SZTE Info

Naturtex-SZTE-Szedeák: fókuszban a jövő

Maradnak a csapat mellett a névadó támogatók, új légiósok érkezése várható, s öt fiatal, saját nevelésű tehetség csatlakozik a felnőttkerethez.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Június 18-án a szegedi Classic Caféban tartott sajtótájékoztatót a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata. A rendezvényen a klub jövője került terítékre, s szó esett a játékoskeretben várható változásokról is. Megtudtuk, hogy a Szegedi Tudományegyetem mellett továbbra is a Naturtex Kft. lesz az idei szezonban az NB I/A csoport 10. helyén végző alakulat névadó szponzora.

 

Kardos Péter elnök szerint a csapat nehéz idényen van túl, s bár nem sikerült a nyolc közé jutás, azért a tavalyihoz képest sikerült egy helyet előrelépni a bajnokságban. Elismerte, hogy a nyolc közé jutás elmaradása néhány rossz döntésnek is köszönhető, s a gárda sajnos hadilábon állt a szerencsével is. Ugyanakkor a klub utánpótlása a vártnál dinamikusabban fejlődött, ami az eredményességen is meglátszik. A Szedeák már 10 általános iskolával működik együtt, és az úgynevezett Törpkosárprogram keretein belül több mint 300 gyereket mozgatnak meg rendszeresen. Bejelentette: sikerült megállapodniuk a névadó szponzor Naturtex Kft.-vel a folytatásról, ennek köszönhetően pedig jövőre is nyugodt körülmények között dolgozhatnak. Az elnök megköszönte a Szegedi Tudományegyetem, a város és a sajtótájékoztatónak helyet adó Classic Café segítségét is.

 

A rendezvényen felszólalt Gellért Ákos, a Naturtex Kft. tulajdonosa is, aki azt mondta, hogy továbbra sem szándékozik beleszólni a csapatnál folyó munkába, hiszen egy támogatónak nem ez a dolga. Véleménye szerint a kosárlabda egyetemi sportágként tökéletes a város számára, s szeretné, ha a szurkolókat még jobban az egyesület mellé tudnák állítani. Hozzátette, fájó volt számára látni, hogy a hazai meccseken a vártnál kevesebben buzdították a társaságot, s szeretné, ha a jövőben gyarapodna nézőszám, hisz megérdemlik a játékosok, hogy minél többen szurkoljanak nekik a lelátóról.

 

Az egyesület elöljárói közölték, hogy továbbra is a tavaly decemberben kinevezett Bonifert Domonkos, Simándi Árpád edzőpáros irányítja a csapatot. Bonifert elárulta, hogy öt fiatal, saját nevelésű tehetség, név szerint Demeter Attila, Kereszty Domos, Maronka Áron, Révész Ádám és Mike János kezdi majd meg a nyári felkészülést a felnőttkeret tagjaival. A klub szeretne egy erős, profi játékosokból álló magot kialakítani, s hogy a hiányposztokra külföldieket kívánnak szerződtetni.

 

Kiderült, hogy a Csorvási testvérek, Milán és Levente biztosan, Kiss Zsolt és Vida Máté jó eséllyel maradnak a csapatnál, a civil életre készülő Tanács Attila sorsa azonban még mindig nem dőlt el. Ugyanakkor hárman már biztosan távoznak az egyesülettől: Fekete Stefan, Anthony Gurley és Anthony Jones. A helyükre minden valószínűség szerint légiósok érkeznek majd. Szükség van a csapatnál egy irányítóra, illetve egy a 2-es és 3-as poszton is bevethető emberre. Szóba került a három éve Szegeden légióskodó szerb magasbedobó, Nebojsa Dukic sorsa is, akit több hazai, valamint külföldi együttes is megkörnyékezett már. Zajlanak az egyeztetések a háttérben, de egyelőre bizonytalan, hogy hol folytatja a pályafutását a Szedeák egyik legkeresettebb játékosa.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. november 11.

Nyito_Tanevnyiton_1940_11_11

Mit az üzen a 148, a 80 és a 18 évvel ezelőtti november 11. a Szegedi Tudományegyetem mai polgárainak? 2020. november 11-én, az SZTE Egyetem Napján ünneplés helyett a Covid-19-pandémia leküzdésére fókuszál a szegedi universitas is. A jelen tudományos, egészségügyi, logisztikai és emberi problémái megoldásához talán erőt adhatnak SZTE három „első rektora” november 11-hez kötődő gondolatai.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.