A szegedi Not The Bees nevű zenekar performanszával nyílik meg Vinkó Leó festőművész Felületek, színek, karakterek című kiállítása 2015. április 30-án (csütörtökön) 17 órakor a Somogyi-könyvtárban.
Könyvbemutatóval egybekötött relaxációs napot tartott az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ és a József Attila Tanulmányi és Információs Központ. Az SZTE TIK melletti füves területen zsonglőr bemutató, indiai fitnesz és templomi tánc, jóga és hangfürdő várta a pihenni vágyókat. A TIK kiállítási terében pedig a Tanácsadó elmúlt 20 évét bemutató „Pszichológiai tanácsadás felsőfokon” című könyv kapcsán beszélgettek a szakemberek.
A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sport Szövetség (MEFS) ötletpályázatot hirdet a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára a 2015. évi dél-koreai Universiade magyar csapat jelvényének elkészítéséhez ötlettervezet benyújtására. A pályázat beadásának határideje 2015. május 4.
A 13. Pedagógiai Értékelési Konferenciához szorosan kapcsolódva 2015. április 27-én és 28-án szakmai workshopot tartanak a Szegedi Akadémiai Bizottság Székházában. A Szeged Workshop on Education Evaluation (SWEE) elnevezésű műhelykonferencián 30 európai szakember tanácskozik a diagnosztikus mérési rendszerek, a mérés-alapú fejlesztőprogramok lehetőségeiről.
A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kara adott otthont 2015. április 8-10. között a 21. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenynek. A megmérettetésen a Szegedi Tudományegyetem 4 csapata indult, melyek az előkelő második, hetedik, nyolcadik és huszonegyedik helyezést érték el.
Az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium növendékeinek dráma előadása nyitja meg 2015. április 28-án, 14 órakor az Új Nemzedék Központ Tehetség Roadshow szegedi programját. A Szegedi Nemzeti Színház színpadán szegedi és algyői ifjú tehetségek is bemutatkoznak.
2015. április 23-24-én a Szegedi Tudományegyetem adott otthont a közel 300 sportolót megmozgató III. Interregionális Kupának. A megmérettetés díjátadóján 4 első, 3 második és 3 harmadik díjat vehettek át a Szegedi Tudományegyetem sportolói.
A Magyar Kémikusok Egyesülete és az Szegedi Tudományegyetem Kémiai Tanszékcsoportja 2015. április 24-26. között ad otthont az immár 47. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny döntőjének. A nagy múltú vetélkedőt tavaly is az SZTE rendezte, 2018-ig minden évben Szeged a döntő helyszíne.
A XXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napok nyitányán tartott konferenciát az élelmiszerbiztonság és a gasztronómia összefüggéseiről a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Mezőgazdasági Kara (MGK).
A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar adott otthont 2015. április 15-17 között a XXXII. OTDK Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciójának. A konferencia eredményhirdetésén 28 díjat vehettek át a Tisza-parti universitas diákjai, melyből 21 díjat az SZTE BTK hallgatói hoztak el.
Története során először jutott a legjobb nyolc csapat közé a Naturtex-SZTE Szedeák. A playoff első meccsén azonban vereséget szenvedett a Szolnoki Olaj ellen.
A szegedi, a debreceni és a pécsi egyetem közel 300 sportolója méri össze felkészültségét 2015. április 23-án és 24-én, a Szegedi Tudományegyetemen. A III. Interregionális Kupán négy sportágban – futsal, kézilabda, kosárlabda és sárkányhajózás – versengenek a sportolók.
A pedagógiai értékeléshez kapcsolódó empirikus kutatások, innovatív értékelési és oktatási módszerek, vizsgálatok eredményeit mutatják be a 13. alkalommal megrendezett Pedagógiai Értékelési Konferencián. Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban 2015. április 23-25. között a hazai és nemzetközi élet elismert képviselői tartanak előadásokat.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség közös szervezésében zajlott 2015. április 15-18. között a XXXII. OTDK Fizika, Földtudományok és Matematika Szekciója. A konferenciáról 24 díjat hoztak el a Szegedi Tudományegyetem hallgatói.
Számos elismeréssel tértek haza a Szegedi Tudományegyetem hallgatói a XXXII. OTDK Műszaki Tudományi, valamint a Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójának eredményhirdetéséről.
A Magyar – Laoszi Baráti Társaság 2015. április 18-án, szombaton tartotta a hagyományos újévi – Pi Maj – ünnepségét. A rendezvényen a Szegedi Tudományegyetem laoszi hallgatója és az universitas munkatársa is részt vett.
A Csillagászat Napja alkalmából tematikus kiselőadásokkal, lézeres csillagképtúrával, születésnapos Hubble-űrtávcső előadással és egész estés távcsövezéssel várja az érdeklődőket 2015. április 24-én az SZTE TTIK Fizikus Tanszékcsoport és a Szegedi Csillagvizsgáló.
Az alumni rendszerek és ösztöndíj lehetőségek jelentőségét tárgyaló fórumot tartottak 2015. április 15-én a Szegedi Tudományegyetem központi épületében. A tanácskozáson Phrőle Gergely nemzetközi és uniós ügyekért felelős helyettes államtitkárral és Nagy Katalin nemzetközi kapcsolatokért felelős rektori főmegbízottal készített interjút az SZTEtelevízió stábja.
A TÁMOP.4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0073 azonosítószámú projekt záró rendezvénye 2015. április 23-án 10 órától kerül megrendezésre az SZTE Rektori Hivatal Dísztermében.
A duális képzésről, a fejlesztés lehetőségeiről Háry András miniszteri biztos az SZTE vezetőivel – Devecz Miklós kancellárral, Karsai Krisztina oktatási rektorhelyettessel – valamint az érintett karok képviselőivel, a duális képzésben érintett cégek vezetőivel tárgyalt 2015. április 21-én. A duális képzés területén a már elindított gépészmérnök szak mellett a számítástechnika, a gazdaságtudományok és a mezőgazdaság területe felé nyit a Tisza-parti universitas.
A Budapesti Gazdasági Főiskola adott otthont 2015. április 9-11. között a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekciójának. Az SZTE GTK-s csapat 20 dolgozatából 15-öt díjaztak a szekció ülésén. A megmérettetésről további három díjat hoztak el az SZTE TTIK és Mérnöki Kar hallgatói.
A Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje és a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 2015. április 25-én, szombaton 10 és 16 óra között a Föld Napjához kapcsolódóan szervez programokat. A környezetvédelem jegyében az egyetem zöld szigetén számos, környezettudatosságra nevelő játékkal várják a látogatókat.
A „Smooth Transit from Master to Doctoral Education” című projekt részeként egy nyári intenzív oktatási program valósul meg. Erről is szó esett a 2015. március 4. és 7. napja közötti második workshopon, ahol a szerves kémia ipari alkalmazhatóságának lehetőségeit mutatták be a résztvevő hallgatóknak.
A Magyarországon védőnőképzést folytató intézményeknek 2015. április 22-én és 23-án közös programot szervez a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar. A hallgatók tudományos ülésen mutatják be munkájukat, kutatási eredményeiket. A rendezvényt akadályverseny és kulturális program színesíti.
A Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézete idén immár 13. alkalommal rendezi meg a Pedagógiai Értékelési Konferenciát (PÉK). A 2015. április 23-25. közötti tanácskozáshoz kötődik a 2 napos nemzetközi workshop, a SWEE 2015. április 27-28. között.
A meglévő kapcsolatok erősítése, a jövőbeni együttműködési lehetőségek áttekintése céljából 2015. április 16-án a Szegedi Tudományegyetemre látogatott Őexcellenciája Kevin Dowling. Az SZTE képviselőivel folytatott megbeszélés után a Tisza-parti universitason tanuló ír hallgatókkal is találkozott Írország budapesti nagykövete.
A XXXII. OTDK Humántudományi Szekcióját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara rendezte meg 2015. április 8-10. között. A versenyről 18 díjjal tértek haza a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar hallgatói.
2015. április 8-10. között a Pécsi Tudományegyetem adott otthont a XXXII. OTDK Biológia Szekciójának. A szekcióban összesen 217 előadás hangzott el. A versenyről az SZTE diákja négy első díjat, három másodikat, négy harmadik díjat és hét különdíjat hoztak el.
Budapesten rendezték 2015. április 8 – 10. között a XXXII. OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekcióját. A megmérettetésen eredményesen szerepeltek a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar, valamint a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Művészeti Intézetének diákjai.
Javában készülnek a Szegedi Tudományegyetem mérnök hallgatói a 2015. májusi 8-9. közötti, VIII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyre. A megmérettetésen négy különböző járművel áll rajthoz a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar 13 hallgatója.
A Pannon Egyetem Mérnöki Kara rendezte 2015. április 9-11. között a XXXII. OTDK Kémiai és Vegyipari Szekcióját. A konferencia eredményhirdetésén a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar hallgatói 10 díjat vehettek át.
Története során először jutott a férfi NB1-s kosárlabda bajnokság legjobb nyolc csapata közé a Naturtex-SZTE Szedeák. A szegedi kosarasok a középszakaszban elért harmadik helyezésükkel biztosították helyüket a rájátszásba.
2015. április 18-án, a Szegedi Tudományegyetemen, a XXXII. OTDK Informatika Tudományi Szekció díjátadó ünnepségével zárult az egyetemisták 2015. március 25-én kezdődött konferencia-sorozata. Az SZTE rendezte záróünnepségen 14 első díjat és 3 különleges elismerést adtak át a legjobb informatikusoknak.
Algoritmusok, intelligens informatikai rendszerek, szoftvertechnológiák, infokommunikáció, az informatika orvosi alkalmazásai. E témák is terítékre kerültek a 2015. április 16-18. között a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán megrendezett XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Informatika Tudományi Szekciója tagozataiban.
„Kultúr sci-fi, és a valaha készített legszövevényesebb és legmélyebb interjúfüzér.” Így hirdetik a Lámpagyújtogatók című filmet, amelyet 2015. április 22-én 19 órától mutatnak be a mozik. A Lámpagyújtogatók 42 közismert szereplője között találjuk a tudományt népszerűsítő SZTE-professzort, Boldogkői Zsoltot is.
Az ELI lézer kutatóközpont megvalósítása (ELI-ALPS) nagyprojekt 1. fázis nevű projekt keretében ünnepélyes projektindító eseményt tartott 2015. április 17-én az ELI-HU Nonprofit Kft. Budapesten.
A szegedi, a debreceni és a pécsi egyetem több mint 200 sportolója méri össze erejét a III. Interregionális Kupán. 2015. április 23-án és 24-én a Szegedi Tudományegyetem szervezi meg a „A 21. század követelményeinek megfelelő, felsőoktatási sportot érintő differenciált, komplex felsőoktatási szolgáltatások fejlesztése a Dél-alföldi Régió felsőoktatásában” pályázat programját.
Hatodik állomásához érkezett a Rotary Club Gift of Life programja, melynek támogatásával újabb szívműtött gyermek térhet haza Szegedről. A sikeres operációt a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika csapata végezte.
Az ország legnagyobb Kaáli Intézetét avatták fel 2015. április 16-án Szegeden. Az SZTE Szülészeti és Nőgyógyászati klinikájáról új épületbe költöző egészségügyi intézmény elmúlt 18 évének köszönhetően 4 ezer lombikbébi született.
A XIX. Juhász Gyula Napok népszerű a szegedi egyetemisták körében. A 3 napon át tartó program csúcspontja a sportos program és a záró buli.
A külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter jelenlétében az SZTE vezetői olyan dokumentumokat írtak alá, amelyek kijelölik az SZTE Konfuciusz Intézet további feladatit. Az intézet Konfuciusz Teaházában a miniszter és Ujhelyi István EP-képviselő a magyar-kínai kapcsolatokról, ezen belül Szeged és az egyetem szerepéről is beszélgetett.
A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara a Bolyai épületben rendezi meg a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekcióját. A 2015. április 16-i megnyitó ünnepségen köszöntötték a 131 előadót és a mentor tanárokat. Eredményt 2015. április 18-án hirdetnek.
A gyakorlati és elméleti orvosképzés aktuális problémáiról, az egészségügyi szakmához kapcsolódó készségek fejlesztéséről tanácskoznak 2015. április 15-17. között a Szegedi Tudományegyetemen és Temesváron. A Medical Education Days programba a szakemberek mellett 130 hallgató is bekapcsolódott.
A Campus Hungary felsőoktatási mobilitási ösztöndíj program eredményei, nemzetköziesítés és országimázs témában tartottak beszélgetést 2015. április 15-én a Szegedi Tudományegyetem központi épületében, melyen Prőhle Gergely nemzetközi és uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár is felszólalt.
„Közösségformáló erő”. Így jellemezte köszöntőjében az Egyetemi Tavaszt Szabó Gábor. Az SZTE rektora ajánlotta a közönség figyelmébe a 300-nál is több programot kínáló rendezvény-folyamot. „Nyitányként” kihirdették az SZTE Kulturális Iroda pályázatainak eredményét, átadták a legjobbak díjait.
Három feledhetetlen nap, a hazai zenei élet krémje és több ezer SZTE-s hallgató! Ezt nyújtja Szeged egyik legújabb fesztiválja, a Szegedi Egyetemi Napok, azaz a SZEN. 2015. április 23-25. között második alkalommal rendezi meg a SZEN-t az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata.
Az SZTE Klebelsberg Könyvtár Társadalomelméleti Gyűjtemény szervezésében a Korunk című kolozsvári folyóirat múltját és jelenét bemutató kiállítás nyílt 2015. április 13-án az SZTE Tanulmányi és Információs Központ Átriumában. A tárlatot Ilia Mihály levelei és a Komp-Press Kiadó köteti gazdagítják.
Az év egyetemi sportfesztiválja a III. Dunai Regatta. A 2015. április 25-i Egyetemi Sárkányhajó Versenyen az SZTE ismét vízre száll. Szurkolj te is az SZTE sárkányhajós csapatának a 2015-ös Dunai Regattán!