfordulója alkalmából koszorúzást, ünnepséget tartanak 2014. május 12-én 13 óra 30 perckor Szegeden a Dóm téri Pantheonban Báthory István mellszobránál.
A felsőfokú informatikai oktatás minőségének fejlesztése, modernizációja a célja a veszprémi Pannon Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésének. A konzorciumi partnerek 40 új tananyagot készítettek.

Kezdetét vette a Szegedi Tudományegyetemen az a két napon át tartó nemzetközi konferencia, melyen 8 ország 14 neves vendég előadója számol be a fogorvostudomány és fogászat legnagyobb érdeklődésre számot tartó legújabb területeiről.
A Európai Bizottság 2014. május 8-án jóváhagyta a Szegeden építendő „szuperlézer”, az Extreme Light Infrastructure (ELI) európai lézerkutató projekt attoszekundumos fényimpulzus forrás berendezésének megépítéséhez nyújtandó uniós támogatást.
A Szeged – Szabadegyetem 2014. május 7-i alkalmán Novák Tibor, az SZTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika adjunktusa tartott előadást, Are You Ready? A terhességre való tudatos felkészülés címmel.
A TÁMOP 4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004 pályázat elemeként indult el az SZTE Alma Mater munkaerő-piaci mentorprogramja, melynek keretein belül SZTE-s hallgatók ismert cégek képviselőhez jelentkezhettek négy hónapos mentorálási időszakra.

Második alkalommal rendezett Eurorégiós Sajtónapot a Szegedi Tudományegyetem MédiaCentrum. A 2014. május 8-i programon a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió több felsőoktatási intézménye és mediuma megjelent.
Kornai János professzor az életművét méltató egyetemi kurzust tisztelte meg, és többek között arról szólt, hogy szükség van tandíjra a magyar felsőoktatásban, hiszen abból például maguk az egyetemek is fejlesztéseket hajthatnak végre.
A Szegedi Tudományegyetem is részt vesz 2014. május 10-én a Magyar Tenisz Szövetség által rendezett szegedi Davis-kupa-forduló kapcsolódó programján, a Zöld Családi és Sport Napon.
Az SZTE Klebelsberg Könyvtár auditórium minimuma szolgált helyszínéül annak a sajtótájékoztatónak, melynek apropóján bemutatkozott egy új – diákok által alapított és működtetett – kiadó, a Primaware. A 2014. május 7-i rendezvényen a hallgatók mutatták be a kiadót, egy-egy köteten keresztül.
Közel 600 regisztrált résztvevővel, rangos nemzetközi előadókkal és kiállítókkal tart tudományos továbbképző konferenciát a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kar Perspektívák a paro-implantológiában és az esztétikai fogászatban címmel 2014. május 9-10-én a TIK-ben.
Köteles Mária 2014- áprilisban a szentpétervári Ifjúsági és Junior Erőemelő Eb-n három arany- és egy ezüstérmet szerzett. Következő célja a dániai világbajnokság.
A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar Vonós Kamarazenekara 2014. május 14-én 18 órakor zenés-verses hangversenyre várja a közönséget a Katolikus Ház dísztermében.
2014. május 13-án 19 órai kezdettel Pukánszky Béla (gordonka) és Dombiné Kemény Erzsébet (zongora) közös hangversenye várja az érdeklődőket az SZTE Rektori Hivatal épületénk dísztermében.
94 új, 2014. szeptember 15-től betölthető fiatal kutatói álláshely odaítéléséről döntött az MTA elnöke. Az MTA kutatóhelyek közül az SZBK 11 ifjú tudósnak nyújt lehetőséget az indulásra.
83 magyar és külföldi fiatal posztdoktor kapcsolódhat be 2 éven át a legeredményesebb hazai tudományos műhelyek munkájába a Magyar Tudományos Akadémia Posztdoktori Kutatói Programjának keretében. 14 ilyen fiatal dolgozik szegedi tudományos műhelyben.

Az agykérgi gátlás szélsőségei címmel Tamás Gábor akadémikus, az SZTE Széchenyi Díjat nyert professzora tart előadást a Magyar Biológiai Társaság (MBT) szegedi csoportjának nyilvános ülésén.
A Szegedi Nemzeti Színház előadása, a Simon Boccanegra nyerte a közönségszavazást a magyar színházak operaprodukcióinak fesztiválján.
A Móra Ferenc Múzeum 2014-ben is nagy sikerrel rendezi meg a Tavaszi hárfanapokat.
A szegedi Kass Galéria, a Fekete Ház, valamint a Móra Ferenc Múzeum idei nagyszabású projektjének második szakaszához közeledik, ugyanis 2014. május 9-én 17 órai kezdettel nyitják meg a Fáraók Egyiptoma című kiállítássorozat újabb állomását.
Az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ szervezésében rendezték meg az Esélyegyenlőségi Napokat Szegeden 2014. május 5-én és 6-án. Számos programmal várták az érdeklődőket, a budapesti láthatatlan kiállítás „mini” verziója is eljött az egyetemi városba.

Lovász László matematikust választotta elnöknek a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlése. A tudós testület ülésén a leköszönő elnök, Pálinkás József értékelte az elmúlt 6 év munkáját.







