Bezár

Hírarchívum

IMG_9373

Vért adtak a Zeneművészeti Karon

Vért adtak a Zeneművészeti Karon

2019. március 19.
2 perc

Hagyományteremtő céllal, első alkalommal szerveztek véradást az Országos Vérellátó Szolgálat közreműködésével az SZTE Zeneművészeti Karon. Vért adott Prof. Dr. Tóth Péter, a kar dékánja is, aki fontosnak tartja a hallgatók tudatos véradásra nevelését és a segítségnyújtást.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A „Zenészek az egészségért” mottóval indult az SZTE ZMK első véradása, melyen Prof. Dr. Tóth Péter, a kar dékánja volt az első véradó. Elmondta, hogy számára fontos, hogy vért adjon, mert így életeket menthet.


– Nem tudhatjuk, mikor lesz szükség a vérre, amit adunk, de öregkorban már egyre fontosabb, hogy ha szükségünk van rá, akkor kaphassunk vért, ehhez viszont adni is kell addig, amíg lehet. A véradásról tudjuk mennyire fontos, de mégis csak a kifogásokat keressük, ahelyett, hogy elmennénk vért adni. Számomra nagyon fontos, hogy a hallgatóinknak jó példát mutassunk, és tudatosságra neveljük őket, hogy olyan fiataljaink legyenek, akik már 18 éves korukban is tesznek embertársaikért, és elmennek vért adni. A karon ez az első véradás, de mindenképpen az a célunk, hogy hagyományt teremtsünk – fogalmazott.


IMG_9376


– Az akció célja, hogy megmutassuk a „külsősöknek”, hogy nem csak zenét, művészetet, hanem jelen esetben vért adni egy nemes, felemelő dolog, ezért kérünk minden hallgatónkat, hogy ne csak a színpadon, hanem ebben az esetben is mutassa meg kollégáival a szinkronban, összetartásban való „munkát” és ha módjában áll, minél többen jelentkezzenek vért adni – tette hozzá a dékán.


Véradásra jelentkezhet minden 18 és 65 év közötti, legalább 50 kg testsúlyú egészséges felnőtt. A biztonságos hazai vérellátáshoz évente nagyságrendileg 400 000 egység vérre van szükség, amelyet közel 270 000 önkéntes véradó térítésmentesen biztosít. Bizonyos betegségek csak vérrel gyógyíthatók, illetve a vér csak véradással pótolható, így nagyon fontos, hogy minél többen adjanak vért. A biztonságos ellátáshoz napi 1600-1800 véradóra van szükség. Férfiak akár 5-ször, nők maximum 4-szer adhatnak vért évente.


SZTEinfo-Kocsis Bernadett

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek