A klasszikus zenéé a főszerep a Szegedi Szabadtéri Játékok nyitó napján, 2021. június 24-én az SZTE egyetemi épületei ölelkezéséből kimagasló dóm előtti színpadon. A „szegedikumnak" számító ajándékkoncert ötletgazdáját, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatóját, az SZTE öregdiákját és címzetes főiskolai tanárát, Gyüdi Sándort a nyári fesztiválról kérdeztük.
– Magyarországon a Szegedi Szabadtéri Játékok Ajándékkoncertje az az alkalom, amikor a legtöbb ember hallgat együtt klasszikus zenét – jelentett ki Gyüdi Sándor. A Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatójának ötlete nyomán 2003 óta koncerteznek a négyezer személyt befogadó Dóm téri nézőtér előtti színpadon. A 2021. június 24-i hangverseny a szegedi nyári fesztivál idei évadának nyitánya.
Egyedülálló nyári program
Felnőtt korba lép, idén 18 éves az Ajándékkoncert-sorozat. Tavaly a „szegedi szabadtéri” ajándék hangversenyét, a pandémia ellenére, sikerült megtartani. De nem a négyezer személyes nézőtéren, ezért egymást követő két napon muzsikáltak a szimfonikusok a Dóm téren.
– Egyedülálló a nyári programok között ez a hangverseny abból a szempontból, hogy arra pénzért nem váltható jegy. Ellenben fel lehet iratkozni a várólistára, amelyről négyezer ember belépőhöz juthat. Az eredmény egy csodálatos zenei este. Ez a Dóm tér különleges atmoszférájában nemcsak a hallgatóságnak, hanem az előadóknak is különleges élmény – fogalmazott a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója.
Mikor a zenész egyetemi oktató is
Ezer szállal kötődik e zenekar a Szegedi Tudományegyetemhez. Az itteni zenészek többsége Szegeden szerezte a művészdiplomáját. A Szegedi Szimfonikus Zenekar tagjai közül többen oktatnak is vagy az SZTE Bartók Béla Művészeti Karon, vagy az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnáziumában. Két vezető művészük az SZTE BBMK tanszékvezetője. Az SZTE BBMK Vonós Tanszék vezetője a szimfonikusok első koncertmestere, Kosztándi István; a Rézfúvós Tanszéké Kecskés György, aki a zenekarban kürtszólamvezető.
– „Visszatértem” az egyetemi polgárok körébe azzal, hogy címzetes főiskolai docensi címet ítélt nekem az SZTE Szenátusa? – ízlelgette a kérdést Gyüdi Sándor. – Ha úgy vesszük, „visszatértem”. De úgy is mondhatjuk, hogy „sose távolodtam el a Szegedi Tudományegyetemtől”. Oktató vagyok évek óta az SZTE zeneművészeti, majd Bartók Béla Művészeti Karán. Korábban egy rövid ideig tanítottam az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar előd intézményében, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán is. Ráadásul ennek az egyetemnek öregdiákja vagyok, hiszen előintézménye, a szegedi József Attila Tudományegyem Természettudományi Karán szereztem diplomát. Tehát ehhez a három karhoz „hivatalosan” is közöm volt és van. Az érdeklődésem folytán pedig nagyon sok közöm van az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karhoz, főleg az italianistákhoz – sorolta a karmester.
Majd egyetemi kötődései „indoklását” kiterjesztette családjára is. Négy gyermeke összesen legalább 30 félévet járt az SZTE különböző karaira. A felesége, Roszik Melitta az Általános Orvostudományi Karon diplomázott és a szegedi klinikákon dolgozott, s munkája jó részét az SZTE Fogorvostudományi Karon végzi. – A családomnak a Szegedi Tudományegyetemnek legalább hét karával folyamatos a kapcsolata – összegzett a Liszt Ferenc-díjas zenész.
A szimfonikusok választásai
A 90 ével ezelőtti kezdetek óta a zene központi szerepet kap a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az 1957-es újraindulás egy karmester, Vaszy Viktor személyéhez köthető. A szegedi szabadtéri hagyománya a sok zenei produkció. Ezek között a klasszikus értékeket hordozó koncert és az opera irodalom nagyjai is helyet kapnak. Idén, a 2021. június 23-i hangversenyen Glinka, Muszorgszkij és Csajkovszkij műve hangzik föl a csillagfényes égbolt alatti Dóm téri színpadon.
Szent-Györgyinek, tisztelettel
Zeneművet is lehet úgy választani, hogy kötődjön a szegedi egyetemhez. Példa erre az SZTE 2012. évi egyetem napi ünnepe Szent-Györgyi Albert Nobel-díja 75. évfordulója alkalmából. A „
Koncertekkel is emlékeznek Szent-Györgyire” című tudósításunkból kiderült:
Gyüdi Sándor kezdeményezésére a Szegedi Szimfonikus Zenekar 2012-ben azért játszotta el Berlioz: Rákóczi-indulóját, mert azt 1937-ben a friss Nobel-díjas tiszteletére adták elő az akkori zenészek. Várhatóan ezt a művet idén is műsorra tűzik. Amikor 2021 őszén az SZTE Általános Orvostudományi Kar azt ünnepeli, hogy ismét felveszi Szent-Györgyi Albert nevét, a Szegedi Szimfonikus Zenekar színpadra lép.
– A szimfonikusok munkája szezonális: a művészek szabadságának az időszaka. Ugyanakkor zenészeink egy-egy produkcióra összejönnek a nyári szabadtéri koncertezésre alkalmas helyszíneken. Így aztán a szegedi szimfonikusok közül többen is játszanak a „szabadtéri” Szöktetés a szerájból, vagy a West Side Story produkcióban – árulta el a zenekar igazgatója. A Szegedi Szimfonikus Zenekar idén nyáron szabadtéri koncertet ad Békéscsabán, Hódmezővásárhelyen, és a szarvasi vízi színpadon. Szeptember elején az Ajándékkoncert műsorát elviszik Temesvárra és megszólaltatják Kecskeméten is.
SZTEinfo – Újszászi Ilona
Fotó: Dusha Béla, Sahin-Tóth István, Szabó Luca
A Szegedi Szabadtéri Játékok 2021. évi műsoráról írtuk:
14 villanás a Jézus Krisztus Szupersztár szegedi előadása elé
Kedvezménnyel nézhetik meg az SZTE dolgozói a Puskás musicalt
*
A Szegedi Szabadtéri Játékok 2021. évi műsora:
06. hónap 22. – Dumaszínház (Kőhalmi Zoltán) – ÚJSZEGED
június 24. – Ajándékkoncert (90 éves a Szegedi Szabadtéri Játékok nyitó est), Dóm tér
július 02., 03. 04., 09., 10. – Rice-A.L.Webber: Jézus Krisztus szupersztár (rockopera)
07. hónap 09.,10. – Cooney-Chamman: Kölcsönlakás (vígjáték) – ÚJSZEGED
július 17., 18. – Juhász-Szente-Galambos: Puskás (musical), Dóm tér
július 23. – Magyar Állami Népi Együttes: Tánc-ünnep (néptánc, koncert), Dóm tér
07. hónap 23., 24. – Mozart: Szöktetés a szerájból (vígopera) – ÚJSZEGED
július 30., 31.; augusztus 01.. – Menken-Slater: Apáca show (musical), Dóm tér
08. hónap 06., 07. – Moliére: Scapin furfangjai (vígjáték) – ÚJSZEGED
augusztus 13., 14., 15. 20., 21., 22. – Laurents-Bernstein-Sondheim: West side strory (musical), Dóm tér
08. hónap 19., 20. – Lane-Yazbek- Almodovar: Nők az idegösszeomlás szélén (musical) – ÚJSZEGED
08. hónap 23. – Dumaszínház (Kiss Ádám önálló estje) – ÚJSZEGED
A Szegedi Szabadtéri Játékok sajtóközleménye itt olvasható.