Bezár

Sajtóarchívum

Sajtómeghívó - Tavaszi Állásbörze a Szegedi Tudományegyetemen

Sajtómeghívó - Tavaszi Állásbörze a Szegedi Tudományegyetemen

2014. március 19.
1 perc

2014. március 26-án közel 40 kiállító fogadja és tájékoztatja az érdeklődőket a 19. SZTE Tavaszi Állásbörzén a József Attila és Információs Központban.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Tisztelt Hölgyem/Uram!

 

 

A Szegedi Tudományegyetem és az SZTE Karrier Iroda az idei esztendőben is számos rendezvénnyel segíti az álláskereső egyetemistákat és nemrég végzett SZTE-hallgatókat. 2014. március 21–25. között a Gyakornoki és Álláskeresésre Felkészítő Napokon praktikus tanácsokkal, hasznos előadásokkal, izgalmas gyakorlatokkal várják az egyetemistákat, majd március 26-án (szerdán) rendezik meg a 19. SZTE Tavaszi Állásbörzét.

Évek óta nem vett részt annyi cég és szervezet a Szegedi Tudományegyetem Tavaszi Állásbörzéjén, mint ahányan idén érkeznek: közel 40 kiállító kínál majd álláslehetőséget és szakmai gyakorlati helyeket az universitas hallgatóinak.

A program reggel 9 órakor kezdődik az SZTE rektora, Szabó Gábor köszöntőjével, illetve a 2014. évi Alma Mater Díj átadásával. Az elismerést minden évben az SZTE-vel szoros tudományos vagy szakmai kapcsolatot ápoló, a Szegeden végzett hallgatókat kiemelten foglalkoztató vállalat kapja.

 

Időpont: 2014. március 26. (szerda) 9.00-17.00

Helyszín: SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ

(Szeged, Ady tér 10.)

 

 

A részletes program itt olvasható el.

 

További információk az SZTE Karrier Iroda honlapján találhatók.

 

 

 

 

Az eseményre tisztelettel hívjuk, szeretettel várjuk!

 

Üdvözlettel:

Újszászi Ilona

SZTE Egyetemi Kiadó és Médiacentrum vezető

SZTE szóvivő

mobil: +36 70 333 86 54, e-mail: ujszaszi.ilona@rekt.szte.hu

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek