Két programmal jelentkezik áprilisban az SZTE Európa-tanulmányok Központ által működtetett Europe Direct Szeged európai uniós információs iroda: Integrációs Klubjában a genetikailag módosított élőlényekről szervez szimpóziumot, illetve – az MTA SZAB Jogi Szakbizottságának Gazdasági Jogi Munkabizottságával – az önkormányzatok gazdasági és jogi környezetéről, valamint a „jó állam” perspektíváiról tartanak előadásokat.
A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Európa-tanulmányok Központja 2005 februárjában indította útjára Integrációs Klub elnevezésű rendezvénysorozatát. A Klub célja, hogy a különféle karok hallgatói, oktatói és az egyetemen kívüli érdeklődők számára olyan szakemberek tartsanak előadást, akiktől a hallgatóság valóban első kézből kaphat információt az aktuális, Európai Unióhoz kötődő témákról. 2007 tavaszától az Európa-tanulmányok Központon belül működő EUROPE DIRECT Szeged európai információs iroda is hozzájárul az események rendszeres megvalósításához.
Április 24-én 17 órától a Genetikailag Módosított Élőlények (GMOs) az Európai Unióban címmel tartanak szimpóziumot. A témáról Bartha Péter, a Vidékfejlesztési Minisztérium EU Koordinációs Főosztályának vezetőhelyettese és Andorkó Rita, a minisztérium Stratégiai Főosztálya Biodiverzitási Osztályának vezető tanácsosa az SZTE ÁJTK Kari Társalgójában (Szeged, Tisza Lajos krt. 54. III. emelet) mond véleményt.
Április 26-án 9.30-tól pedig Az önkormányzatok változó gazdasági, jogi környezete és a „jó állam” aspektusai, perspektívái címmel szintén az ÁJTK Kari Társalgójában tartanak tudományos tanácskozást. Az előadók közt hallhatjuk például Trócsányi László nagykövetet, az SZTE Állam és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék professzorát, valamint Papp Teklát, a SZAB Gazdasági Jogi Munkabizottságának elnökét is.
A részletes program itt olvasható:
A szervezők kérik, hogy az április 24-i, illetve az április 26-i program iránt érdeklődők töltsék ki az alábbi jelentkezési lapot!
A jelentkezési lap innen letölthető: