Bezár

Hírarchívum

tudomany

A Magyar Tudomány Ünnepe Szegeden

A Magyar Tudomány Ünnepe Szegeden

2010. november 03.
2 perc

November 3-ától egy egész hónapos rendezvénysorozat népszerűsíti a tudomány és a kutatómunka jelentőségét, mutatja be országszerte a hazai tudományos élet legfrissebb eredményeit. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Szegedi Tudományegyetemen, illetve Szeged városában is színes programkínálat várja az érdeklődőket.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Magyar Tudomány Ünnepét még 2003-ban foglalták törvénybe.

Az Országgyűlés ekkor kimondta: a tudomány társadalomban betöltött szerepét kiemelkedően fontosnak, a tudomány művelése és fejlesztése érdekében végzett tevékenységet elismerésre és kiemelkedő támogatásra méltónak tartja. Bízik abban, hogy Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz megnöveli a magyar kutatók, tudósok eddig is eredményes hozzájárulását az emberiség tudásának, ismereteinek gyarapításához. Fejet hajt elődeink előtt, akik a magyar tudomány fejlődéséhez hozzájárultak. Ezért a következő törvényt alkotta: november 3-át – azt a napot, amelyen 1825-ben gróf Széchenyi István birtokainak 1 évi jövedelmét Magyar Tudós Társaság alapításának céljára felajánlotta, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) megalapítását – a Magyar Tudomány Ünnepévé nyilvánítja.

Immár évek óta egész hónapos rendezvénysorozattal tisztelegnek az ünnepen a hazai kutatóhelyek, felsőoktatási intézmények, tudományos műhelyek. A cél, hogy népszerűsítsék a tudomány és a kutatómunka jelentőségét hazánkban, bemutassák a magyar tudományos kutatások eredményeit, s mindenki számára közérthetővé tegyék a tudomány és kutatás jelentőségét az oktatásban, valamint az oktatás jelentőségét a tudományban és a kutatásban. A Magyar Tudomány Ünnepe 2010. évi programjait november 3. és december 3. között tartják országszerte. Az esemény fővédnökei hagyományosan az MTA elnöke, a köztársasági elnök és a miniszterelnök.

A kezdeményezéshez természetesen a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága (SZAB) is csatlakozott, csatlakozik. Az MTA Elnöksége az idei esztendő központi témájául az interdiszciplinaritást választotta „Határok nélküli tudomány. Kihívások és lehetőségek a tudományterületek határán” címmel. Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága és a Szegedi Tudományegyetem szintén ezzel a címmel rendezi meg plenáris ülését november 4-én (csütörtökön) 10 órától a SZAB-székházban (Somogyi u. 7.) a szegedi programok nyitányaként. Az üléselnök: Dékány Imre, az MTA rendes tagja, a SZAB elnöke lesz. Köszöntőt mond Dudits Dénes, az MTA rendes tagja, az MTA alelnöke, Szabó Gábor, az MTA rendes tagja, a Szegedi Tudományegyetem rektora és Botka László, Szeged Megyei Jogú Város polgármestere is. Az ünnepi ülés keretében adják át a Dél-alföldi Innovációs Díjat, illetve a SZAB-pályamunkák elismeréseit.

A következő egy hónap során a SZAB és az SZTE minden kara színvonalas rendezvényekkel várja az érdeklődőket: a kínálat széles spektrumú, szinte minden, az egyetem által művelt tudományterületet lefedi. Számtalan országos és nemzetközi szakmai konferenciára, tudományos előadásra, workshopra kerül majd sor a városban.


Az eseménysorozat programfüzetét innen tölthetik le.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek