Csodálatos dallamokkal és örökzöld klasszikusokkal zajlik Szegeden az V. Bartók Béla Művészeti Napok. 2026. március 23–31. között a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar szervezésében nemcsak a kar gyönyörű koncerttermeiben szólal meg a zene, hanem a város utcáin is, közelebb hozva a klasszikus zenét valamennyi szegedihez. A hagyományokhoz hűen idén is az ütőegyüttesek előadásával és a rézfúvós kvintett flashmobjával bűvölték el a komolyzene szerelmeseit a Dugonics téren, ahogy a kar elismert oktatóinak ünnepi hangversenye sem maradhatott el.
Immáron hagyomány, hogy az SZTE BBMK Bartók Béla, a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzőjének március 25-ei születésnapjához időzítve szervezi meg nagyszabású művészeti programját. A komolyzenei fesztivál a pandémiát követően indult el, és azóta is minden évben elbűvöli a klasszikus zene rajongóit. Dr. Nátyi Róbert, az SZTE BBMK dékánja kiemelte, a rendezvény fontos célja, hogy lehetőséget teremtsen a Bartók Béla Művészeti Kar számára, hogy bemutatkozzon a szegedi közönségnek: megmutathassa a kar felújított épületét, benne a kiváló akusztikájú Fricsay Ferenc Hangversenyteremmel, illetve a klasszikus koncerteknek otthont adó Liszt Ferenc Kamarateremmel. Emellett a korábbi évekhez hasonlóan flashmobokkal és városi térzenével is színesítik a gazdag zenei repertoárt.
A fesztivál nyitó napján felejthetetlen zenei élményt kínáltak az érdeklődőknek a Bartók Béla Művészeti Kar elismert oktatói, akik a tradíciókhoz híven megtartották ünnepi hangversenyüket a kar Fricsay Ferenc termében. A művészek kilenc műsorszámmal nyűgözték le közönségüket, melyek kiválasztásánál arra törekedtek, hogy a hallgatóság ízelítőt kaphasson a különböző tanszékek műhelymunkáiba és eredményeibe. Így felcsendültek:
- Rossini: La gazza ladra – nyitány
Előadók: Zsigmondné Pap Éva, Zsigmond Zoltán (zongora)
- Tóth Péter: 25. Caprice, Elfelejtett verbunk
Előadók: Benedekfi Zoltán, Szecsődi Ferenc (hegedű)
- Bartók: Három csíkmegyei népdal
Előadó: Császár Zsuzsanna (zongora)
- Haydn: G-dúr trió (Hob. XV:25 „All’Ongarese”) II–III. tétel
Előadók: Szeged Classic Trió – Varga Laura (fuvola), Vizsolyi Lívia (fagott), Klebniczki György (zongora)
- Weber: f-moll klarinétverseny II–III. tétel
Előadók: Szepesi János (klarinét), Klebniczki György (zongora)
- Piazzola: Bordel 1900
Előadók: Varga Laura (fuvola), Pavlovits Dávid (gitár)
- Kovács Márton: Egy örmény mese
Előadó: Kovács Márton (zongora)
- Schulhof: Szonáta III–IV. tétel
Előadók: Csepregi Hajnalka (fuvola), Klebniczki György (zongora)
- Rahmanyinov: II. szvit: Tarantella
Előadók: Görög Sisters (2 zongora)
                                                           |
| BBMK oktatóinak hangversenye. Fotó: Miskolci Dávid. |
Március 24-én, a Dugonics téren a Rézfúvós Kvintett flashmobjával találkozhattak az érdeklődők, akik a város szívében élvezhették a klasszikus zene különleges varázsát. A fúvós kvintett produkcióit Dr. Csikota József, a kar egyetemi adjunktusa, a Koncert Fúvószenekar karmestere vezényli, aki március 15-e alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
                       |
| Rézfúvós Kvintett flashmobja a Dugonics téren. Fotó: Miskolci Dávid. |
Március 26-án pedig az SZTE BBMK ütőegyüttesének előadása hozott látványos pillanatokat a Bartók Béla Művészeti Napok programsorozatába, rögtön magával ragadva a Dugonics téren összegyűlt zenerajongókat.
                          |
| Az ütőegyüttes flashmobja a Dugonics téren. Fotó: Miskolci Dávid. |
Dr. Nátyi Róbert hangsúlyozta, a Bartók Béla Művészeti Napok azért jött létre, hogy az SZTE BBMK közelebb hozhassa a komolyzenét a szegedi emberekhez. Ezért is léptek ki programjaikkal a koncerttermekből az utcai terekbe. „A fesztivállal nem csupán karunk névadójának, Bartók Bélának emlékét ápoljuk, hanem azt is szeretnénk bemutatni, milyen munka folyik a kar falai között” – fogalmazott.
Az V. Bartók Béla Művészeti Napok teljes programja napi lebontásban itt olvasható: https://www.music.u-szeged.hu/kari-elet/szte-bbmk-2026-marcius/bartok-bela-muveszeti?objectParentFolderId=25632
SZTEinfó
Borítóképen: az ütőegyüttes flashmobja a Dugonics téren. Fotó: Miskolci Dávid