Látványos robotikai feladat megoldásával zárul április 13-án a XVIII. Országos Irányítástechnikai Programozó Verseny. A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán április 11-én kezdődött a műszaki felsőoktatási intézmények seregszemléjének is tekinthető program. A szegedi universitas két kara is verbuvált csapatot az érdekes versenyre.
Tíz év után ismét Szegeden tartja éves kongresszusát a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete (MANYE). A nyelvészek 22. alkalommal gyűlnek össze, idén a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). A program része a „Társadalmi változások – nyelvi változások. Alkalmazott nyelvészeti kutatások a Kárpát-medencében” című konferencia, amelynek házigazdája: az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (JGYPK).
A DAOP–5.1.2/C-09-2f-2010-0002, Biopolisz Park – Egyetemi városrész közterületeinek rehabilitációja pályázat által támogatott előadás-sorozat harmadik előadásán szintén két előadót hallgathattak az érdeklődő 2012. április 18-án.
Zuhanások, Verslábaló, felolvasás és Nagyon Romantikus Szabad Ötletek – változatos programokkal várják az érdeklődőket Szeged több helyszínén a magyar költészet napján. József Attila születésének évfordulójáról idén többnapos rendezvénysorozattal emlékezik meg a Szegedi Tudományegyetem hallgatói mellett az egyetemi színház is.

A szegedi egyetemi könyvtár tavaly novemberi névváltoztatása alkalmából készített Klebelsberg-reliefet avattak fel ünnepélyesen a bibliotéka aulájában. Az ünnepségen előadásokkal is emlékeztek a kultuszminiszterre.
A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara (SZTE ZMK) ad otthont a XIII. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztiválnak. Április 12. és 15. között olyan külföldi művészek lépnek fel, mint Shih-yu Liu, a Sánchez-Milián testvérek, Florian Palier és Florian Larousse. A hazaiakat Podhorszky Gábor, Csáki András és Pusztai Antal képviseli, de határon túli fiatalok is gitárt ragadnak majd.

A Szegedi Tudományegyetem felvételt hirdet a 2012-2013-as tanévre a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság határozataival jóváhagyott Doktori Iskoláiban, a doktori (Ph.D.) tudományos fokozat megszerzésére felkészítő 3 éves posztgraduális képzésre.
A XVIII. Országos Irányítástechnikai Programozó Versenynek a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara ad otthont. Az április 11-én kezdődő és 13-án záruló vetélkedés a műszaki felsőoktatási intézmények seregszemléje is.
A húsvéti ünnepek alatt is változatlan nyitva tartással, 9-18 óra között várja a látogatókat az SZTE Füvészkert. Húsvét hétfőn játékkal egybekötött kerti sétára invitáljuk a családokat, kicsiket, nagyokat.
Míg a Szent-Györgyi-konferencia idején emlékszobát rendeztek be a József Attila Információs és Tanulmányi Központban a Nobel-díjas tudós kitüntetésének 75-dik évfordulója alkalmából, az SZTE Klebelsberg-könyvtár aulájában tárlattal tiszteleg a C-vitamin felfedezője előtt.

A Szegedi Tudományegyetem szisztematikusan bővíti idegen nyelvű teljes képzéseinek repertoárját, hiszen – miként Pál József rektorhelyettes fogalmazott – az intézmény számára létkérdés, hogy a világ minden tájáról vonzzon diákokat.

Hetedik alkalommal rendezték meg az SZTE Klebelsberg Könyvtár könyvbörzéjét – az akciót most is óriási hallgatói érdeklődés övezte. A bibliotéka munkatársai 1200 kötetet kínáltak darabonként 200 forintos áron, és a tapasztalatok alapján úgy saccolták, ebből 8-900 példány talál gazdára.
A Szegedi Tehetséggondozó Tanács és az SZTE Tehetségpont, az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ és az SZTE Esélyegyenlőséget Biztosító Bizottsága támogatása alapján esélyegyenlőségi pályázatot hirdet speciális képzési igényű, romaszármazású, illetve hátrányos helyzetű hallgatók számára. Közeleg a pályázatok benyújtási határideje.
Idén immár kilencedik alkalommal tartották meg az SZTE Tehetségpont keretében működő Sófi-alapítvány biológus ösztöndíj-konferenciáját. Az idei slágertémák: a vér-agy gát és a gombák.

Idén is rendeznek a Szegedi Tudományegyetemen sportnapokat. A mindenki számára nyitott rendezvénysorozaton kulturális és sportesemények, kari napok és ismeretterjesztő előadások várják az érdeklődőket.

Szent-Györgyi Albert, a Szegedi Tudományegyetem Nobel-díjas professzora, rektora 75-80 évvel ezelőtti teljesítménye előtt tisztelegnek a világ jeles tudósai. Köztük 9 Nobel-díjas kutató, aki előadást is tart Szegeden a 2012. március 22-25. közötti nemzetközi konferencián. Alább mai szegedi kutatók mutatják be a Nobel-díjasokat.

Szent-Györgyi Albert, a Szegedi Tudományegyetem Nobel-díjas professzora, rektora 75-80 évvel ezelőtti teljesítménye előtt tisztelegnek a világ élettudományokkal foglalkozó jeles tudósai. Köztük 9 Nobel-díjas kutató, aki előadást is tart Szegeden a 2012. március 22-25. közötti nemzetközi konferencián. Alább mai szegedi kutatók mutatják be a Nobel-díjasokat.

A szegedi egyetem két szakkollégiumának tudományos ambíciójú hallgatói és tutoraik tartottak előadásokat március 30-án a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában.