Bezár

Hírarchívum

2019. November

1 2 

z9gkqqaxd6spzsqbkugi

2019. november 12.
1 perc

Idén először a magyar egyetemek között is fotóversenyt hirdetett a kulturális csereprogramokra szakosodott Camp Leaders Hungary. Nyolc egyetem – köztük a Szegedi Tudományegyetem – hallgatói szuper fotókat készítettek az Antilop-kanyonban, a Brooklyn hídon vagy éppen New Yorkban. Szavazzon a szegedi egyetem hallgatójának fotójára!

2019. november 12.
2 perc

November 27-én, szerdán 13 órától tartják az SZTE Virtus Vállalkozáskatalizátor Program részeként működő Demola program őszi szemeszterének záró eseményét a Dugonics téri központi épület dísztermében.

IMG_6378

2019. november 11.
1 perc

November 5-én 24 fő vehette át az SZTE+ program bronz fokozatának teljesítéséért járó oklevelet a Rektori hivatalban Szakál Péter oktatási igazgatótól, aki köszöntő beszédében a Supernem együttes dalcímeinek felhasználásával írta le, mit is jelent a program. Ekkor még a jelenlévők nem sejtették, hogy miért pont ezeket a dalokat építette bele beszédébe.

IMG_7440

2019. november 11.
12 perc

Ünnepi Szenátusülést tartottak az Egyetem Napja alkalmából 2019. november 9-én, a Szegedi Tudományegyetemen. Az ünnepségen adták át a Senator Honoris Causa és a Doctor Honoris Causa kitüntető címek mellett a Pro Universitate-, a Klebelsberg Kunó-, valamint a Pro Laudanda Promotione-díjakat és számos elismerő oklevelet.

bolygo_hero_oszt

Pályázati felhívás: Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány
2019. november 11.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány ösztöndíjairól és a Környezetvédelmi és Vízügyi gyakornoki programokról, közvetlenül az Alapítvány honlapján talál részletes információt. Az SZTE Együttműködő Partnerségi szerződést kötött további 11 egyetemmel együtt a KBK Alapítvánnyal.

2019. november 08.
2 perc

November 13-án 18 órakor kezdődik a szegedi bölcsészkar és a Pro Philosophia Szegediensi Alapítvány közös programsorozata, az AudMax Esték. A Mindennapi bölcsészet alcímet viselő előadássorozat arra mutat példákat, hogy hogyan alkalmazhatók a humán tudományok a hétköznapokban. Első alkalommal Prof. Dr. Racsmány Mihály pszichológus tart előadást "Jó-e, ha könnyen tanulunk? A kívánatos nehézség és a teszt szerepe a hosszú távú tudás megszerzésében" címmel.

JATE_sikersztorik

2019. november 08.
2 perc

Novembertől útjára indul a JATE Sikersztorik második évada, ahol közismert személyekkel és izgalmas témákkal találkozhat a szegedi közönség. November 19-én, 20 órától a Pro Jure Egyesület és a JATE Sikersztorik közös szervezésében Puzsér Róbert és Ragány Zoltán, az SZTE ÁJTK oktatója vitázik a jogászság kulturális megítéléséről.

nyitoEgyetem_Napja_2018

2019. november 08.
1 perc

Az Egyetem Napja alkalmából Ünnepi Szenátusülést tartanak 2019. november 9-én, szombaton 11 órától a Szegedi Tudományegyetem központi épületének dísztermében.

nyito_OTKD-2019-012

2019. november 07.
2 perc

Pro Scienta Aranyéremet és Mestertanár Aranyérmet vehettek át az SZTE polgárai október 31-én, a XXXIV. OTDK kitüntetésátadó ünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A Szegedi Tudományegyetem öt tehetséges hallgatója érdemelte ki a Pro Scienta Aranyérmet, és öt oktató munkáját ismerték el Mestertanár Aranyérem kitüntetéssel.

nyito_MTU_2019

2019. november 07.
6 perc

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából „Értékteremtő tudomány” címmel tartottak plenáris ülést november 5-én a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában. Az ünnepségsorozat szegedi megnyitóján átadták a Dél-alföldi Innovációs Díjakat és a SZAB Tudományos Díjait.

2019. november 07.
3 perc

Szegeden első alkalommal egésznapos stroke felvilágosító és szűrő napot szervez november 9-én, szombaton az Árkádban az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Neurológiai Klinika. A rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján Prof. dr. Klivényi Péter, a Neurológiai Klinika igazgatója a szegedi stroke ellátás fejlődéséről is beszélt.

nyito_SZTE_SZGYTV_2019_7

2019. november 06.
3 perc

Félmillió forintos ösztöndíjat osztottak szét a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyén. A 2019. évi megmérettetést a debreceni Tóth Árpád Gimnázium TÁG 1 csapata nyerte, így a külföldi tanulmányúton Kósa Eszter, Szathmári Benedek, Lovas Miklós és felkészítő tanáruk, Gőz József vehet részt.

2019. november 05.
1 perc

Az őszi szünetben is segíteni hívták az egyetemi polgárokat, október 31-én ugyanis az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban szervezett véradást az Országos Vérellátó Szolgálat. Legközelebb november 27-én, a Véradók Napján várják az önkénteseket.

IMG_5988-2

2019. november 05.
5 perc

Nyolcadik alkalommal rendezte meg az SZTE a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, amelyen tehetséges középiskolás diákok mérettetik meg kémia, fizika és biológia tudásukat. A két napon át tartó vetélkedő megnyitóján, november 5-én, közel 180 diák és tanár hallgatta a Nobel-díjas Gérard Mourou előadását.

2019. november 05.
1 perc

Negyedik alkalommal szervez szakmai napot a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Informatikai Intézete. November 19-én, kedden 10 órától előadásokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel várják az érdeklődőket a Szent-Györgyi Albert Agórában.

IMG_5691
2019. november 04.
5 perc

Szakmai együttműködését erősítette meg 2019. november 4-én a Szegedi Tudományegyetem, a párizsi École Politechnique egyetem és a kaliforniai székhelyű Tri Alpha Energy (TAE) vállalat. A nemzetközi konzorcium a nukleáris hulladékok kezelésében megoldást jelentő, lézeres úton előállított neutronokon alapuló, sóolvadékos transzmutátor létrehozásán dolgozik.

1 2 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek