SZTE Info

Kiemelt_Aral_expedicio

Vámbéry nyomdokain járt, környezeti katasztrófa veszélyéről szól az SZTE geográfusa

Az Aral-tó környezeti katasztrófájának hazai tanulságaira irányítja a figyelmet Szilassi Péter. Az SZTE geográfusa, a Magyar Földrajzi Társaság alelnöke legutóbb Közép-Ázsiában járt, 3000 kilométernél is többet utazott, esetenként 50 fokos hőségben – Vámbéry, Ónody és Almásy nyomdokait követve. Az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék docensét utazásai hasznáról is kérdeztük.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Erdélyben és a magyarországi tájakon rendszeresen túrázik a családjával. A földrajzos szemszögéből is érdekességeket ígérő területekre minden tanévben – 2019 szeptemberében például a Balaton-felvidékre kíséri tanítványait. Szakmai, etiópiai úti élményeiről könyvet írt. 2019-ben európai működő vulkánokat látogatott, ősszel Izland az úti cél, miközben saját szakmai tanulmányútjai térképén immár Közép-Ázsia sem fehér folt. Legutóbbi és legnagyobb vállalkozásával miért vette keletre az irányt?

– A Selyemút és az ottani oázis városok nem csupán kultúrtörténeti szempontból érdekesek. A magyar turisták számára viszonylag ismeretlen Közép-Ázsiában az öt ’sztán, azaz Üzbegisztán, Kazahsztán, Türkmenisztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán. Talán épp azért, mert a hazai közgondolkodásban nem eléggé ismertek azok a magyar utazók sem, akik felfedezték Európa számára ezt a világot. De tudománytörténeti szempontból is érdekes, egyetemi oktatóként is hasznos Vámbéry Ármin, Ónody Bertalan, vagy Almásy György nyomában járni. Földrajzosként pedig olyan környezeti problémák vizsgálatára is lehetőséget láttam, amit az Aral-tó és környékének a pusztulása vetít előre.


Aral_SzP

 

Figyelő szemünket az Aral-tóra vessük?

 

Az Aral-tó drámájáról az 1980-as évek óta hallani és olvasni. Az öt évtizede a Föld negyedik legnagyobb sósvizű tavának számító vízfelület egy emberöltő alatt, 2004-re elvesztette korábbi területének 75, vízmélységének a 90 százalékát – olvasható például a ritkanlathatotortenelem.blog.hu oldalon. A totális környezeti katasztrófáról milyen a szegedi földrajztudós pillanatfelvétele?

– Elképesztő a tó pusztulásának a nagyságrendje! Ezt a terepen megtapasztalni olyan tanulságokkal szolgált, amelyekről nem lehet eleget beszélni, írni! Gondoljuk csak el: e vízfelület nagysága a múlt század közepén még akkora volt, mintha száz Balatont egymás mellé tennénk a térképen, vagy mint a mai Magyarország kétharmada.

 

 

Aral_terkep
Forrás: Google maps térkép

 

Ez a hatalmas vízfelület mára a tizedére csökkent! Másképpen szólva: ott az ’50-es évek végén egy esztendőben annyi halat halásztak, amennyi a mai Magyarország éves halszükségletét fedezte volna.

 

 

Aral_porvihar_es_halaszat
Forrás: Internationsal Symposium on the management of Large Rivers oof Fisheries Cambodia (20039 Global water partnership: Integrated water management resources in the Amu Daria delta (2010) http://www.envsec.org/publications/AmuDarya-EN-Web.pdf

 

Ám a halban gazdag Aral-tó helyén ott maradt egy Aral-kumnak nevezett sós sivatag. Ez az egykori tó medre, amelyből a szél széthordja a nagyhatású rovarméreg, a DDT maradványaival és az egyéb vegyszerekkel szennyezett port. Ez bekerül a táplálékláncba, ezt lélegzik be a helyiek, akik maszkot viselve igyekeznek védekezni a mérgező por ellen. De ennek hatásosságáról sokat elárul a két számadat: az Aral-tó körüli levegőben évente 40-50 millió tonna por kavarog, s e vidéken háromszor annyi a rákos beteg, mint más területeken.

 

 

Aral_kornyezeti_hatas
Forrás: Rekacewicz P. 1997: An Assasinated sea in Histoire-Géographie inintation in économique. Classe de Troisieme, Paris p. 333

 

Óriási változást hozott az is, hogy eltűnőben a tó, így a nagyobb vízfelületeknek a klímára gyakorolt hatása – ami azt jelenti, hogy a vízfelület télen fűt, nyáron hűt – megszűnt. Így aztán 2019 nyarán, az Aral-tó környékén járva, megtapasztalhattuk, az ember számára mennyire elviselhetetlen az 50 fokos hőmérséklet, a poros levegő.

 

E krízisterület bejárása milyen tanulságokkal szolgálhat?

– Beláthatatlanok a Kazahsztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán határvidékén bekövetkezett környezeti katasztrófa hatásai. Erről győződtünk meg a terepen járva és ottani szakemberekkel beszélgetve. Mert utazásunk elsődleges és aktuális célja az Aral-tó környezeti megismerése, majd megismertetése. Mert az ott tapasztaltak figyelmeztetnek minket arra, hogy a vizeinket és a talajainkat gondosan kell kezelni, ezekkel jól kell gazdálkodnunk, minőségüket és jellemzőiket óvni kell.

 

Adaptálhatóak-e az ottani problémák a mai magyarországi viszonyokra?

– Igen, mert hazánk területén a természeti erőforrások szűkösek. Úgy is mondhatnám, hogy nekünk „csak” vizünk és talajunk van olyan bőséggel, ami európai és világméretekben is számottevő. Kulcskérdés, hogy ezeket a kincseket miként tudjuk megőrizni a jövő generációi számára. A klímaváltozás sürgetővé teszi, hogy erőforrásainkat a fenntartható gazdálkodás jegyében használjuk.

 

Közép-Ázsia természeti környezetének drámai romlását mihez viszonyítja?

– Kiindulási pont lehet Vámbéry Ármin útleírása. Ő az első európai utazó, aki Nagy Sándor után eljutott ebbe a térségbe – több mint 150 éve –, és Közép-Ázsiáról az első információkat szolgáltatta földrajzi és persze kultúrtörténeti szempontból.

 

 

A nyelvzseni és a dinnyemagvak

 

Hogyan készült föl e tudománytörténeti és a jelen környezettudományi problémáit egyaránt fókuszba állító utazásra?

– Olvasás és több hónapos kutatómunka jelenti a fölkészülést egy ilyen hosszú út előtt. Például a nagy Ázsia-utazók – az 1862-ben útra kelő Vámbéry Ármin, a dinnye magvakért 1875-ben Közép-Ázsiát bejáró Ónody Bertalan és a Selyemút városait bebarangoló Almásy György – munkáit olvastuk el. A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium földrajz szakos tanárával, Gruber Lászlóval, illetve a sárbogárdi Petőfi Gimnázium földrajztanárával, Novák Kovács Zsolttal készültünk föl és tettük meg az utat. Velünk tartott még Dr. Streicher Mátyás szekszárdi orvos is. Vállalkozásunkat Magyarország Kormánya, a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság, továbbá a Bethlen Alapkezelő Zrt., valamint az SZTE Etiópiában tragikus körülmények között elhunyt egykori oktatójáról, Fábián Tamásról elnevezett ÉRT-ÉK Alapítvány is támogatta.

 

A mai olvasó számára is érdekesek Vámbéry Ármin művei? Például a Dervisruhában Közép-Ázsián át című műve, vagy a Küzdelmeim című önéletírása elektronikusan is hozzáférhető.

– Nincs a helyén kezelve Vámbéry Ármin munkássága. Holott ő alapította a világ első turkológiai tanszékét, Arany Jánossal levelezett, Vörösmarty Mihállyal jó barátságot ápolt. Az életműve és kutatási eredményei kevéssé ismertek. Egy földrajzos számára is döbbenetes, milyen leírásokat ad például az akkori porviharokról. Őt olvasva, majd a terepen járva döbbentünk rá, milyen irdatlan természetföldrajzi nehézségekkel kellett megküzdenie több mint másfél évszázada! Láthattuk, mi mindent tett azóta az ember, s mindez milyen eredménnyel járt például az Aral-tó környékén.


Aral_hajo


Ottani szakemberektől megtudtuk, hogy például helikopterről növényekkel és magvakkal szórták be a homokos talajt, hogy megkössék azt. Vámbéry leírja, ahogy táborukon végigsöpörtek az ázsiai vadszamár csordák, ám ez a kulán alfajhoz tartozó állatsereglet mára megfogyatkozott, szinte teljesen kihalt a területről, ellenben antilopot mi is láttunk. Utazásunkkal tisztelegtünk Vámbéry Ármin teljesítménye előtt is. Ezért felkerestük azokat a helyszíneket, ahol Vámbéry járt, emlékhelyeit is láttuk, megkoszorúztuk. Emléktáblát helyeztünk el Magyarország taskenti konzulátusán.

 

Célul tűzték ki azt is, hogy a turisták rohamaitól érintetlen vidéket fedezzenek fel?

– A világörökség része a Selyemút három városa, azaz a Bukhara, Szamarkand és Khiva. Az ottani csodálatos építészeti emlékek megtekintésével megelégszik a térségbe látogató turisták 90 százaléka.


Selyemut_3


Mi is jártunk e városokban, de behatoltunk a Kizil-kum sivatagba is, ahol három-négyezer éves sziklarajzokat láttunk. Ám azt is kénytelenek voltunk megállapítani, hogy ezeket az ősi értékeket nem védi semmi, és táblák se vezetnek oda. Utunkon ősmaradványokra, dino-csontokra is leltünk. A múlt század ötvenes éveiben született, a Kizil-kum sivatag értékeinek első régészeti leírásainak, e publikációknak mára elhalt a hatása.


Aral_1

 

Túravezető nélkül bejárhatatlan ez a vidék? Laikusként föltételezhető, hogy – Vámbéry nyomán az utódai – a mai földrajztudósok kalauz nélkül is boldogulnak ezen a geográfiai szempontból izgalmas vidéken?

– Zárt kánságokat fedezett fel Vámbéry, de ehhez dervisnek kellett álcáznia magát. Ha az akkori rabszolgatartó kánságokban Vámbéry Árminról kiderült volna, hogy európaiként utazik át a területükön, azonnal kivégzik. Ezt igazolja, hogy emberi fejekből rakott gúlákat látott e barbár világban. Szerencséjére több mint egy tucat nyelven beszélt. Ezen kívül annak köszönhette, hogy túlélte közép-ázsiai utazását, hogy kiválóan ismerte a muszlim szokásokat. Például tudta, nem szabad az európai emberekhez hasonlóan gesztikulálnia, ezért lekötötte a saját kezét, hogy még álmában se árulja el magát. Kicsin múlt az élete: angol kémnek is nézték. Nem akart lepaktálni az arrafelé egyre erősebb befolyást szerző oroszokkal, mert nem tudta nekik megbocsátani a magyar szabadságharc leverését. Így lehetett Vámbéry Ármin az első európai ember, aki túlélte ottani kalandjait. Hazaérve angol, orosz és persze magyar nyelven adott hírt e brutális, zárt, ám mégis káprázatosan szép világról.

 

Vámbéry sorsa arra is példa, hogy a szerencsén kívül óriási felkészültség is kell a mindenkori felfedezéshez?

– Asszimilálódott a közeghez: Vámbéry Isztambulban élt sokáig az utazása előtt. Nemcsak nyelvzseniként emlékezhetünk rá, hanem olyan kutatóként is, akinek a tudását annyira tisztelték, hogy akadémikussá választották, holott nem végzett egyetemet. Vámbéry írásain kívül az 1870-es években az Aral-tavon hajózó agrárszakember, Ónody Bertalan visszaemlékezését, például a Khiva dinnyészete című, vagy az ottani gazdasági növények itthoni meghonosítási lehetőségeit taglaló munkáját is használtuk a felkészülésünkhöz. Ónody az üzbég nyelvet Vámbéry Ármintól tanulta meg azért, hogy a turkesztáni mézédes dinnye és gyümölcsök magvait hazahozhassa, valamint hogy a terület földrajzi viszonyait feltárja és bemutassa a magyar közönség számára. Ónody ír a dús vadvilágról, például a vaddisznó csordákról, vagy arról, hogy vadkacsákat lőtt és így élelmezte a karavánját. Most ott a sivatag az úr! A Vámbéry és Ónody által bejárt vidék ma is azonosítható pontjait – településeket és sivatagi oázisokat – igyekeztünk bejárható útvonallá vázolni és felkeresni a terepen is.


Aral_Onody_Vambery_es_SZTE_utja
Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Aral_Sea#/media/File:Survey_of_the_Sea_of_Aral_1853.jpg The map of 'Aral' Sea of 1853 published for the Journal of the Royal Geographical Society in London

Mindezt kiegészítettük Almásy György grófnak a Selyemút városaiban tett utazásairól írtak elolvasásával. Munkáiknak köszönhetően rekonstruálható a táj, amelynek a mára kialakult drasztikus változásairól kaptunk képet.

 

 

Az Amu-darja nem a Tisza

 

Az első magyar Ázsia-kutatók után másfél évszázaddal Vámbéry, Ónody és Almásy nyomdokain járva milyen felfedezéseket tettek a mai tudósok?

– Kultúrtájnak számított Vámbéry Ármin idején is Közép-Ázsiának az a vidéke, amelyen ma is fellelhetőek az öntözőrendszerek: például az Amu-darja folyó mentén. Ám óriási a különbség, mert az akkori – főleg zöldség- és gyümölcs-termelő, vagyis – élelmiszergazdaságra fókuszáló kultúra mára teljesen átalakult: a gyapot az elsőszámú termesztett növény. És éppen a 60-as években hozott, téves „szovjet tervgazdálkodási” döntés, a gyapottermesztés bevezetése és dominanciája az, amely tönkretette ezt a tájat. A gyapotnak ugyanis sokkal nagyobb a vízigénye, mint egy átlagos zöldség-gyümölcs kultúrának. Ráadásul, mivel ezen a vidéken nagy a hőmérséklet és nagyon magas a párolgás, a talaj felszínén a sótartalmat többször át kell öblíteni a vízzel ahhoz, hogy a gyapot megélhessen. Ezért aztán a ’60-as évek óta az Amu-darja folyót gyakorlatilag „elöntözik”. Az, amit Közép-Ázsia egyik leghosszabb folyója mentén tapasztaltunk, arra int, hogy az klímaváltozásra az öntözéses gazdálkodás csak egy határig jelent megoldást. Az is üzenet a jelennek, hogy az öntözésre elhasznált víz mennyisége nem korlátlan, a módszer változtatásával, például a csöpögtető öntözéssel jelentősen csökkenthető a felhasznált víz mennyisége. Tehát a vízzel való takarékoskodás a kulcsa a jövőre is gondoló, ezért fenntartható gazdálkodásnak.

 

Közép-Ázsia egyik leghosszabb folyója, az Amu-darja partjáról mi jutott eszébe a Duna-Tisza közén élőkre gondolva?

– Az, hogy a túlöntözött terület szikesedik, vagyis a sótartalma növekszik. Ezzel a pazarló módszerrel nemcsak a vizünket használjuk föl rosszul, hanem a talajt is tönkretesszük. Márpedig a magyarországi talaj jó minőségű. Az Aral-tó környékén tapasztaltuk, milyen óriási és – történelmi léptékekkel mérve – viharos gyorsaságú lehet a pusztulás és pusztítás az ember helytelen döntései következtében. Nemzetközi segítséggel igyekeznek ugyan megoldást találni az Amazonas körüli esőerdők kiirtásához hasonló nagyságrendű krízis megoldására, ennek érdekében számos kutatócsoport dolgozik. Üzbegisztán is kiemelt figyelmet fordít e térségre: például csökkentik a gyapottermelést, igyekeznek visszaállni a zöldség- és gyümölcstermesztésre. A Kazahsztánhoz tartozó területen pedig gátat építenek a víz visszatartására. Ám a helyszínen meggyőződhettünk arról, hogy a ’60-as évekbeli állapot nem tér vissza, az ember visszafordíthatatlan károkat okozott az Aral-tó természeti környezetében.


Aral_anno

 

Miért tartja a jelen feladatának azt is, hogy a magyar felfedezőknek emléket állítsanak Közép-Ázsiában, mint tették például etiópiai útjukon is?

– A turisták által kevésbé látogatott közép-ázsiai vidékek túravezetői ismerik Vámbéry Ármin munkásságát. Emléktábláját például az üzbegisztáni Bukhara múzeumában és Khivában is megkoszorúztuk. Ám utazásunkkal arra is föl szeretnénk hívni a figyelmet, hogy a mai Magyarország határain túlról indult Vámbéry Ármin, aki 1832-ben a ma Szlovákiához tartozó Szentgyörgy városában született. E tény hozzákapcsolja az Ázsia-kutató Almásy Györgyhöz, aki a Szlovéniához tartozó Felsőlendván 1867-ben látta meg a napvilágot.

 

Vámbéry elsősorban orientalista, nyelvész, aki a magyarok őshazáját kutatva jutott el Közép-Ázsiába. Almásy állattani és néprajzi gyűjtőnek számít, Ónody mezőgazdász…

– … Nem e szempontokból vizsgáltuk az eredményeiket, hanem mint „nagy földrajzi utazókat” szeretnénk megismerni a munkásságukat. A mai utazó számára terepjáróval néhány óra alatt legyűrhető távolság 150 éve Vámbéry, Ónody Almásy számára több hétig elhúzódó és veszélyekkel teli karavánutat jelentett. Ez tiszteletre méltó, bemutatása kötelességünk. Kutatóként az általuk leírtakat összevetettük a jelennel – aktualizáltuk. Az úti élményeket azonban nem magunknak gyűjtöttük. S a tanulságokról nem csupán tudományos publikációkban, például a Magyar Földrajzi Társaság Földrajzi Közlemények című kiadványában, vagy A Földgömb magazinban megjelentetni tervezett tudománynépszerűsítő cikkekben számolunk be. Tapasztalatainkat nemcsak esettanulmányként mutatjuk be a környezetmérnök, geográfus hallgatók oktatásakor, hanem szívesen tartunk előadásokat is – bárhol és bárkinek, ahova hívnak – az ismeretterjesztés jegyében.

*

Legközelebb például 2019. november 28-án 17 órakor várjuk az érdeklődőket az SZTE TTIK szegedi, Egyetem utca 2. szám alatti épületének a Krajkó termébe, a Magyar Földrajzi Társaság csoportjában mesélnek a Vámbéry és Ónody nyomában járó expedíció tagjai az Aral-tó körül, Amu-darja partján, a Selyemúton gyűjtött élményeikről. E programra készülve is érdemes megnézni az Aral-tó területének változását az 1960-as évektől napjainkig látványosan bemutató videót itt.


Újszászi Ilona

Fotók: Sz. P.


Korábban írtuk:


Az SZTE geográfusa, Szilassi Péter tudománynépszerűsítőként lett Teleki Sámuel-érmes

 

Emlékexpedíció a 6 évvel ezelőtti etiópiai tragédia helyszínén, emléktáblák a világjáróknak

 

Utazás a pokol kapujához, avagy az ezerarcú Etiópia

 

Etiópiai hangulatok avagy Tamás, Gábor! Még mindig hazavárunk!

 

A Szegedi Tudományegyetem két munkatársa az etiópiai merénylet áldozata

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. november 13.

IMG_5871

A hazai felsőoktatás zászlóshajója, a Szegedi Tudományegyetem „kapitányi hídján” álló vezetőket sorra bemutatja a Szegedi Egyetem Magazin. Most az SZTE négy rektorhelyettese arról is vall, miként javíthatja tovább pozícióit a legfrissebb Quacquarelli Symonds ranglista szerint Magyarország legjobb egyeteme, a szegedi universitas.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *