Bezár

Hírarchívum

Agykutatás Hete: előadás az idegrendszer védelméről

Agykutatás Hete: előadás az idegrendszer védelméről

2015. március 18.
1 perc

Újra az idegkutatásé a terep Szegeden. 2015. március 19-én az Agykutatás hetének köszönhetően a Szegedi Biológiai Kutatóközpont remek előadásokkal, laborbemutatókkal kvíz versennyel és koncerttel várja az érdeklődőket.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A tudományos vizsgálatok kereszttüzébe kerül az ember legfontosabb szerve, az agy. Több évtizedes hagyomány ugyanis, hogy március harmadik hete az Agykutatás Hetének (Brain Awareness Week) programjaitól is különleges. A rendezvény-sort az amerikai DANA Alliance for Brain és az Európai Idegtudományok Társasága 1996-ban indította el. A kialakuló globális együttműködés jegyében eddig mintegy 80 országból 2200 partner vesz részt az akcióban. A BAW küldetésének tekintik az agykutatás szépségeinek bemutatását, eredményeinek széleskörű népszerűsítését a társadalom, valamint a döntéshozók figyelmének felhívását az előttünk álló feladatokra, a további támogatások szükségességére.

A számtalan szórakoztató és ismeretterjesztő előadásból Szeged is kiveszi a részét, hiszen a város élen jár az agykutatásban. A hagyományoknak megfelelően a szegedi programok fő színhelye ezúttal is a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (Temesvári krt. 62.). Március 19-én 15 órától Toldi József profeszor (SZTE) és Mihály József tart "fejtágító előadást" az idegrendszer védelméről és a muslicáról, mint az idegkutatás modellállatáról. Ezt követően 16:30-tól a Radio Active csapata egy félórás koncertet ad, majd pedig lehetőség nyílik bejárni az intézet különböző laboratóriumait, ahol színesebbnél színesebb kísérletek várják az érdeklődőket.

További olvasnivaló a témáról

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    19
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00

Kapcsolódó hírek