Bezár

Hírarchívum

szenatus_kiemelt

Szenátusválasztás a Szegedi Tudományegyetemen

Szenátusválasztás a Szegedi Tudományegyetemen

2013. január 11.
3 perc

Át kell alakítani a Szegedi Tudományegyetem Szenátusának az összetételét a Nemzeti Felsőoktatási Törvényben foglaltak szerint. Az SZTE legfőbb döntéshozó testületének 2 tagját az alkalmazottak közvetlenül választják. A jelölésről január 14-16. között döntenek, míg a voksolást január 23-25. között tartják.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Nemzeti Felsőoktatási Törvényben foglaltak szerint át kell alakítani a Szegedi Tudományegyetem Szenátusát.

 

– A megváltozott törvényi, illetőleg egyetemi szabályozás módosította az SZTE legfőbb döntéshozó testületének összetételét, valamint belső arányait. Így például képviselete lesz a szegedi egyetem doktori iskoláinak, mert az öt fő tudományterület (bölcsésztudományok, mérnöktudományok, társadalomtudományok, természettudományok, orvos- és egészségtudományok) szerint 1-1 képviselőt küldhetnek az SZTE Szenátusába. Az is újdonság, hogy a nem vezető beosztású oktatók is képviselettel fognak rendelkezni. A reprezentatív szakszervezetek, és az egyéb munkakörben foglalkoztatott alkalmazottak képviselete a törvény változása miatt csökken ugyan, de azzal, hogy megteremtettük a lehetőségét annak, hogy az SZTE Közalkalmazotti Tanács két személyt delegálhat a Szenátus tagjai közé, biztosítottuk az érdekképviseletek és az egyéb munkakörben foglalkoztatott dolgozók optimális jelenlétét az egyetem legfőbb döntéshozó szervében. A Hallgatói Önkormányzat 13, míg a Doktorandusz Önkormányzat 1 személyt küldhet a Szenátusba. Az SZTE 12 kara képviseletének változatlanul hagyásával a Szenátus létszáma a korábbi 49-ről 52 főre változik – mondta Dömötör Máté, a Szegedi Tudományegyetem főtitkára.

 

A választás jellege miatt Dömötör Máté részletesen szólt a vezetői megbízással nem rendelkező oktatók, illetőleg az egyéb munkakörben foglalkoztatott kollégák képviseletének megválasztásáról. Megtudtuk: az SZTE megváltozott összetételű Szenátusában 2 személy képviseli a vezetői megbízással nem rendelkező oktatók, kutatók munkahelyi közösségét, illetve 2 személy az egyéb munkakörben foglalkoztatott (vagyis nem oktatói, kutatói munkakörben foglalkoztatott) dolgozókat. E két csoport 1-1 tagját az SZTE Közalkalmazotti Tanács delegálja, a további 1-1 képviselőjét viszont közvetlenül választják meg az arra jogosult egyetemi polgárok. A választás részleteit leírja az SZTE Szenátus Választási Szabályzat, amely elérhető az SZTE honlapján: www.u-szeged.hu/egyetem/szabályzatok.

 

A választási procedúra menetéről részletes Tájékoztató olvasható az SZTE honlapjának Fókusz rovatában (illetve ezen információ végén). Dömötör Máté, az SZTE főtitkára kérdésünkre válaszolva hangsúlyozta: a Tisza-parti universitas a választás szempontjából egyetlen területi egység, de a voksolás a két alkalmazotti kategória szerinti 2 külön névjegyzék alapján és különböző szavazólappal történik.

 

A fenti két kategóriában jelölt lehet a szenátusi tagságra az SZTE minden egyéb munkakörben foglalkoztatott (nem oktató-kutató dolgozó), valamint minden vezetői beosztással nem rendelkező oktató-kutató alkalmazottja. A jelöltek kiválasztását szolgálja az SZTE szenátusi választás első fordulója 2013. január 14-16. között. Ekkor a szavazólapra 1 szenátusi tagságra alkalmas munkatárs nevét kell felírnia mind a vezetői megbízással nem rendelkező oktató-kutató, mind az egyéb munkakörben dolgozó voksolónak.

 

A választás második fordulójában, 2013. január 23-25. között a szavazólapon a 4 legtöbb jelölést elnyerő személy neve szerepel majd betűrendben. A választó úgy szavazhat, hogy a szenátorságra legalkalmasabbnak tartott jelölt nevét érintetlenül hagyja, míg a további három nevet áthúzza.

Póttagokat is választanak egyúttal a voksoláson.

 

Szavazni a munkahelyeken – az SZTE 11 karának dékáni hivatalában, továbbá (az ÁOK-hoz és a klinikai központ részlegeinél dolgozóknak) az SZTE Klinikai Központ gazdasági hivatala 48. szobájában, illetve az SZTE központi egységeihez tartozóknak a Rektori Hivatal épületének második emeleti 234. számú tárgyalójában az említett napokon 8-15 óra között (január 25-én 12 óráig) lehet.

 

További információ:

Szenátus választás Tájékoztató

Szenátus választás levél

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek