Bezár

Hírarchívum

Szeged üzenete lencsevégen – Tóth Tamás Sándor kiállítása a Somogyiban

Szeged üzenete lencsevégen – Tóth Tamás Sándor kiállítása a Somogyiban

2014. május 29.
1 perc

Az SZTE Szegedi Tehetségpont művészpalántáit bemutató kiállítássorozat az utolsó hetéhez érkezett. Tóth Tamás Sándor fotókiállítása nyílik Szegedi tükör címmel 2014. május 29-én 17 órakor a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasójában.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„Fényképeimen olyan pillanatokat, jelenségeket, tárgyakat örökítek meg, amelyek valamiféle érzelmet váltanak ki belőlem, gondolkodásra késztetnek. Jellemzően hétköznapi helyszíneken készülnek a képeim, főleg Szeged és szülővárosom, Orosháza közterein. Meglátásom szerint a nyüzsgő városi létből adódóan nem vesszük észre a minket körülvevő szépségeket. Képeimmel azt szeretném üzenni, hogy érdemes néha megállni egy percre és figyelni arra, mit 'üzen' nekünk a város” – vélekedik a fiatal alkotó.

 

A 2014. június 4-ig megtekinthető tárlatot Kocsisné Maróczi Margit nyitja meg, verset mond Verba Eszter a Tömörkény-gimnáziumból. Tóth Tamás Sándor az SZTE JGYPK tanító szakos hallgatója. Órákon ismerkedett meg a fotózás alapjaival, azóta folyamatosan, kedvtelésből készít képeket. Más művészeti ágak iránt is érdeklődik, például verseket és kisgyermekeknek szóló meséket ír.

 

Ezzel a tárlattal zárul az Egyetemi Tavasz programjában szervezett kiállítássorozat, amelyben korábban Nagy Orsolya festő-, Kovács Gyula András grafikus- és Marton Ákos festőművész mutatott be néhány művet a nagyközönségnek.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    19
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00

Kapcsolódó hírek