Sajtónyilvános eseményen, az újságírókkal közösen várta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj bejelentését a Szegedi Tudományegyetem vezetősége 2023. október 2-án, az egyetem központi épületében. Az SZTE kutatóprofesszorát, Karikó Katalint évek óta az esélyesek között tartották számon, és idén meg is kapta a tudományos világ legjelentősebb elismerését. A Szegedi Tudományegyetem élőben kapcsolta az SZTE történetének második Nobel-díjasát, Amerikából.
A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség tájékoztatása alapján Magyarországot a 2024-es Paralimpiai Játékokon az MVM Szegedi Vízisport Egyesület három versenyzője is képviselheti. Varga Katalin és Suba Róbert mellett az SZTE elsőéves hallgatója, Boldizsár Dalma is rajthoz állhat majd Párizsban. A fiatal parasportolót a kvalifikációról, a felkészülésről és az esélyeiről is kérdeztük.
A 21 éves Dalma gyermekkora óta kajakozik, korábban az épek utánpótlás mezőnyében országos bajnokságot nyert. Parasportkarrierje azt követően kezdődött, hogy 17 éves korában egy gerincvelői kompresszió következtében lebénult. A hazai és a nemzetközi megmérettetéseken kajak (KL2 200 m) és kenu (VL2 200 m) versenyszámokban is rajthoz áll, nemrég ez utóbbiban sikerült neki a kvótaszerzés. A sportolóval a Szegedi Vízitelepen beszélgettünk.
– Két versenyszámban is rajthoz állhatsz Párizsban. Mesélnél egy kicsit arról, hogyan zajlott a kvalifikáció?
– A tavaly augusztusi kvalifikációs világbajnokság volt a második nemzetközi versenyem – emiatt már önmagában nagy élményt jelentett. Nem a kvótaszerzés volt a fő célom, hanem hogy a döntőbe bekerüljek, hiszen a helyzettel is ismerkedni kellett. A pótkvalifikációs versenyt májusban Szegeden rendezték, itt is rajthoz álltam. A futam után csak számolgatni tudtunk: 10 országkvótát osztottak ki összesen, ebből tavaly elment 6 darab, és a 4 megmaradón ment a matekozás. Erős a mezőny, amelybe most új versenyzők is bekerültek. Egy héttel később jött a hír, hogy enyém a magyar paralimpiai csapat 23. kvótája (ez a szám azóta 35-re emelkedett). Annyira meglepődtem, hogy azonnal felhívtam apukámat, aki egyben az edzőm is. Még mindig barátkozunk a gondolattal, főleg, hogy a hatalmas forgatagban egy vizsgaidőszakkal is szembe kell néznem.
– Igen, hiszen szeptemberből az SZTE TTIK biológia BSc képzés hallgatója vagy. Hogyan hangolod össze a versenyeket, az edzést a tanulással?
– Az első félév minden téren könnyebb volt, a másodikra muszáj volt egyéni tanrendet kérnem. Enélkül esélytelen lett volna helytállni a versenyeken, edzéseken és az iskolában is. Egy edzés három órán keresztül foglal le onnantól, hogy kiérünk a telepre odáig, hogy újra beülünk az autóba. Ez nem fér bele akkor, ha kilenctől ötig az iskolában ülök.
Tehát nem egyszerű, de mivel általános iskolás korom óta ezt csinálom, belenőttem. Nekem ez a természetes. Inkább az szokatlan, amikor csak iskolába kell járni, mert akkor állandóan az edzésen jár az eszem.
– Mivel a XVII. Paralimpiai Játékok augusztus 28-án kezdődik, gondolom, a nyárra főleg edzés van előirányozva.
– Lesznek ugyan pihenőhetek, de nagyjából az edzés lesz a fő profil nyárra, igen. De ez akkor is így lenne, ha nem történt volna meg a csoda, hogy kijutunk Párizsba. Nem baj, mert én ezt imádom, ez a legtermészetesebb. Nyáron azért majd igyekszünk több terepen is edzeni, hogy minél többfajta viszonnyal ismerkedjek, hiszen ezek egy kültéri sportban igencsak meghatározóak. Nyaralni is mindig vízpartra megyünk, és a vízi eszközök, a kajak, a kenu, a sup sem maradnak otthon.
– Említetted, hogy édesapád egyben az edződ is. Milyen vele a közös munka?
– 2020-ban már sokat készültem a csapatával, ő kenus fiúkat edz, bár alapvetően nem együtt tréningeztünk. Én úgy gondolom, hogy jól tudtunk együttműködni. Amióta székbe kerültem, sokkal több időt töltünk együtt. Természetesen vannak nézeteltéréseink, de amióta jön velem edzésekre – már nem is a partról vagy motorcsónakból kísérve, hanem a kenuban térdelve –, sokkal gördülékenyebben megy a munka.
– Egy edző apával és egy olyan családdal, ahol mindenkinek van vizes érdekeltsége, biztosan sok időt töltöttél a vízitelepen. Ha választhatnál itt egy kedvenc zugot, mi lenne az?
– Ez egy nehéz kérdés, hiszen itt nőttem fel, minden szegletéhez emlékek fűznek, de ha egy dolgot ki kellene emelni, az a stég. Innen lábat lógatni és naplementét nézni a legjobb dolog a világon.
– Párizsban két szakágban is indulsz. Melyiket kedveled jobban?
– A kerekesszék előtt hivatalosan kajakoztam. Nem mondom, hogy nem kacérkodtam a gondolattal, hogy kenuba térdeljek, meg is tanultam az alapokat. Amikor székbe kerültem, kajakozni kezdtem el először. Tavaly ültem először parakenuban. Jól esett a frissítés, most pedig már úgy gondolom, hogy párhuzamban a legjobb csinálni. Egyik nap az egyiket, másik nap a másikat. Ez így izgalmasabb, de a két sportág nagyon szépen kiegészíti egymást.
– Hogy látod a párizsi esélyeket?
– Erről nem nagyon beszéltünk se otthon, se az edzővel, szövetségi kapitánnyal. Nagyon erős a mezőny, én pedig fiatal és újonc is vagyok, így már a döntőbe kerüléssel is nagyon elégedett lennék.
– A Szegedi Vízitelepen edző három parasportoló, Varga Katalin, Suba Róbert és te együtt edzetek az ép sporttársakkal. Mit gondolsz, ez mennyiben segíthet az érzékenyítésben, a parasportolók láthatóvá tételében?
– Az embereknek nem jön természetesen az, hogy hogyan viselkedjenek a nem ép társaikkal, de ez nem gond. Ezért nem kell elítélni senkit, hiszen ez egy tanult készség. A sport pedig az egyik legjobb tér a tanulásra. Itt vagyunk, sportolunk, ugyanúgy, mint bárki más. Egyes sportágaknál sokáig szétválasztották a sportolókat. Nálunk szerencsére nincs ilyen, mindig is együtt edzettünk és a versenyeink is egyszerre voltak és vannak megrendezve.
Néha még számomra is kérdés, hogyan viselkedjek egy másik kerekesszékessel, de ha őszintén közelítünk a másikhoz, akkor úgy gondolom, hogy nem lehet gond.
Szöveg: Szabó Anna
Fotó: Bobkó Anna
