SZTE Info

Hatvanéves a JATE Bálint Sándor Táncegyüttes

Május 25-én a tápéi művelődési házban találkoznak egymással a 60 éves JATE Bálint Sándor Táncegyüttes egykori tagjai. A régi vezetők már a hét elején összeültek nosztalgiázni. A találkozóra mi is elkísértük őket.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

balint sandor tancegyuttes– Valahogy mindig sok TTK-s volt a csoportban. Négy együttesvezetőnk is programtervező matematikus volt – hallottuk Csendes Tibortól, aki jelenleg is az SZTE TTIK-n tanít, a Számítógépes Optimalizálás Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. A találkozót az A Cappellába szervezte. Sorra érkeztek a régi vezetők: Maróti György, Tésik Péter, Simoncsics János, majd befutott Lacziné Link Márta is. Előkerült az együttes emlékkönyve, felelevenítették a régi történeteket.

 

Enyhén gyanús táncház mozgalom

– A táncegyüttes az ’50-es években alakult, egészen a ’70-es évekig amatőr csoportként működött. Több néven is futott, például volt JATE Olajbányász Táncegyüttes is – magyarázta Csendes Tibor. A régi vezetők abban megegyeztek, a csoport a ’70-es -‘80-as években élte aranykorát. A táncházmozgalmak elterjedésével egyre többen szerettek néptáncolni. A JATE és a Tamási Áron klubban hetente tartottak rendezvényeket. Mivel a mozgalom politikailag akkoriban enyhén gyanúsnak számított a hatalom számára, a fiatalok azzal is lázadtak, hogy ide jártak. Az esteken annyian ropták együtt, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni. Az együttes ekkor érte el legnagyobb taglétszámát.

 

Élő zenekarral próbáltak

Előbb a táncos nyelvet tanulták meg, utána rakták össze színpadi műsorrá. Nem koreográfiát tanultak be – ettől volt különleges, amit csináltak. Na meg attól, hogy fellépéseken és a próbákon is élő zenekarral dolgoztak, Maróti György Fabatka együttesével. Az aranykor idején több kiemelkedő egyéniség is dolgozott a táncosokkal. Művészeti vezetőjük volt Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus-rendező, aki az Állami Népi Együttesnél végzett munkája után érkezett Szegedre tanítani. A JATE ekkor érte el az Arany II-es országos minősítést. Patyi Zoltán 1988-tól volt az együttes vezetője. Kalotaszegre, Mérába is átjárt azért, hogy eltanulja az ottaniaktól a népi táncokat. Az együttes repertoárjában erdélyi, mezőségi, gyimesi és dél-alföldi táncok szerepeltek, de más nemzetek népi táncait is előadták.

 

Rendszeresen felléptek az Egyetemi és Főiskolai Folklór Fesztiválokon, ahol 1972-ben, ’80-ban, ’82-ben és ’84-ben Arany minősítést kaptak. Jártak országos minősítő versenyeken, egyetemi bálokon, ahol hagyományszerűen mindig táncra perdítették az aktuális dékánt is. A Dijoni Néptáncos Világfesztiválon második helyezést értek el. Részt vettek a Budapesti Vigadóban rendezett Néptánc Antológián is. Zsuráfszky Zoltán ‘Halottas’-a országos elismerést aratott. A temetési paródia lenyűgözte, a sír körüli táncolás pedig megrendítette a közönséget. Nagy sikernek örvendett a „Táltos kőparipán” című kamaraműsoruk is, melyben keveredett a tánc, a zene a versekkel, Sütő András-novellákkal. A műsort – Dobos Kati énekével, Izsó Katalin, Harmados Mária, Kopasz István és Tésik Péter táncával – bemutatták a Budai Vigadóban és a Szegedi Nemzeti Színházban is.

 

jatenptncegyttesegykorivezeti
Hatvanéves a JATE Bálint Sándor Táncegyüttes - GALÉRIA

Integrált tétel a szoknyán

– Csodálatos időszak volt ez. Sok alkotó energia fókuszálódott az együttes köré – húzta alá Simoncsics János, akitől megtudtuk: a tagok szinte minden másnap, két-három órát próbáltak a BTK Auditorium Maximumában, ahova mi is elsétáltunk az egykori vezetőkkel. – Nem sok minden változott. A parkettát még mi koptattuk el a csizmával – summázták mosolyogva. Megtudtuk: az épület egyik pincéjében volt az együttes raktára, ahol a fellépő ruhákat tartották. A dohos szag miatt mindig ki kellett mosni és szellőztetni a gúnyákat az előadások előtt. A ruhákat a zenekar női tagjai varrták. – A közös munka is összekovácsolt bennünket – magyarázta Lacziné Link Márta, aki egy történetet is elmesélt. – Széki szoknyát varrtunk, de nem volt hozzá piros alapon fekete virágmintás anyagunk. Fogtunk hát egy vörös anyagot, és fekete tussal elkezdtünk rárajzolni integráltételeket. A berakás után ugyanolyan hatása volt, mintha virágmintás lenne – mesélte mosolyogva.

 

Amerikából Skype-on jelentkeznek be

A JATE Bálint Sándor Táncegyüttes egykori tagjai május 25-én, szombaton 17 órától találkoznak a tápéi Heller Ödön Művelődési Házban. A generációk képviselői egy-egy számot is bemutatnak. A résztvevők videóról nézik vissza a régi felvételeket. A külföldön, többek között Amerikában élő egykori tagok Skype-on jelentkeznek be. A szervezők azokat a táncosokat is várják a találkozóra, akiket eddig nem sikerült elérniük e-mailen vagy telefonon.

 

Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. december 02.

Kiemelt_Hernadi_Klara_1

A nyugati világban a mezőgazdaság, valamint a 3. világban például a textilipar szennyező anyagait képes kiszűrni az édesvizekből az a berendezés, amelynek a prototípusát az SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszéken a dr. Hernádi Klára professzor irányításával dolgozó csapat, az indiai Amity Egyetemmel közösen, fejlesztette ki.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • december 9. 08:00 - 20. 23:59
  • december 12.
    15:00 - 17:30
    15:00 Ünnepélyes köszöntő: Prof. Dr. Lázár György dékán
    TUDOMÁNYOS PROGRAM
    1. Dr. Sepp Róbert Örökletes kardiológiai kórképek klinikai és genetikai vizsgálata
    2. Dr. Nemes Attila A 3D echokardiográfia múltja, jelene és jövője
    3. Dr. Sághy László Klinikai elektrofiziológia Szegeden
    4. Dr. Thury Attila Invazív kardiológia múltja és helyzete Szegeden
    5. Dr. Bogáts Gábor A szívsebészet helyzete és lehetőségei Szegeden
    6. Dr. Borbényi Zita Szemléletváltás a lymphoproliferatív betegségek kezelésében. A siker kulcsa: a célzott terápia
  • december 13.
    10:00 - 11:00
    Az SZTE TTIK BIológia Intézet előadása a laikus érdeklődők számára is érdekes új információkkal szolgálhat Ötziről, az 5300 éves gleccsermúmiáról.
  • 2019. december 23. 08:00 - 2020. január 1. 00:00
  • 2020. január 8.
    17:00 - 18:30
    Ha kell, elájulnak, zokognak vagy órákig fekszenek a romok alatt a Magyar Imitációs Egyesület önkéntesei, hogy a mentő- és rendvédelmi szervek emberei gyakorolhassák rajtuk az elsősegélynyújtást. Szokatlan munkájuk életeket menthet – erről mesélnek vendégelőadóként az SZTE Junior Akadémiai Esték soron következő előadásán.