Bezár

Hírarchívum

2013. Január

1 2 
2013. január 10.
1 perc

Egy nappal a budapesti Educatio Kiállítás előtt, 2013. január 17-én, csütörtökön egyetemközi nyílt napot szervez a magyarországi francia nagykövetség egyetemi együttműködési osztálya a fővárosi Francia intézetben.

2013. január 10.
3 perc
A Szegedi Nemzeti Színház január 25-én ősbemutatóra készül. Pozsgai Zsolt: Pipás Pista című tanyawesternje kerül színre, melyet a Szegedi Tudományegyetem hallgatói Universitas bérlettel nézhetnek meg.

nyilt_nap_kiemelt

2013. január 10.
30 perc

Elkezdődött a felsőoktatási felvételi jelentkezési időszak, amely idén március 1-jéig tart. A továbbtanulást tervezőknek szóló sorozatunkban most bemutatjuk, milyen módon vehetik igénybe a helyi egészségügyi ellátórendszert a Szegedi Tudományegyetem hallgatói.

Nobel-dijasok2

2013. január 08.
16 perc

Leltárkészítéssel kezdjük az új évet arra a kérdésre választ keresve, hogy az elmúlt 12 hónapban mi történt a Szegedi Tudományegyetemen. Egy év dióhéjban – az SZTE Médiacentrum hírei alapján.

2013. január 07.
7 perc

Péter László irodalomtörténész, professzor emeritus az Szegedi Tudományegyetem elődje, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem történetének egyik tanulságos epizódját mutatja be írásában.

2013. január 07.
6 perc

Szlavista filológus: nyelvtörténésznek készült, majd óorosz irodalmár lett belőle, Szegeden járt egyetemre, és végzése óta az SZTE BTK Orosz Tanszékén dolgozik – Ferincz István címzetes egyetemi tanár tavaly augusztusban ünnepelte hetvenedik születésnapját.

1 2 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek