Bezár

Hírarchívum

Kiemelt_informatikai_rangsoron

Nők kontra férfiak a Szegedi Tudományegyetemen (1.) – Mire jó a „Lányok Napja”?

Nők kontra férfiak a Szegedi Tudományegyetemen (1.) – Mire jó a „Lányok Napja”?

2020. október 01.
4 perc

Ha az SZTE hallgatói között tanuló nők és férfiak arányát összehasonlítjuk, megállapítható, hogy jelenleg hat százalékkal magasabb a nők aránya. A graduális és PhD-képzést jelző adatsoron hasonló a helyzet: az itt tanulók 62 százaléka nő. A trend hogyan változott a múltban, miként módosul a jövőben? Többek között ezekre a kérdésekre – szakértőink és az érintettek segítségével – választ keresve a számok mögé nézünk.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem célja, hogy a lányokat arra buzdítsa, merjenek informatikai, matematikai, mérnöki és a természettudományokhoz kötődő pályát választani.

Miért fontos és érdemes a lányoknak is az informatikai pályákra lépni? Erről kérdeztük a szegedi egyetemen a „Lányok Napja” program szervezőjét és az SZTE TTIK Számítógépes Optimalizálás tanszékének egyedüli női doktorandusz hallgatóját.

 

A LÁNYOKNAK IS HELYE VAN AZ INFORMATIKÁBAN?!

 

A „Lányok Napját” minden év áprilisában rendezik meg. A 2020 tavaszán kialakult veszélyhelyzet miatt az eredetileg április 23-ra tervezett rendezvényt október 1-jére halasztották.

 

Az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar azért csatlakozott 2015-ben a „Lányok Napja” országos programhoz, hogy népszerűsítse azokat a szakokat a diáklányok körében, amelyeket elsősorban a fiúk választanak. Szeretnénk bemutatni az itt folyó munkát, kutatást, oktatást az itt dolgozó nők szemszögéből – mondta el Kocsorné Sebő Marianna, a szegedi Lányok napjának szervezője.


Letszam

Nemi arányok az SZTE Természettudományi és Informatikai Karon

Az informatikusok körében a női hallgatók száma évről évre növekszik: 2019-ben 99, 2018-ban 79, 2017-ben pedig 91 nő kezdte meg tanulmányait az SZTE TTIK valamely informatikai szakján.

 

– Sokakkal ellentétben engem nem a számítógépes játékok hoztak erre a pályára – kezdte történetét Kardos Orsolya, az SZTE TTIK Számítógépes Optimalizálás Tanszék egyetlen női doktorandusz hallgatója. – Szerintem kezd visszaszorulni az a nézet, hogy ez az irány csak fiúknak való. Ha valami visszatartó erő lehet egy lány számára, az talán az, hogy ez nem egyszerű szakma, kell hozzá egy bizonyos beállítottság, algoritmikus gondolkodás és érdeklődés. Annyiféle feladatkör kapcsolódik ehhez az irányhoz, hogy mindenki megtalálhatja benne a helyét, legyen szó akár „hardcore” programozóról, akár matekos beállítottságú vagy művészi tehetséggel megáldott emberről.


 Kedvencek itt és ott

Az SZTE Természettudományi és Informatika Karához tartozik a legtöbb olyan szak, amely a fiúk körében népszerűbb. Ilyen például minden informatikus szak, továbbá a matematikus, a fizikus szak is. Dr. Mingesz Róbert, az SZTE TTIK Műszaki Informatika Intézet intézetvezető helyettese, illetve az oktatási ügyekért felelős adjunktusa elmondta, hogy az informatikai képzések közül a lányok körében évek óta a legnépszerűbb szak a gazdaságinformatikus alapszak, ahol minden negyedik hallgató lány. Emellett sok fiatal nő választja a programtervező informatikus képzést is. Azok között, akik lány létükre más szakot választanak, igen tehetségesek is akadnak: például 2019-ben a mérnökinformatikus és a villamosmérnök szakokon is egy-egy hallgatónő érte el a legjobb pontszámot a felvételin.

 


















A „Lányok Napja” programon fény derül arra is, hogy a nők sokszor másképpen gondolkoznak, másképpen közelítenek meg egy problémát, mint a férfiak. A nőkre jellemző a precizitás, a kitartás, a nagyobb tűrőképesség például a monotonitás terén. Ez sokszor sikeressé teszi őket. Tudományosan igazolt az is, hogy ha egy csapat vegyes összeállítású, sokkal hatékonyabbak és eredményesebbek a munkában. Ráadásul az informatikus pályával olyan szakmát választhatnak maguknak a felvételi jelentkezés előtt álló lányok, amelynek biztos a jövője, és amellyel a hallgatók akár már a képzés időtartama alatt el tudnak helyezkedni.


SZTEinfo – Kocsis Bernadett

Fotók: Bobkló Anna


nok_kontra_fiuk 

 

A témáról korábban írtuk:

Lányoknak is helye van az informatikában, az SZTE informatikus képzésein


A „Nők kontra férfiak a Szegedi Tudományegyetemen” főcímű 3 részes sorozatunk cikkei:

 

Társadalmi mintázatok a felsőoktatásban

Még több fiút a pedagóguspályákra!


Korábban írtuk:

2020:

Egy igazi példakép a Lányok Napján: Prof. Dr. Széll Márta

Lányok Napja a Szegedi Tudományegyetemen

Informatikával ismerkedhetnek a lányok az SZTE-n

Ifjúsági életpálya-modellt dolgoz ki az SZTE a dél-alföldi régió szakképzési centrumaival

 

2019

Újdonság az SZTE-palettán a villamosmérnök és az üzemmérnök-informatikus szak

 

2018

Az NNG Kft. kapta az SZTE Alma Mater díjat

 

2017

Nők a Tudományban Kiválósági Díjas az SZTE kutatónője

 

2015

Ismét csatlakozik az SZTE TTIK a Lányok Napja akcióhoz

Lányok napja

 

2014

Lányok, legyetek informatikusok!

Család és/vagy kutatás? – Nők a tudományban

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek