Bezár

Hírarchívum

Berenyi_-_KJA_IMG_0973-001

Az epilepszia sejtszintű megértésével és elektorterápiájával foglalkoznak – SZTE-kutatókat támogat az MTA „NAP 3.0” nemzeti programja

Az epilepszia sejtszintű megértésével és elektorterápiájával foglalkoznak – SZTE-kutatókat támogat az MTA „NAP 3.0” nemzeti programja

2023. március 06.
5 perc

Az agy elektromos ingerlésén alapuló terápiás eljárásokat is fejleszt Dr. Berényi Antal kutatóorvos és csoportja. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Élettani Intézetében dolgozó kutató, valamint az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék kötelékébe tartozó Dr. Lőrinc Magor együtt nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia nemzeti programja támogatását. Többek közötte erről a sikerről is kérdeztük Dr. Berényi Antalt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Az epilepszia problémaköre köti össze az ön által vezetett MTA-SZTE „Lendület” Oszcillációs Neuronhálózatok Kutatócsoportot és a Lőrinc Magor által irányított MTA-SZTE NAP B Celluláris és Hálózati Neurofiziológiai Kutatócsoportot?
– Az SZTE adottsága, hogy nem egyetlen téma köré szervezett kutatóintézet, hanem regionális kutatóegyetem. Az SZTE diverz portfóliójából következik, hogy egy-egy tématerülettel egy-egy kutatócsoport foglalkozik. Ezért ritkán alakulnak ki olyan szinergiák, amelyek magukkal hozzák, hogy tematikusan is illeszkedjenek egymáshoz a csoportok. Nagyon nagy szerencse, hogy Lőrinc Magor csoportjával tudunk együtt dolgozni, hiszen ő is epilepsziával foglalkozik, annak idegsejt-alapú mechanizmusait kutatja.

IMG_0853

Dr. Berényi Antal kutatóoros először pályázott a NAP támogatására. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– Az SZTE Hírportálon is megírtuk: a Nemzeti Agykutatási Program 2022. szeptember 1-jén kezdődő „harmadik fejezetében” együtt nyertek el 180 millió forintot „A gátlás és a neuromoduláció komplex kölcsönhatásainak szerepe patológiás thalamocorticalis oszcillációkban” című projektjükkel.
– Én először pályáztam NAP-támogatásra. Lőrinc Magorral együtt dolgoztuk ki az epilepszia-kutatásunkkal kapcsolatos ernyő-projektet. Megtaláltuk azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek a következő 2-3 évben az érdeklődésünk homlokterébe kerülhetnek, amelyre fölfűztünk egy kutatási tervet. Mindig annak voltam a híve, hogy ne a pályázathoz „gomboljuk” a munka jelentette „kabátot”, vagyis a munkát ne siklassuk ki csak azért, mert egy pályázatról határozó testület szempontjainak nem felelne meg. Öröm, hogy elnyertük az MTA-pályázatról döntő bizottság támogatását, ami nagyban segíti a munkánkat évi 40 millió forint támogatással.

IMG_0860

– Agykutatóként miért éppen az epilepszia érdekli?
– Egy kalapácsember számára minden probléma egy szög. Márpedig nekem az agyi ritmusok és az idegsejt-hálózatok a liblingem.
– Ez a téma kifogyhatatlan.
– Még 2014-ben, az amerikai ösztöndíjas időszakomban megjelent egy olyan publikációnk, többek között a magyar Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben dolgozó Varga Viktorral kialakult kollaboráció eredményeként, amelyben leírtuk: ha egy picike agyterületet ingerlünk, akkor az kiterjedt hatást vált ki az egész agyra. Ezen az ötleten alapulva most azt próbáltuk ki, hogy ez az agyterület alkalmas-e arra, hogy befolyásolja azokat az epilepsziás rohamokat, amelyek különböző agyterületekről indulnak. Állatmodelles kísérletekkel igazoltuk, hogy így rövidíthető a rohamok hossza, illetve nem alakulnak ki nagy – rángógörcsös, eszméletvesztéssel járó – rohamok. Erről az eredményünkről a Brain folyóiratban tavaly jelent meg egy jelentős publikációnk. Leírtuk ezt az újonnan azonosított agyterületet, amely egy új támadáspont lehet az epilepszia kezelésében.

IMG_0884

– Az agyi ritmusok vizsgálata, az epilepszián kívül, milyen neuropszichiátriai kórképek okainak a megértésében segíthetnek?
– A másik alapkutatási irányunk a pszichiátriai betegségek közül a depresszió, és a poszttraumás stressz-szidróma, vagyis a szorongásos betegségek vizsgálata. Négy éve keressük a választ a kérdésünkre: vannak-e olyan agyi ritmusok, amelyek felelősek a depresszió kialakulásáért. Találtunk olyan agyhullámokat, amelyek ritmusait, ha fölerősítjük, akkor a depressziós állatok egészségessé válnak. Míg ha egészséges állatmodellekben elnyomjuk ezt a ritmust, akkor depresszióssá válnak. Tehát a depresszió tüneti kialakulásának mechanizmusait keressük. Azt is vizsgáljuk, hogy milyen mechanizmusok felelősek azért, hogy a traumatikus élményt az egyik élőlény fel tudja feldolgozni, míg a másik nem, sőt: oly mértékben generalizálja ezt a traumát, hogy irreleváns élmények is kiváltják belőle a szorongást. Mindkét kutatási irányban születtek olyan eredményeink, amelyeket publikációként is letettünk az asztalra. Ezek a cikkek megjelenésre várnak.

IMG_0931

– Az epilepszia a rendelkezésre álló gyógyszerekkel nem tehető tünetmentessé. Korábban már írtunk arról, de a kutatócsoportot bemutató SZTE-s információ szerint is „kidolgozták egyes epilepsziás rohamok automatikus felismerésének és szinte azonnali leállításának a metodikáját, amely egy implantálható rohamfelügyelő rendszer (agyi defibrillátor) alapját képezi”.
– Az alapkutató, az egyetemi oktató nagy szerencséje, hogy egy olyan „kőbányában” dolgozik, ahonnan a „kitermelendő anyag” soha nem fogy el. De ahhoz, hogy ebből valami „hasznos dolog” is legyen, tovább kell görgetni az eredményeket például egy „startup” cégben. Az a szabadalom, amit új terápiás megközelítésként kidolgoztunk, a Szegedi Tudományegyetemé és a New York Egyetemé. Ezt licenszeli az általam vezetett műszerfejlesztő cég.

IMG_0966

– Tehát az eszközfejlesztéssel már átlépett az ipari kutatási területre. Az „agyi defibrillátoruk” fejlesztéséről az SZTE Hírportálon többször is beszámoltunk. Hol tartanak most?
– Eredeti terv szerint 2030 környékére szerettük volna ezt a testbe beültethető eszközt kifejleszteni. Ám keressük a lehetőségeket, azokat az ipari partnereket, akiknek a segítségével ez a folyamat felgyorsítható. Például azzal, hogy olyan „know how”-t hozunk be, mint például az implantálható elektróda átvétele, hogy ne a nulláról kelljen kifejleszteni az eszköz minden egyes részletét. Így ugrásszerűen gyorsítható a fejlesztés. Ez a keresgélés még tart…

IMG_0995-001

– A prototípus már elkészült?
– Már teszteltünk egy „tablet méretű” eszközt, amely mindent tud, amit majd a miniatürizálás után, a beültethető ritmusszabályozónak tudnia kell. A budapesti Amerikai úti Országos Mentális- Idegsebészeti és Ideggyógyászati Intézettel közösen indítottunk egy vizsgálatot. Ott egy nyolc betegből álló csoporttal már kipróbáltuk az általunk fejlesztett, egyes epilepsziás rohamok felismerésére és szinte azonnali leállítására alkalmas eszközt. Ez hatalmas ugrás, hiszen az állatkísérletes eredményt immár embereken végzett vizsgálat is igazolta.

IMG_1014


Újszászi Ilona
Fotó: Kovács-Jerney Ádám

 

Korábban írtuk Berényi Antal és kutatócsoportja eredményeiről:

Az epilepsziaroham leállításának beavatkozási pontját azonosították az SZTE agykutatói

(2021. február 16.)

Stop az epilepsziás rohamnak! - Az SZTE kutatóorvosa az „Élvonal” pályázat egyik nyertese

(2020. március 30.)

Az emlékezés titkát kutatják az SZTE szakemberei

(2019. augusztus 07.)

„Nagy horoggal horgászik” az SZTE kétszeres Lendület pályázatos kutatója, Berényi Antal

(2018. május 22.)

Epilepsziás betegeken segít az SZTE-kutatók agyi defibrillátora

(2018. február 02.)

Berényi Antal kapta az idei Szent-Györgyi Talentum Díjat

(2017. április 24.)

A Neuron folyóirat Berényi Antal és kutatócsoportja újabb cikkét közölte

(2017. március 10.)

A Szegedi Tudományegyetem legújabb Gábor Dénes-díjasa: Berényi Antal agykutató

(2016. december 23.)

A memória működésének egyik titkát fedezték fel az SZTE kutatói

(2016. szeptember 09.)

Berényi Antal: „Ha van egy jó ötleted, próbáld megvalósítani!”

(2016. február 11.)

Az SZTE kutatója, Berényi Antal publikált a friss Science-ben

(2012. augusztus 10.)

*

Korábban írtuk Lőrinc Magor eredményeiről:

Epilepsziában szenvedő gyerekeken is segíthet az SZTE kutatóinak felfedezése

(2021. május 06.)

SZTE: tizenkilenc kutató kapott Bolyai-ösztöndíjat

(2020. szeptember 10.)



Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek