SZTE magazin

szepirok_szilagyi_zsofia2

„nem tartok attól, hogy a személyességtől tudománytalan leszek” - beszélgetés a Szépíró-díjas Szilágyi Zsófiával

A Szépírók Társasága prof. dr. Szilágyi Zsófia irodalomtörténészt, az SZTE BTK Magyar Irodalmi Tanszékének vezetőjét kritikaírói tevékenységéért rangos díjjal tüntette ki. A friss Szépíró-díjas professzort többek között saját kritikusi attitűdjéről, a kritikus személyességének, ízlésének és felelősségének problémaköréről, a kritika XXI. századi funkciójáról, a tudomány és a szuverén én érzékeny viszonyáról, valamint a Szegedhez és annak bölcsészkarához fűződő, egyre intenzívebb kapcsolatáról egykori tanítványa, Bencsik Orsolya kérdezte.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Most a kritikaírói munkásságodért kaptál díjat, de a korábbi kitüntetéseid (pl. a Balassa Péter-díj, az Alföld-díj stb.) a tudományos értekezést, monográfiát író, többek között Móricz Zsigmond és Kosztolányi Dezső életművével foglalkozó irodalomtörténészi szerepkörödre vagy a szerkesztői és irodalomszervezői tevékenységedre vonatkoztak, mindemellett egyfajta állandó identitásként tanár is vagy. Melyik szerepkörödben érzed a legotthonosabban és a legboldogabbnak magad? Vagy nincsenek ilyen különállások, ahogy szövegek, szövegtípusok közötti határokat se szeretsz betartani?


szilagyi_zsofia-2– Vannak különállások, vagy inkább korszakok különülnek el, van olyan, hogy egyik vagy másik tevékenységem a többi elé kerül. Amikor például a Móricz-könyvemet írtam, akkor a tanári énem egészen hátulra szorult, amióta viszont itt tanítok az egyetemen, a legelső helyre lépett. De nem taníthatnék hitelesen szerkesztést úgy, ha nem dolgoznék szerkesztőként, ahogy az irodalmi intézményrendszerről, a kritikaírásról, a szöveggondozásról is csak „belülről” lehet beszélni, itt nincs értelme könyvekből leszűrt tudást adni át. Az egyes szövegek közti határok kérdése kicsit más, nálam időnként talán légiesebbek a határok, mint másoknál, de nyilván nem ugyanúgy írok meg egy négyezer leütéses ÉS-kritikát, mint egy recepciótörténeti fejezetet a Kosztolányi Kritikai Kiadás adott kötetébe. És hogy mi tesz boldoggá? Tanítani nagyon szeretek, úgy érzem, most már meglehetős rutinnal építek fel egész előadássorozatokat, tartom be percre pontosan az időt, és időnként vannak olyan szemináriumok, ahol végig azt érzem, nagyon jó együtt dolgozni – tényleg csak példaként mondom, ilyen volt mostanában a Móricz az oktatásban órám, osztatlan tanárszakosokkal, meg most egy detektívregényes félév a Kreatív írás specializációsokkal. Egykori veszprémi tanítványaim nagyon kedvesen nyugtatgatnak, hogy kezdő tanárként sem voltam rettenetes, én azért azt gondolom, akkor még nem ment ez annyira jól, idő kell, türelem, és sok munka, hogy tanárként „kialakuljunk”.


– Különböző korok különböző iskolái, különböző folyóiratok szerkesztéspolitikája, ízlése, elméleti irányultsága más- és másképp határozza meg, hogy milyennek kell lennie egy jó kritikának. Neked kik formálták az ízlésedet, látásmódodat, kiktől lested el magát a technét, a kritikaírás fortélyait?


– Minket senki sem tanított kritikát írni, ahogy tanulmányt írni sem, sőt, azt is adottnak vette mindenki, hogy tudunk szemináriumi dolgozatot vagy szakdolgozatot írni. Ezt csak azért mondom, mert néha vicces belegondolni, hogy ma már mindent kurzusok keretében tanítunk. Kritikaírást azoktól tanultam, akiket a legszívesebben olvastam, hogy csak néhány, és másféle szemlétetet képviselő nevet mondjak, Margócsy Istvántól, Angyalosi Gergelytől, Reményi József Tamástól, vagy, hogy a nálam egy nemzedékkel idősebbeket is emlegessem, Takáts Józseftől, Csuhai Istvántól, Károlyi Csabától. Engem is zavar, hogy egyetlen nőt sem soroltam fel, de, sajnos, akkor ezt egyértelműen férfiak uralta világként mutatkozott meg előttem, mostanra, szerencsére, megváltozott a helyzet, ha nem is gyökeresen. Jól látszik ebből, hogy egyetlen mesterem nem volt, kritikaírásban sem, ezért talán könnyebb is volt rátalálnom arra, én hogyan szeretnék megszólalni, mert senkinek a szemlélete, beszédmódja nem nehezedett rám nyomasztó súllyal, de sokak kritikáiban találtam olyasmit, amivel aztán igyekeztem párbeszédbe lépni. Azért hozzáteszem, hogy szerintem eleinte egyáltalán nem tudtam kritikát írni, még ha meg is jelent, amit összehoztam: nem volt különösebben ítélet, értékelő mozzanat ezekben a szövegekben, elemzések voltak, szövegközeli, sokszor motívumkereső értelmezések.


A teljes interjú itt elérhető.


A fenti összeállítás szerkesztett változata megjelent a Szegedi Egyetem magazin lapcsaládhoz tartozó Alma Mater Magazin 2019-2020. évi 1. számában, amely letölthető az SZTE Hírportál SZTEmagazin aloldaláról, vagy lapozgatható formában itt is.


Szilagyi_Zsofia


További cikkek az Alma Mater Magazin 2019-2020. /1. számából:


Generációk elismerése az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén

A jövő a kreativitás - interjú Hajnal Dániel filmvágóval

„I am Soyuz” Lili: „Mindenhol otthon érzem magam”

Alumni Uni – Tudásműhely: Újratervezés

Világhírű IT-s cégeknél az SZTE TTIK egykori hallgatója

Az „R&D 100 Díj” nyertesei között az SZTE és partnercége

Vámbéry nyomdokain járt, környezeti katasztrófa veszélyéről szól az SZTE geográfusa

Identitások fogságában – Radnóti Miklósra emlékezünk

Pro és kontra: A modernizált Bánk bánról

Rendhagyó Kávészünet az SZTE őszi fesztiváljának buliszínpadán

Az SZTE „Vers délben” programsorozatáról a magyar költészet napja alkalmából

Egyetemi kurzus a civil önkéntesség

Az SZTE MK legújabb díszpolgára a gépészmérnök dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke

Két szegedi tanár is megkapta a Rátz Tanár Úr Életműdíjat

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés

SZEM_2019_HUN_borito SZEM_2019_ENG_borito

AlmaMater_Magazin_2019_telAlma_mater
Szteminarium_2019SZEM_klinika_2020_01