Egyedülálló produkcióval készül a XXXI. OTDK orvos- és egészségtudományi szekciójának április 2-i nyitógálájára a Szeged Táncegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes: több mint száz táncos és tizennégy zenész közreműködésével elevenednek meg Magyarország különböző tájegységeinek népi táncai a Szegedi Nemzeti Színház színpadán.
A Zenélő órák első főpróbáját március 27-én tartották az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola épületében. Paragi Zoltántól, a darab egyik koreográfusától megtudtuk, a két, Szegedre érkező Nobel-díjas kutató, Bert Sakmann német fiziológus és Aaron Ciechanover izraeli kémikus, illetve természetesen az OTDK versenyzőinek tiszteletére rendezendő gálaműsor igazi kuriózumnak számít, ugyanis a Zenélő órákat a Szeged Táncegyüttes a Magyar Állami Népi Együttessel közösen állítja színpadra. – Bár kicsit furcsán hangzik, de abból indultunk ki, hogy a tánc is olyan, mint az orvoslás vagy a kutatás: a figyelemnek nem szabad csupán egyetlen dologra irányulnia. A saját területén mindenkinek kicsit polihisztornak kell lennie – mondta el a koreográfia születésének körülményeiről az Magyar Állami Népi Együttesben táncoló művész. – A másik közös pont pedig az, hogy bármelyiket is kezdje el tanulni és művelni az ember, egyiknek sem ér a végére soha, mindig újabb és újabb dolgokat fog felfedezni – fűzte hozzá.
A Zenélő órák a két együttes külön-külön előadott számaiból tevődik össze, de tartalmaz természetesen néhány olyan táncot is, melyeket közösen adnak majd elő. – Már az ősz folyamán elkezdtünk gyakorolni, a mi csoportjaink itt, Szegeden, a Magyar Állami Népi Együttes pedig Budapesten – tudtuk meg a Szeged Táncegyüttes vezetőjétől, Gombos Andrástól. – Színes műsorral készülünk: a nézők láthatnak például szatmári és kalotaszegi táncokat, egy nagyon szép moldvai leánytáncot, küküllői népi táncot, cigány táncokat, és egykori mesterünk, Nagy Albert kalocsai koreográfiái is megelevenednek majd a színpadon – árulta el.
A Szegedi Tudományegyetem jelképeként folyamatosan vissza-visszatér majd az előadás során a Dóm téren található zenélő óra motívuma. A darab másik koreográfusa, Hegyi Péter – egyetemi tanár, az Európai Hasnyálmirigy Társaság főtitkára, illetve a 2013-as OTDK orvos- és egészségtudományi szekciójának egyik főszervezője – hangsúlyozta, igyekeznek összekötni a kultúrát és a művészetet az egyetemmel. – 1936-ban építették meg a Dóm tér óráját, s a krónikák szerint már abban az időben is az universitas jelképének tekintették. Az egyetem gyakorlatilag benne lakik: az órában az intézmény vezetői, tanárai – élükön Klebelsberg Kunó kultuszminiszterrel –, valamint diákjai is megtalálhatóak. A gálaműsorban pedig a zenélő óra egyik dallama, a Szöged hírös város is felcsendül majd – tájékoztatott.
Paragi Zoltán és Hegyi Péter lelkesen instruálta a fáradhatatlan táncosokat végig a próba során. Kanalas Lilinek, az SZTE Gazdaságtudományi Kar másodéves kereskedelem és marketing szakos diákjának nem ismeretlenek a kemény próbák, hiszen már hároméves kora óta néptáncol, s sokszor lépett már fel a Szegedi Táncegyüttessel: tavaly például a Szegedi Szabadtéri Játékokon is. – A néptánc már az életem részévé vált. Nagyon változatos, és sok lehetőség van benne az improvizálásra és az érzelmek kifejezésére – azt hiszem, ezért szerettem meg – fejtette ki. Hasonló véleményen van Mészáros Máté is, aki a Bölcsészettudományi Karon tanul amerikanisztika mesterszakon. – Nagyon jók a táncok, és a társaság is teljesen összecsiszolódott már a csoportunkban – osztotta meg velünk a próba végén. – A rendszeres mozgás egyébként a tanulásban is segít, hiszen felfrissíti az embert, így utána már a gondolkodás is sokkal könnyebben megy – vélekedett.
szöveg: Hegedűs Gabriella
fotók: Illés Réka
|
További képek itt megtekinthetők |