1990 óta ünneplik meg Magyarországon a Föld Napját minden év április 22-én, melynek keretében számos rendezvényt szerveznek országszerte. A mozgalomhoz idén is bőséges programsorozattal kapcsolódott a Szegedi Tudományegyetem.
Április 22-én délelőtt tíz órakor ünnepélyes faültetésre került sor a Hermann Ottó Kollégium előtt. A Szegedi Tudományegyetem Alma Mater megalakulása óta minden év decemberében az Universitas-Szeged Kht.-val, a Hallgatói és Közkapcsolati Igazgatósággal, az SZTE Ajándékbolttal, az Egyetemi Füvészkerttel, a József Attila Tanulmányi és Információs Központtal és az EHÖK-kel karöltve karácsonyfabérlést szervez a korábbi és a jelenlegi egyetemi polgárok körében. A bérlésből visszahozott fákat óvodáknak, iskoláknak, egyetemi szervezeti egységeknek ajánlják fel. A Hermann Ottó Kollégium által igényelt fát ünnepélyes keretek és sajtónyilvánosság mellett ültette el Badó Attila hallgatói és közkapcsolati rektorhelyettes és Görög Márta, az SZTE Alma Mater vezetője, hallgatói és közkapcsolati Igazgató. „A kezdeményezés célja, hogy a környezettudatos magatartást népszerűsítsük a hallgatók körében, illetve támogassuk a középületek parkosítását. Az elején körülbelül hetvenen béreltek karácsonyfát tőlünk, idén pedig már több mint százan vettek részt az akcióban” – mesélte lapunknak Görög Márta.
A Föld Napja alapgondolata az Egyesült Államokban élő egyetemista Denis Hayestől származik, aki 1970. április 22-én mozgalmat indított a bolygó nevében. Azóta ezen a napon minden évben különféle akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára szerte a világon. Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ 2009-ben második alkalommal kapcsolódott be a mozgalomba. Ennek keretében április 22-én egész nap érdekes rendezvények várták a TIK-be látogató hallgatókat a „Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!” mottó alatt.
Volt például „zöld” kvíz, ahol a hulladékgazdálkodás és a klímavédelem témakörében mérettethették meg magukat a hallgatók, vagy kerékpártúra az SZTE Füvészkertbe. Az egészséges és környezetbarát életmód jegyében a bio- és reformbüfében bioételeket lehetett kóstolni, és sportolásra is lehetőség nyílt az épület melletti parkban. A nagy bringások megmérettethették járgányuk szépségét az I. SZTE TIK Kerékpár Szépségversenyen, ahol az első három helyezett értékes nyereményekben részesült.
Mint Fazekas Anett rendezvényasszisztens, a nap egyik főszervezője lapunknak elmondta, a legnagyobb népszerűségnek örvendő program a „Kazántúra” volt, mely keretében a TIK gépházaiban nézhették meg a hallgatók, hogyan lehet hűteni és fűteni egy ekkora épületet.
Minden évben igyekeznek meghívni környezetvédelemmel foglalkozó szervezeteket is, akik révén komolyabb formában is lehet informálódni a kérdéskörrel kapcsolatban. Tavaly a Greenpeace fogadta el a meghívást, az idén pedig a Védegylet munkájával ismerkedhettek meg az érdeklődők. A sokkoló tiszai ciánszennyezés nyomán alapított szervezet célja az élhető környezet megteremtése, a természeti és kulturális örökség védelme. A nap folyamán sokan ellátogattak standjukhoz, hogy tágítsák tudásukat a környezetvédelemmel kapcsolatban.
„A TIK központi hely az egyetemisták számára, ezért ezzel a rendezvénnyel, reméljük, megszólíthatóak, felhívhatjuk figyelmüket a környezetvédelem fontosságára” – osztotta meg lapunkkal Fazekas Anett. „Az idén még több programmal vártuk őket, mint tavaly, de bőven maradt még ötletünk, úgyhogy terveink szerint 2010-ben folytatjuk a hagyományt, és újra megszervezzük az SZTE TIK Föld Napját” – árulta el.
Keresztes Judit