Vészits Andrea: „A jó gyerekirodalom nem változik” - Ma van a gyerekkönyvek nemzetközi napja

Vészits Andrea Ábris és az azúrkék patkány című könyve 2026-ban megkapta a HUBBY Év Gyerekkönyve Díjat a 7-12 éves korosztálynak szóló kategóriában. Éppen ezt a könyvét mutatta be 2026. március 24-én az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék és a Bakonyi Alapítvány szervezésében megvalósuló Bolygó Bogozó programsorozaton, amelynek tavaly is vendége volt: akkor az Agáta és a jegenyenyár című gyerekkönyve volt a középpontban.

A kötetbemutató beszélgetés moderátora Kovács Eszter, a Pagony Kiadó és Gyerekkönyvesbolt egyik alapító tulajdonosa és a kiadó főszerkesztője volt. Vészits Andrea kiadójaként hangsúlyozta, már akkor sejtette, hogy az Ábris és az azúrkék patkány sikeres lesz, amikor számos jó kritika született róla a Kortárs folyóirat pályázatára. – Érzékenyítő könyv, családregény, fejlődésregény, poszthumán és ökokritikus szempont – sorolta a moderátor, hányféleképpen lehet megközelíteni a történetet.

Vészits Andrea könyvében Ábris egy súlyos szőrallergiával küzdő, túlféltett kisgyerek, aki a történet végére kilép a burokból, amelyben tartják. Édesapja munkahelyén összetalálkozik ugyanis egy patkánnyal, aki egy gyógyszerkísérlet következtében azúrkék lett, és úgy dönt, megmenti. Elutazik nagyszüleihez, akikkel családi konfliktus miatt nem tartották a kapcsolatot, és odamenekíti a patkányt. A csupazöld és állatbarát környezetben otthonra lel, és a felnőttek világát is összebékíti. – Nagyon régóta foglalkoztatott, hogy nemcsak a dédapámnak, Móra Ferencnek szeretnék emléket állítani könyveimmel, hanem szeretném megírni a szüleimet is. Ebben a történetben a nagyszülő pár, Duci és Böbe az én apám és anyám. A valóságban is így hívták őket, és a régi barátok számára könnyen felismerhetők a regényalakokban – mondta Vészits Andrea.

A történet Szegeden indul, és ez a város az írónő több könyvében is fontos helyszín. – Szüleim szegediek voltak, apám és anyám is Szegeden született. Anyám a második világháború után, 1950-ben ment fel Pestre, de a családja Szegeden maradt. Amíg a nagyszüleim éltek, 20 éves koromig itt töltöttem a nyarakat, rengeteg időt voltam Szegeden, a második otthonom. Még jobban az otthonom, mint Pest, mert annyira a gyerekkoromhoz kötődik; az Alsóváros az én hazám, minden ház, minden bokor. De az egész várost szeretem, és rengeteg emlék fűz hozzá.

Az írónő több rendhagyó irodalomórát is tartott már Szegeden, a tavalyi könyvhéten az SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola másodikosainak tartott foglalkozásáról honlapunkon be is számoltunk. A Bolygó Bogozón Vészits Andrea elmondta, a gyerekek hálásak azért, hogy lehet komoly témákról beszélgetni. Gyerekkönyveiben olyan súlyos kérdések tematizálódnak, mint a betegségek, válás, elhanyagoltság, halál, szenvedélybetegség. – A gyerekek szívesen beszélgetnek ezekről, főleg, ha játékos formában tehetik. Van egy kékre festett gyönyörű kis patkányom, mindig vele megyünk a foglalkozásokra. Felolvasok egy részt az Ábris és az azúrkék patkányból, aztán elkezdünk beszélgetni arról, hogy vajon Azúr miért akar megszökni, és eljutunk a bántalmazásig. Itt elmondják, hogy őket már közösítették ki, csúfolták. A könyvön keresztül, és a patkánnyal eljátszva fel tudják dolgozni a problémákat – osztotta meg Vészits Andrea, és hozzátette, ennek ellenére nagyon fontos, hogy mindegyik könyvnek pozitív kicsengése legyen. Reményt mindig kell adni, gyereknek és felnőttnek egyaránt.

A Bolygó Bogozó eseménye után Vészits Andreával készített interjút április 2-án, a gyerekkönyvek nemzetközi napján adjuk közre.

Mitől jó egy gyerekkönyv? Változik az évekkel?

Azt gondolom, hogy a jó gyerekirodalom nem változik. Mindig is az volt az ismérve, hogy fontos problémákról szól a gyerekeknek, érzékenyíti őket és minél gazdagabb világképet ad nekik magas esztétikai színvonalon elmesélt történetekkel . Ebből a szempontból nem gondolom, hogy változik. Abból a szempontból viszont változnia kell, hogy más a befogadó, a gyerekek kevesebbet olvasnak, több médiatartalmat néznek, kevésbé türelmesek, toleránsak.

Kell alkalmazkodnia a gyerekirodalomnak a mai technológiai valósághoz? Meg kell jelenniük a történetekben az okostelefonoknak?

Ezt mindig műve válogatja. Az Időfutár sorozatban nagyon sok modern kütyüt találtunk ki a szerzőtársaimmal, mert az egy olyan típusú történet volt, de a kisebb gyerekeknek szóló könyvekbe szánt szándékkal nem írom bele ezeket, mert azt gondolom, hogy nagyon kártékonyak és rosszat tesznek különösen a gyerekeknek, de a felnőtteknek is. Nem véletlen, hogy az Agáta és a jegenyenyárban Agátának nincsen mobiltelefonja és semmilyen kütyüje, és hogy az Ábris és az azúrkék patkányban Ábrisnak csak egy buta telefonja van. A gyerekkönyveimben igyekszem példaként állítani a hősöket: nagyon klassz gyerekek, de nincs mobiltelefonjuk, nem nézik a tévét, másfajta világban élnek. Azt tapasztalom, hogy a mobiltelefonok erodálják az emberi kapcsolatokat: ketten ülnek, ebédelnek, és mindenki nézi a telefonját. Most épp szó esett a túlféltésről Ábris kapcsán, és szerintem a szülői túlféltésben benne van a mobiltelefon is. Az én gyerekkoromban az ember elment, mondta, hogy hatra hazamegy, és hazament. Ha nem ért haza hatra, volt egy kis idegeskedés, de ez most fokozódott azzal, hogy fel tudjuk egymást hívni. Van egy állandó mobiltelefonos kapcsolat, látod, hogy elérhető, nem elérhető, alszik, nem alszik, hol van, mit csinál. Felügyeletet tudunk gyakorolni egymás felett, de nem csak a családon belül, hanem azon kívül is. Erőteljesen küzdök az ellen, hogy a kütyüket beengedjük az életünkbe. Nyilván nem lehet őket kitiltani, de fontos, hogy határt húzzunk. A hatéves gyerek ne tabletezzen és ne legyen mobiltelefonja, mert ezek fordítják el a gyerekeket az irodalomtól, a családi kapcsolatoktól, az érzelmektől. Az írott szöveg, amit olvasol, nem olyan rémisztő, mint amit látsz. Amikor a gyerek elolvassa, hogy a vasorrú bába leharapta valaki fejét, elképzeli, a fantáziája földolgozza, nem fogja traumatizálni. De ha odaülteted egy film elé, ahol ugyanezt meglátja, traumatizálódik, mert ráömlik valós eseményként, nem az ő fantáziájában jelenik meg, amit kezelni tud. Ez tényleg okoz szorongást, és nem fejleszti az idegrendszert, hanem visszafejleszti. Ha felnőtt könyvet írnék, vagy ha a végzettségemnek megfelelően még pszichológus lennék, akkor az internet- és mobilfüggőségről írnék. Arról, hogy mennyire megváltoztatták az életünket a kütyük.

Móra Ferenc dédunokájaként zavar, ha vele azonosítanak, vagy inkább büszke vagy rá?

Mindig nagyon szerettem őt és büszke voltam rá, valószínűleg pontosan ezért soha nem jutott eszembe, hogy magamat összehasonlítsam vele, vagy valamilyen módon rivalizáljunk. Számomra fontos küldetés és feladat, hogy ápoljam az emlékét, népszerűsítsem az írásait, és minél jobban megismertessem őt az olvasókkal. Emellett gyerekkönyveket is írok, de nem mérem az én műveimet az övéihez, mert ez egy teljesen más út. Persze nélküle nem írnék ilyen gyerekkönyveket, mert részben örököltem tőle egy sor készséget, amit most hasznosítani tudok, részben úgy nőttem fel, hogy ott voltak a tárgyai, könyvei, és számomra természetes volt, hogy az ember tud írni és ír is. Olvastam a könyveit, kaptam egy nagyon jó alapot, de soha nem jut eszembe, hogy az enyémet összehasonlítsam az ő munkásságával. Büszke vagyok arra, hogy a dédunokája vagyok, és nem érzem, hogy ebből bármi probléma lenne.

Kovács Eszter említette, hogy az Ábris és az azúrkék patkányban minden szereplővel lehet empatizálni, ha hibáznak is. Ez azért van, mert te is minden szereplő szemszögébe bele tudsz helyezkedni?

Nagyon nehéz úgy írni valakiről, hogy nem tudod beleképzelni magad a helyzetébe. Ha az ő szemével látod a világot, akkor sokkal jobban meg is tudod érteni. Ábris családjában mindenki jó szándékú és szeretetreméltó, csak elcsúsznak dolgok. De még olyan helyzetekben is, amikor valaki nem annyira jó, mint Ábris szülei vagy nagyszülei, az ember meg tudja találni azokat a pontokat, amiért őket is meg lehet érteni. Nem biztos, hogy maximálisan el kell fogadni, és legfőképpen, nem kell őket felmenteni, de meg lehet érteni. Az Agáta és a jegenyenyárban van két szülő, akik teljesen éretlenek arra, hogy Agáta szülei legyenek. Az anya szülész-nőgyógyász, aki szenvedélyesen szerelmes a hivatásába, neki az az első, hogy ott legyen és helytálljon, és ez persze nagyon fontos a szülő nőknek, csak éppen a saját gyereke sérül közben. És van egy apa, aki bohém zenész, és szintén nem képes arra, hogy a családi életben helyt álljon. De nem az a cél, hogy elítéljük őket, hanem az, hogy megértsük, miért lettek ilyenek, és elgondolkodjunk, lehet-e ezen változtatni.

Mi a tanulsága Ábris történetének? Egy gyermekeknek szóló történetnek mindig kell tanulság?

Nem azt mondanám, hogy tanulság, mert annak van egy didaktikus íze. De azt gondolom, hogy kicsengésnek kell lennie. Ábris történetének az a kicsengése, hogy ha elég bátrak vagyunk, és felvállaljuk azt, hogy valakit megmentünk, akkor meg tudjuk menteni saját magunkat is, és akár a családunkat is. Legyünk bátrak, önzetlenek, segítőkészek, mert az jó. És nemcsak abban az értelemben, hogy magasztos, hanem hogy az életünket is jobbá teszi. Próbáljuk megváltani a többieket, mert mi magunk is megváltódunk. Az Agáta és a jegenyenyárnak is ez a kicsengése: Agáta megmenti Jegenyenyárfit, és végül kap egy testvért, és már nem lesz magányos. A történetek mindig arról szólnak, hogy ha valami jót teszünk, akkor az kihajt és virágzik.

Balog Helga
Borítókép: Kovács Eszter és Vészits Andrea a Bolygó Bogozón. Fotó: Gyovai Dóra és Kása Zsófia