SZTE Info

A terhességre való felkészülésről hallhattunk a Szabadegyetem – Szegeden

A Szeged – Szabadegyetem 2014. május 7-i alkalmán Novák Tibor, az SZTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika adjunktusa tartott előadást, Are You Ready? A terhességre való tudatos felkészülés címmel.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Novák Tibor a bevezetőben elmondta, hogy az előadás célja a fiatalság tájékoztatása, hiszen a terhesség körül nem minden olyan ideális, mint ahogyan azt a média az esetek többségében bemutatja. A szülészeti kórképek rendkívül komplexek, nagyon sok tünet és betegség hozható kapcsolatba a magzat méhen belüli fejlődésével. Mondhatni, minden összefügg mindennel.

Az előadó a bevezetése után néhány konkrét esetet tárt a hallgatóság elé, melyekkel szemléltette a gyermekvállalás kérdésének komolyságát. A példák között szerepelt kiskorú terhesség, többszöri terhességmegszakítás, koraszülések, nem gondozott terhességek, valamint kromoszóma-rendellenesség miatti terhességmegszakítás. Természetesen Novák Tibor a példákat nem elrettentésképpen használta fel, hanem ezek által is kiemelve a prevenció, a megelőzés fontosságát. A legtöbb esetben a problémák, komplikációk megelőzhetőek a megfelelő odafigyeléssel, a terhességeket előre tervezésével és a megfelelő vitaminok szedésével. Itt különösen a folsav szerepét emelte ki.

A prevenció rendkívül fontos. Már körülbelül három hónappal a tervezett fogantatás előtt el kell kezdeni a felkészülést. A túlzott alkoholfogyasztást és a dohányzást el kell hagyni, valamint fontos általános kivizsgáláson átesnie mind a két potenciális szülőnek. Nem elhanyagolható a megfelelő szociális háttér, valamint a toleráns magatartás, őszinteség és a harmonikus kapcsolat megléte.

Az előadás második felében Novák Tibor Máthé László hegedűművész és Fabulya Andrea tanár hangulatteremtő segítségével bemutatta a terhesség fő szakaszait és a rájuk jellemző tényezőket, tudnivalókat, kiemelve elsődlegesen a terhességre való felkészülés időszakát.

Az első szakasz vagy trimeszter a 12. terhességi hétig tart, amikor még embrióról beszélünk. A második trimeszterben, a 12.-től a 24. hétig tartó időszakban már magzatról van szó. A harmadik trimeszter a 24. héttől a szülésig tart; amennyiben ez a betöltött 37. terhességi hét előtt történik, koraszülött jön világra. Mindegyik trimeszterben szükséges elvégezni a kötelező szűrővizsgálatokat, ultrahangellenőrzéseket, hogy mind az anya, mind a terhessége állapotát megfelelő módon kövessék a szakemberek.

Szülést követően, mely történhet hüvelyi úton vagy császármetszéssel, az egészséges édesanyát és gyermekét már 4-5 nap után haza is engedik.

Novák Tibor az előadása végén, a megfelelő zenei szakasz után, szintén kiemelte a terhesség előre tervezésének a fontosságát, valamint a hallgatók számára biztosított útravalót, egy tájékoztató szórólap segítségével, amit távozáskor mindenki átvehetett.

 

Czakó Balázs

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. december 02.

Kiemelt_Hernadi_Klara_1

A nyugati világban a mezőgazdaság, valamint a 3. világban például a textilipar szennyező anyagait képes kiszűrni az édesvizekből az a berendezés, amelynek a prototípusát az SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszéken a dr. Hernádi Klára professzor irányításával dolgozó csapat, az indiai Amity Egyetemmel közösen, fejlesztette ki.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • december 9. 08:00 - 20. 23:59
  • december 12.
    15:00 - 17:30
    15:00 Ünnepélyes köszöntő: Prof. Dr. Lázár György dékán
    TUDOMÁNYOS PROGRAM
    1. Dr. Sepp Róbert Örökletes kardiológiai kórképek klinikai és genetikai vizsgálata
    2. Dr. Nemes Attila A 3D echokardiográfia múltja, jelene és jövője
    3. Dr. Sághy László Klinikai elektrofiziológia Szegeden
    4. Dr. Thury Attila Invazív kardiológia múltja és helyzete Szegeden
    5. Dr. Bogáts Gábor A szívsebészet helyzete és lehetőségei Szegeden
    6. Dr. Borbényi Zita Szemléletváltás a lymphoproliferatív betegségek kezelésében. A siker kulcsa: a célzott terápia
  • december 13.
    10:00 - 11:00
    Az SZTE TTIK BIológia Intézet előadása a laikus érdeklődők számára is érdekes új információkkal szolgálhat Ötziről, az 5300 éves gleccsermúmiáról.
  • 2019. december 23. 08:00 - 2020. január 1. 00:00
  • 2020. január 8.
    17:00 - 18:30
    Ha kell, elájulnak, zokognak vagy órákig fekszenek a romok alatt a Magyar Imitációs Egyesület önkéntesei, hogy a mentő- és rendvédelmi szervek emberei gyakorolhassák rajtuk az elsősegélynyújtást. Szokatlan munkájuk életeket menthet – erről mesélnek vendégelőadóként az SZTE Junior Akadémiai Esték soron következő előadásán.