SZTE Info

Középiskolás újságírók ismerkedtek a szegedi egyetemmel

Gyakorlatorientált újságírói, fotózási ismeretek, betekintés az SZTE mindennapi életébe és képzési kínálatába, ismerkedés a régió médiumaival. Mindezt egyszerre kínálta végzős középiskolásoknak az SZTE Tudománykommunikációs Médiatúra.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso2015. szeptember 16-án és 25-én ingyenes programmal várta a média iránt érdeklődő középiskolásokat a Szegedi Tudományegyetem Közkapcsolati Igazgatóság.



Népszerűség a fiatalok körében


Az egy-egy napos program nagy népszerűségnek örvendett a fiatal újságírójelöltek körében. A Tudománykommunikációs Médiatúra két napján összesen 25 diák vett részt, szegedi gimnáziumokból és szakközépiskolából, Makóról és Békéscsabáról. A médiatúra iránti nagy érdeklődést jól mutatja a túljelentkezők száma és hogy több középiskolás a 2014-es februári médiatúra élménye és hasznossága után 2015. szeptemberben ismét ellátogatott a Tisza-parti egyetem programjára. A rendezvény remek lehetőséget nyújtott a régióbeli diáklapok és szerkesztőségek bemutatkozására, hiszen a résztvevők nagy része iskolaújságok, online sulilapok szerkesztőjeként, újságírójaként, fotósaként érkezett.


mediatura galeria
SZTE Tudománykommunikációs Médiatúra, 2015. szeptember 16. - GALÉRIA


Újságírói továbbképzés közel 30 középiskolásnak


A szakmai program a szegedi és a régióbeli középiskolák média iránt érdeklődő fiataljainak, diákújságíróknak és fotósoknak kínált intenzív médiaismereti továbbképzést és betekintési lehetőséget a Szegedi Tudományegyetem képzési kínálatába.


Az SZTE Közkapcsolati Igazgatóság munkatársai médiaismereti kurzuson és interaktív médiafoglalkozáson nyújtottak elméleti és gyakorlati segítséget egy-egy érdekes egyetemi téma feldolgozásához az újságíró, szerkesztő jelölteknek. A médiakurzuson a fiatalok megismerkedtek a különböző sajtóműfajokkal, a hír, tudósítás, interjú, riport sajátosságaival. Megtudhatták, hogy működteti hírportálját a szegedi egyetem és hogyan tájékoztatja a helyi és országos sajtót. Az újságírók mellett a fotózás iránt érdeklődő középiskolások sem maradtak tapasztalat nélkül. Az elméleti órán elhangzott tudnivalókat a médiatúrán a gyakorlatban is kamatoztatták.



Mit kínál a szegedi egyetem?


Az ingyenes Tudománykommunikációs Médiatúra az SZTE humán-, természet- és egészségtudományokhoz kötődő képzéseit is ismertette. A diákújságíró csapat ellátogatott a világ 50 legszebb egyetemi bibliotékája közé sorolt SZTE Klebelsberg Könyvtárba, az SZTE Általános Orvostudományi Kar világszínvonalú Skills Központjába, az SZTE Mérnöki Kar laborjaiba, előadótermeibe. A résztvevők Szent-Györgyi Albert, a szegedi egyetem egykori rektorának örökségével is megismerkedtek, ellátogattak az SZTE Szent-Györgyi Albert Emlékszobába és részt vettek a Nobel-díjas tudós Dugonics téri bronzszobrának koszorúzásán. A természettudományok iránt érdeklődő fiatalok sem maradtak élmények nélkül: az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar földrajz tanszéke és a Koch Sándor ásványgyűjtemény nyújtott számukra izgalmas pillanatokat. A középiskolások az universitas olyan különleges pontjaira is eljutottak, mint az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar gyakorlótermei és a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástára.


A részvételről minden médiatúrázó Emléklapot kapott, sőt a diákok a 8 kötetes Szegedi Egyetemi Tudástárral is gazdagodtak. Az elkészült alkotások hamarosan elérhetőek lesznek a Szegedi Tudományegyetem Hírportálján.


*


Az SZTE Tudománykommunikációs diáktábor és Médiatúra a TÁMOP-4.1.1.F-14/1/Konv-2015-0006 számú „Munkaerő-piaci igényekre támaszkodó gyakorlatorientált képzések, szolgáltatások a Szegedi Tudományegyetem fókuszában” című pályázat keretében valósult meg.


SZTEinfo


Korábban írtuk:

Középiskolásoknak hirdet Médiatúrát a Szegedi Tudományegyetem

Siker az SZTE Tudománykommunikációs diáktábora

Javában zajlik az SZTE tudománykommunikációs diáktábora

Diákújságíró táborba hív az SZTE

Az SZTE Tudománykommunikációs Diáktáborát bemutató kisfilmek

Diákújságírók a szegedi egyetemről: gyógyszerészképzés az SZTE-n

Diákújságírók a szegedi egyetemről: sokoldalú az SZTE TTIK informatikai képzése

Diákújságírók a szegedi egyetemről: A lenyűgöző egyetemi könyvtár

Diákújságírók a szegedi egyetemről: a „laikus CPR-t” medikusoktól is tanulták

Diákújságírók a szegedi egyetemről: BTK

Diákújságírók a szegedi egyetemről: a lelki egészség ápolója a szociális munkás

Diákújságírók a szegedi egyetemről: FOKozott tudásszomj és élvezet

Diákújságírók a szegedi egyetemről: SZTE GTK-diplomával jó munka és fizetés vár

Diákújságírók a szegedi egyetemről: az elmélet és gyakorlat összehangolói a mérnökök

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. november 11.

Nyito_Tanevnyiton_1940_11_11

Mit az üzen a 148, a 80 és a 18 évvel ezelőtti november 11. a Szegedi Tudományegyetem mai polgárainak? 2020. november 11-én, az SZTE Egyetem Napján ünneplés helyett a Covid-19-pandémia leküzdésére fókuszál a szegedi universitas is. A jelen tudományos, egészségügyi, logisztikai és emberi problémái megoldásához talán erőt adhatnak SZTE három „első rektora” november 11-hez kötődő gondolatai.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.