17. alkalommal 12 kategóriában adták át a Dömötör-díjat. A „szegedi Oscar-díjat” az SZTE és a Szegedi Nemzeti Színház közös produkciója, a 12 dühös ember is elnyerte.
A Dömötör-díjat civilek alapították 1998-ban. E közönségdíj 2006-tól Szeged önkormányzati elismerésévé lett. Idén új elismeréseket is átadtak – például a közönségsiker-díjat.
2015. május 30-án a Szegedi Nemzeti Színházban tartották a Dömötör-díj Színházi Díjátadó Gálát. A műsorszámok között a támogatók adták át az elismeréseket. A Dömötör-életműdíjat Markovits Bori színművésznő kapta.
A kuratórium Dömötör–díját az évad közönségsikerének számító, a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Nemzeti Színház közös produkciója, a Reginald Rose 12 dühös ember című színművét színpadra állító és sikerre vivő csapat tagjainak, alkotóknak és szereplőknek adta át R. Tóth Gábor, a Délmagyarország főszerkesztője. A Délmagyarország tudósítása szerint „Barnák László rendező köszönetet mondott mindkét intézmény vezetésének, és bejelentette: több mint hatezer néző látta itthon és a pesti Játékszínben a zömmel civil szereplőkre, jogászokra épülő különleges előadást, amely véleménye szerint a színház közösség- és véleményformáló erejét bizonyította.
A kitüntetettek Bánvölgyi László szobrászművész Szent Demetert és a Dömötör–tornyot stilizálva ábrázoló, bronz és márvány kisplasztikáját, valamint díszoklevelet kaptak.”
További információ:
SZTEinfo
Fotó
Korábban írtuk a 12 dühös ember produkcióról az SZTE Hírportálon:
Szeged után Budapesten is hódít a 12 dühös ember
Budapesten is bemutatkozik a 12 dühös ember
Amikor esküdtekké válunk – színpadon a 12 dühös ember
12 dühös ember: egyetemisták, bírók, jogászok, színészek egy színpadon