Bezár

Hírarchívum

2024. Július

1 2 

nyito

2024. július 04.
4 perc

Mit jelent a tudománynépszerűsítés ma? Milyen eszközei vannak és ki a célközönsége? – többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok, akik részt vettek az Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódóan rendezett beszélgetésen az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban, ahol Prof. Dr. Sándor Klárát, az SZTE IKIKK Digitális Társadalom Kompetenciaközpont szakmai vezetőjét és Dr. Bencsik Orsolya ismeretterjesztéssel is foglalkozó írót, az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék adjunktusát Újszászi Ilona újságíró, az SZTE NKI senior kommunikációs szakértője kérdezte.

IMG_0103

2024. július 04.
2 perc

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett Startup Factory 2023 felhíváson 5,75 milliárd forintra pályázott 12 inkubátor közül a Szegedi Tudományegyetem kilenccel kötött támogatási vagy együttműködési szerződést.

IMG_0170-001

2024. július 04.
5 perc

A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség tájékoztatása alapján Magyarországot a 2024-es Paralimpiai Játékokon az MVM Szegedi Vízisport Egyesület három versenyzője is képviselheti. Varga Katalin és Suba Róbert mellett az SZTE elsőéves hallgatója, Boldizsár Dalma is rajthoz állhat majd Párizsban. A fiatal parasportolót a kvalifikációról, a felkészülésről és az esélyeiről is kérdeztük.

en_vagyok_szent_gyorgyi01

2024. július 04.
6 perc

Szent-Györgyi Albertet Nobel-díja átvétele után sztárként kezelték, manapság elképzelhetetlen az az érdeklődés, ami őt övezte - derült ki az Én vagyok Szent-Györgyi című életregény második részének bemutatóján a 95. Ünnepi Könyvhét szegedi programján. Szent-Györgyi rendkívül gazdag életútjáról, házasságairól, hobbijairól is sok érdekességet felvillantottak az eseményen, amelyen a szerzővel, Matuscsák Tamással Barna András, a MiFérfiak magazin főszerkesztője beszélgetett.

DSC_0536

2024. július 03.
3 perc

Zeneszó szállt a városháza udvarán június 28-án. A Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kara megtartotta hagyományos nyári mesterkurzusa, a Szegedi Nyári Akadémia záró gálakoncertjét.

Kinevezeseket_dijakat_ert_a_kivalo_teljesitmeny_a_Szegedi_Tudomanyegyetemen

2024. július 02.
14 perc

Humánpolitikai átadóünnepséget rendeztek 2024. július 2-án, kedden a Szegedi Tudományegyetem rektori hivatalának dísztermében. Átvették kinevezésüket az új dékánok, igazgatók, intézetvezetők és tanszékvezetők, valamint oklevelekkel díjazták az elmúlt időszakban kiemelkedő teljesítményt nyújtó kollégákat. Összesen több mint százan részesültek elismerésben.

pexels-setrenfest

2024. július 02.
2 perc

Második alkalommal rendezik meg a Szeged Trombone Ensemble nemzetközi harsonás találkozóját és fesztiválját, a SETRENFest-et. Az eseménynek 2024. Július 18-21. között az együttes életében kulcsfontosságúnak számító Szeged városa és az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar ad otthont.

skills

2024. július 02.
2 perc

Április közepén zárult az RRF 2.1.2 Komplex digitális modellváltás – intelligens fokozatváltás projekt keretein belül meghirdetett, egyetemi kurzusok készségfejlesztésre irányuló, digitális tananyag egységeinek kidolgozását célzó tananyagfejlesztési pályázat értékelése. A pályázat eredményeképpen 27 oktató kezdte meg rövid digitális tananyagok fejlesztési munkáit.

SzaboAndras_kezfogas1920

2024. július 01.
3 perc

Dékáni dicséretet kapott Szabó András hatodéves orvostanhallgató a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar (SZTE SZAOK) 2024. június 27-i diplomaosztóján. A hódmezővásárhelyi fiatalember idén februárban megmentette egy epilepsziás rohamot kapott ember életét egy Gran Canariára tartó repülőjáraton.

A vietnámi Dr. Tran Quang Hop, az SZTE Földtudományok Doktori Iskola hallgatója kislányától vesz át virágcsokrot a PhD doktori diploma átvételekor. Fotó: Sahin-Tóth István

2024. július 01.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem 2023-2024-es tanévének nyári doktori diplomaátadó ünnepségén 18 habilitált doktori címet és 138 PhD doktori címet nyújtott át az SZTE Avató Tanácsa. Cikkünkben közöljük a doktori címet szerzők névsorát a doktori témákkal és a témavezetők nevével.

1 2 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    3
    SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterme (Szeged, Tisza Lajos krt. 79–81.)
    18:00 - 19:00
    SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterme (Szeged, Tisza Lajos krt. 79–81.)
    18:00 - 19:00
  • *
    feb
    8
    SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Szeged Ady tér 10.)
    09:00 - 13:00
    SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Szeged Ady tér 10.)
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    27
    sZTE TIK ( 6722 Szeged, Ady tér .10)
    08:30 - 16:10
    sZTE TIK ( 6722 Szeged, Ady tér .10)
    08:30 - 16:10

Kapcsolódó hírek