Bezár

Hírarchívum

mentor_plakat_2018-02

Mentorok jelentkezését várja az SZTE Alma Mater

Mentorok jelentkezését várja az SZTE Alma Mater

2018. január 19.
3 perc

Az SZTE Alma Mater mentorokat keres márciusban induló programjához, amely kilencedik alkalommal járul hozzá a volt SZTE-s hallgatók szakmai tudásának, tapasztalatainak becsatornázásához a jelenlegi oktatási rendszerbe. Jelentkezni 2018. január 31-ig lehet.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramban az egyetemi hallgatók volt SZTE-s szakemberekhez jelentkezhetnek négy hónapos periódusra. A program 2014. tavaszán egy TÁMOP projekt keretében indult, jelenleg pedig az EFOP 3.5.1-16 „Duális és kooperatív képzések és azokat támogató szolgáltatások fejlesztése a Szegedi Tudományegyetemen” elnevezésű pályázat keretében folytatódik tovább.

A cél továbbra is, hogy a már elhelyezkedett SZTE-s alumnik szakmai tudásukat, tapasztalataikat megosszák a hallgatókkal, hozzájárulva ahhoz, hogy a diákokban reális szakmai kép alakulhasson ki, illetve még az egyetemi évek alatt megismerkedhessenek olyan munkáltatói szempontokkal is, melyek a végzés után segíthetik őket az elhelyezkedésben.

A mentor és mentorált közti kapcsolat eltér a szakmai gyakorlat során megszokottól, itt a kapcsolattartás sokkal rugalmasabb. Nincs szükség napi szintű interakcióra - havi két- három találkozó javasolt - ezen felül a program sikerességének nem előfeltétele a személyes találkozó sem, hiszen online eszközökkel is kommunikálhat a mentor és a mentorált. A mentoroknak lehetőségük van cég/gyárlátogatás szervezésére, blogot vezethetnek a szakmai témákról, bemutathatják a cégen belüli szakmai- és karrier lehetőségeket, valamint segíthetnek a kiválasztott hallgatókat érintő kérdésekben.

Az SZTE Alma Mater minden félév után kérdőívek által kap visszajelzéseket mindkét oldalról, melyek között sok pozitív vélemény olvasható. A program sikerességét az is jól mutatja, hogy minden mentorprogram végén vannak olyan hallgatók, akik az időszak végére kollégák lesznek, többen pedig később az adott cégnél végzik szakmai gyakorlatukat.

mentor_plakat_2018-01

A mentorprogramban részt venni nem csupán a hallgatóknak, de a mentoroknak is sok szempontból megtérülő befektetés lehet, ha nem is lesz minden mentoráltból új gyakornok vagy munkatárs, de pár év múlva, végzés után mindenképpen a szakmai kapcsolati hálót bővítik majd az egykori mentoráltak. Mentoraink közül többen nyilatkozták, hogy a legfőbb motivációjuk a jelentkezéskor a segítő szándék volt, hiszen hallgatóként ők is megtapasztalták már, mennyire fontos a személyes kapcsolat, és hogy legyen valaki, aki vezeti őket a lehetőségek útvesztőjében.

A mentorprogrammal kapcsolatosan legutóbb dr. Kovács Sárkány Hajnalka és dr. Kovács Vilmos hosszabban is nyilatkozott az SZTE Alma Mater Magazinnak. A velük készült interjút az Alma Mater Magazin a 33. oldalon olvashatják.

A mentorprogramra mentorként jelentkezni az info@sztealmamater.hu vagy iroda@sztealmamater.hu e-mail címeken a kitöltött szándéknyilatkozattal, rövid bemutatkozóval és egy profilkép csatolásával lehet. További információk és a letölthető szándéknyilatkozat az SZTE Alma Mater honlapján érhető el.

Mentoroknak jelentkezés: 2018. január 31-ig.

A kampány és kiválasztási időszak: 2018. február.

Alumni mentorprogram 2018. tavasz: 2018. március 1 - július 1.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek