Bezár

Hírarchívum

A vallás és Európa kapcsolatáról tanácskoztak Szegeden

A vallás és Európa kapcsolatáról tanácskoztak Szegeden

2013. április 25.
2 perc

„Kulturális identitás: a vallás szerepe Európában” címmel rendeztek konferenciát április 25-én a SZAB-székházban.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

IMG_7154A Szegedi Tudományegyetem Európa-tanulmányok Központja 2013 márciusától Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézet (NRTI) néven folytatja tevékenységét. Az új elnevezésű egyetemi egység április 25-én tartott nagyszabású fórumával lépett a közönség elé. Programjukkal azt célozták, hogy a mindennapokban jelen lévő kihívásokon keresztül mutassák be a vallás mint vezérlő tényező szerepét az európai kulturális identitás meghatározásában és erősítésében.

 

Az esemény sajtótájékoztatóján Trócsányi László, a Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézet igazgatója, valamint Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, hogy Európa egyike a nemzetközi közösségeknek, és emiatt meg kell tanulnia együttműködni más kontinensekkel. Hozzátették, a mostani gazdasági válság ellenére fontos, hogy az európai polgárok megtalálják a kulturális identitásukat. Ebben pedig kitüntetett szerepük van a vallásoknak.

 

A konferenciát Trócsányi László professzor nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy a vallásnak jelentős közvetítő funkciót tölt be az emberek életében. – Az egyház hivatása, hogy lelket adjon Európának – idézte a klasszikust. Ezt követően Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök következett, aki cáfolta az olyan közkeletű tévhiteket, mint hogy „a vallás a nép ópiuma, amely gátolja a fejlődést”. Erre ellenpéldaként az egyház szerepét említette a rendszerváltáskor. Szerinte fontos, hogy a változó Európában a beszéd legyen világos és tiszta, s óvakodjunk a diszkriminációtól.

 

IMG_7176A vallások közti párbeszédek témájában Rüdiger Noll, az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) Egyház és Társadalom Bizottságának igazgatója szólalt fel. Angol nyelvű beszédében azt mutatta be, hogy miként lehet párbeszédet folytatni akár eltérő vallási nézetű emberekkel nemzeti és lokális szinten egyaránt. A szekció utolsó előadását Hölvényi György tartotta, aki hangsúlyozta a vallásszabadság fontosságát. Mint mondta: „Európa a kamaszkorát éli, és egy ellentmondásos útkeresést folytat”. Emiatt értékelődik fel például a lisszaboni szerződés szerepe is, amely a vallások tiszteletben tartásáról nyilatkozik. A nap további részében szó volt még a vallás szerepéről az integrációban, valamint a társadalmi felelősségvállalásról is. Utóbbi témában Máté-Tóth András professzor, az SZTE Bölcsészettudományi Kar Vallástudományi Tanszékének vezetője is előadott.

 

A konferenciát nagy érdeklődés övezte, a szakértők mellett rengeteg fiatal egyetemista is megjelent.

 

Őszi Tamás


vallas_galeria
További képek itt megtekinthetők
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek