Hogyan kell fogat mosni? Mi történik a fogorvosi székben? Ezekre a kérdésekre is választ kaptak azok tehetséges médiás középiskolások, akik ellátogattak a szegedi egyetem fogorvosi fakultására az SZTE Tudománykommunikációs Diáktáborának idején.
A Szegedi Tudományegyetem karaival, egységeivel, az universitas szakkínálatával és szolgáltatásaival, a duális képzés lehetőségeivel ismerkedtek a média iránt érdeklődő középiskolások az SZTE Tudománykommunikációs Diáktáborában. A 18 középiskolásból álló csoport az SZTE Fogorvostudományi Karára is ellátogatott, az ott gyűjtött élményeket többen írásban rögzítették.
FOGORVOSI RENDELŐBEN JÁRTUNK
„Az SZTE Fogorvostudományi Karon bekukkanthattunk egy rendelőbe és még fogat is húzhattunk” – emeli ki a legérdekesebb élményeket Novák Lívia, a Zentai Gimnázium diákújságírójának cikke.
„A fogfúrás és foghúzás tudományának szentélyében, az SZTE FOK épületiben Dr. Laczkóné Dr. Turzó Kinga dékánhelyettes kalauzolta a diákújságírókat, ismertette az intézmény felépítését, vázolta a laborok szerepét és a képzés menetét.
Egy végzős fogorvostan hallgató segítségével fogat fúrtunk, húztunk. Mindezek előtt viszont elmagyarázták a szabályokat, így ki is próbálhattuk a fogfúrást műcsontba. Ezek mellett persze a hétköznapi fogápolásról is tájékozódtunk.
Átmentünk az SZTE FOK B épületébe. Ott egy modern fogorvosi rendelőben találtuk magunkat. Vezetőnk lelkesen válaszolgatott a kérdéseinkre. Megtudhattuk például, hogy az SZTE FOK öt éves képzése után már munkába is állhatnak a friss diplomások. E hivatst azonban ajánlani csak a türelmes és kedves embereknek tudja. Olyan felkészült fogorvosoknak, akik példát tudnak mutatni a pácienseiknek, hisz azért jönnek erre a szakra, hogy segítsenek az embertársaikon. Az SZTE FOK-ról pedig megtudhattuk, hogy egy családias közösség, ahova biztosan mindenki szívesen járna.”
„FOGORVOSIS JÁTÉKOK”
„Az SZTE FOK laboratóriumában mindenki leült egy székre. Minden szék előtt volt egy nyitott szájú bábu és különböző eszközök. Ezek láttán mindenki szemén látszott a gondolat: „Jujj, de jó lehetne vele játszani!˝ - adja vissza az SZTE FOK-beli látogatás hangulatát Bodnár-Végh Krisztina Éva, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum diákújságírója.
A tanulmányait nem oly rég lezáró, egykori fogorvostan hallgató elmagyarázta, hogyan kell helyesen fogat mosni, mikor ajánlott fogkefét cserélni. Majd kipróbálhattuk a foghúzást, a fúrást, amit persze minden táborozó élvezett. De ha a bábu vagy a műfogsor helyett egy igazi ember ült volna a fogorvosi székben, nem hiszem, hogy kibírta volna, amit „botcsinálta medikusként” próbálgattunk.
Mikor befejeztük a „fogorvosis játékot”, mindenki kapott ajándékba egy-egy tubus fogkrémet.
Az SZTE FOK épületének B lépcsőházban bementünk egy nagy terembe, ahol kilenc fogorvosi szék sorakozott. Kiderült, hogy a hallgatók a harmadik évben itt gyakorolnak élő embereken.
|
Diákújságírók a szegedi egyetemről: FOKozott tudásszomj és élvezet - GALÉRIA |
A nagy mesélés közben felmerült egy olyan kérdés, hogy milyennek kell lennie egy jó fogorvosnak? Erre a válasz az volt, hogy: türelmesnek, mert ez egy olyan munka, amihez NAGY türelem kell. De kedvesség is szükségeltetik, mivel a pácienssel kedvesen kell bánni. Ugyanakkor nem árt a meggyőző erő, mivel a beteget meg kell győzni például arról, hogy a dohányzás káros a fogaira és az egészségére, tehát próbáljon meg leszokni. Közülünk egy bátor jelentkezőt meg is vizsgált a fogorvos, miközben bemutatta az eszközöket.
Nekem személy szerint nagyon tetszett az SZTE FOK. A fogorvosi szék mellett elkezdtem gondolkodni azon, hogy én is erre a pályára lépek…”
3 KÉRDÉS, 3 FELELET
„A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Fogorvostudományi Kar (FOK) egyik hallgatójával találkoztunk, aki bemutatta fogászati tudományát, majd válaszolt kérdéseinkre. Nevét titokban akarja tartani, ezért nevezzük őt „szegedi medikusnak” – vezeti be a kérdés-feleletet Mihályi Martina, a kisteleki Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium diákja.
„– Milyen a tökélete fogmásás?
– Alapos és minimum három percig tart. Körkörös mozdulatokkal kell kisöpörni a fogkefével a lepedéket. Fontos, hogy fogmosás után ne öblítsük ki a szánkat, mivel a fogkrémben levő hatóanyagok kevésbé fejtik ki hatásukat. Ajánlott a fogselyem, de csak elővigyázatos használattal..
– Mi az a három tulajdonság, amivel egy fogorvosnak rendelkeznie kell?
– Türelem, kedvesség és meggyőző erő. .
– Miért az SZTE FOK-ra jelentkezett továbbtanulni?
– Azért választottam a szegedi egyetem fogorvosi fakultását, mert itt országos szinten is egyedülálló képzést nyújtanak. Másfelől mindig is szerettem volna segíteni az embereken, orvosi pályára szerettem volna lépni!”
*
Az SZTE Tudománykommunikációs Diáktáborában 9-10. osztályos középiskolások ismerkedhettek meg az univeristassal. De az SZTE a jelenlegi tizenegyedikesekre is gondol: 2015. szeptember 16-án, szerdán és szeptember 25-én, pénteken két alkalmas Tudománykommunikációs Médiatúrára várja az akkor már végzős fiatalokat.
Az SZTE Tudománykommunikációs Diáktábor és Médiatúra a TÁMOP-4.1.1.F-14/1/Konv-2015-0006 számú „Munkaerő-piaci igényekre támaszkodó gyakorlatorientált képzések, szolgáltatások a Szegedi Tudományegyetem fókuszában” című pályázat keretében valósul meg.
SZTEinfo
Kapcsolódó cikkek:
Diákújságírók a szegedi egyetemről: A lenyűgöző egyetemi könyvtár
Diákújságírók a szegedi egyetemről: a „laikus CPR-t” medikusoktól is tanulták
Diákújságírók a szegedi egyetemrő: BTK
Diákújságírók a szegedi egyetemről: a lelki egészség ápolója a szociális munkás
Diákújságírók a szegedi egyetemről: SZTE GTK-diplomával jó munka és fizetés vár
Diákújságírók a szegedi egyetemről: az elmélet és gyakorlat összehangolói a mérnökök
Diákújságírók a szegedi egyetemről: sokoldalú az SZTE TTIK informatikai képzése
Korábban írtuk:
Siker az SZTE Tudománykommunikációs diáktábora
Javában zajlik az SZTE tudománykommunikációs diáktábora
Diákújságíró táborba hív az SZTE
Az SZTE Tudománykommunikációs Diáktáborát bemutató kisfilmek