Izgalmas, képzeletbeli túrára invitálta szeptember 26-án, a Kutatók Éjszakáján a természetbarát érdeklődőket Kosznai László Norbert, biológia-kémia és környezettan szakos pedagógus, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárának vezetője. Az SZTE JGYPK épületében található Tudástár gazdag gyűjteményében a Tisza élővilágát bemutató, látványos dioráma is helyet kapott. Segítségével e képzeletbeli sétán Kosznai László Norbert a folyó holtágainak, kubikgödreinek és galériaerdőinek változatos élővilágába kalauzolta el hallgatóságát. Abba a világba, amelyet akár Tisza-menti barangolásaink során magunk is felfedezhetünk, ha elég szemfülesek vagyunk.
A megszokottnál is nagyobb volt a nyüzsgés szeptember 26-án, a Kutatók Éjszakáján az SZTE épületeiben. Nem véletlenül, hiszen a Szegedi Tudományegyetem több mint 400 izgalmas programmal csatlakozott az országos kezdeményezéshez, melynek célja, hogy közelebb hozza a tudomány világát mindenkihez, és bepillantást engedjen a kutatói élet rejtelmeibe. A sokszínű kínálatban minden korosztály megtalálhatta a számára vonzó témát. A természet szerelmesei például az SZTE JGYPK épületében tehettek egy képzeletbeli sétát a Tisza hullámterében, ahol az Interaktív Természetismereti Tudástár gazdag madárgyűjteménye és a folyómenti erdők életközösségét bemutató dioráma révén közelebbről is megismerhették környezetünk sokszínű állatvilágát.
Fotó: Bartha Karina
Kosznai László Norbert finom humorral átszőtt, különleges történetekkel fűszerezett előadása igazi élményt nyújtott minden korosztálynak, pillanatok alatt magával ragadva kicsik és nagyok figyelmét. A közönség megtudhatta például, hogy miért kóstolja meg a fekete harkály a városi hőszigetelt falakat, mi az oka annak, hogy halfélének nyilvánították a hódot a 15. században, vagy éppen hogyan segíti a baglyokat a hangtompító hatású szárnyuk a vadászatban?
A Tisza hullámtere gazdag és változatos élővilággal büszkélkedhet. Mint a környezeti nevelő beavatott, olykor egészen ritka példányokat is láthatunk. Elmesélte, egy alkalommal, amikor óvodás csoportot vitt ki a Boszorkányszigetre, az első madár, amellyel találkoztak nem a széncinege, a mezei veréb, vagy a vadgerle volt, hanem az egyik fűzfáról felszálló halászsas. Ez számára is meglepetésként szolgált, hiszen, mint elmondta, ha nem megy ki célzottan a Fehér-tóra madarászni, ahol táplálék után kutatva meg lehet ezeket a madarakat találni, akkor nem igazán láthatók a beavatott, gyakorlott szemeknek sem.
Fotó: Bartha Karina
Vannak azonban olyan típusfajok, amelyek a Tisza mentén már gyakrabban fellelhetők. A növények közül említhetjük a fűzfajokat és a hozzájuk nagyon hasonló életmódot folytató nyárfajokat, amelyek a folyót szegélyező galériaerdőkben nagy számban fordulnak elő. Ezek puhafák. Nagyon sokszor láthatunk olyat, hogy a fűzfáknak az öreg, vaskos törzse kiodvasodik, annyira, hogy akár három-négy ember is bele tudna egyszerre állni. Ez sok problémát okoz a városi embereknek, hiszen ezek a fák a különösen szeles vagy viharos időben nagyon törékenyek. Kifordulnak, megroppan a törzsük is - főként a nyárfáknak -, ezáltal komoly veszélyforrást jelentenek. Az élővilág szempontjából viszont kiváló élőhelyet nyújtanak. Egy ilyen odvas, korhadó törzs Európa legnagyobb harkályfajának, a fekete harkálynak ad otthont. Harsány rikoltozása és jellegzetes kopácsolása ismerős lehet minden erdőjárónak.
Fotó: Bartha Karina
„A harkályok úgy dolgoznak, hogy élelem, vagyis kukacok után keresgélve kopogtatják a fákat. A kopogtatás visszhangjából érzik, ha a fa belseje üreges, vagy megrágták a rovarok, s ebből következtetnek arra, hogy rovarlárvák lapulhatnak benne. Sok problémát okoz az emberek számára azonban, hogy ő nem tud különbséget tenni kukachang és kukachang között. Ezért táplálék után kutatva ugyanúgy megbontja a kopogtatására üresen kongó homlokzati hőszigetelést, vagy akár a vastagon kátránnyal, vagy más anyagokkal kezelt faoszlopokat is. Olyan helyek ezek, ahová talán még a férgek se mennének, de a harkály azt is megdolgozza” – mesélte a környezeti nevelő. Hozzátette, a harkály tulajdonképpen egy „terminátor”: csípése igen fájdalmas, s akár komolyabb sérülésekkel is járhat. Madárgyűrűzésnél volt már rá példa, hogy baleseti sebészet lett a vége, mert a harkály, ahogyan a fákat is megsorozza kopácsolásával, úgy az ember ujját is könnyűszerrel megtámadhatja rendkívül erős csőrével. „És ő csak egy harkály, nem egy sas hatalmas karmokkal” – mondta el Kosznai László Norbert. Hozzátette, hasonló veszélyeket rejtenek a ragadozómadarak, mint a héja vagy az egerészölyv is. „A héja igazi „dzsungelharcos”. A karmaival úgy szorít rá a zsákmányára, hogy még a galamboknak és más madaraknak sincs esélyük menekülni” – magyarázta az előadó.
Környékünk gyakori vendége a kócsag is: nyaranta, a Záporkerti-tónál szinte mindig lehet látni egy-egy nagy kócsagot, akik rendkívül éles szemükről ismertek. Villámgyors, pontos mozdulattal csapnak le szigonyszerű csőrükkel zsákmányukra, legyen az egy ebihal vagy éppen egy sáska a fű között megbújva. A kis kócsag, mint nevében is benne van, sokkal kisebb a nagy kócsagnál. Másik szembetűnő különbség kettejük között, hogy a kis kócsag lába sárga színű „papucsban” végződik, mely röptében is gyönyörűen kirajzolódik.
Fotó: Bartha Karina
Különösen látványos ez a világító, élénk szín, amikor ősszel, csapatokba verődve, körülbelül húszan-harmincan szelik át az eget a Tisza mentén, például Algyő és Tápé környékén. „Ez azért érdekes, mert az utóbbi időben egyre több pásztorgém jelent meg a környékünkön. Ők nem sokkal kisebbek a kócsagoknál, viszont életmódjuk egészen más. Mint nevük is jelzi, ők a legelő állatokat kísérik. Főként a környékbeli szikeseken, a Fehér-tó körüli pusztákon, illetve Ópusztaszer és Balástya határában fészkelnek. Ha megfigyeljük őket, látható, hogy a bivalyok, vagy szarvasmarhák hátán álldogálnak, amit ezek a nagytestű állatok békésen tűrnek. Nem véletlenül, ugyanis a pásztorgémek ily módon gondozzák bőrüket: kiszedik belőlük a kártevőket, sőt, ha szükséges, még a szájukból is eltávolítják a kellemetlen betolakodókat” – magyarázta Kosznai László Norbert.
Az interaktív előadás során olyan érdekességeket is megtudhattunk, miért változott a 15. században hallá a hód? Ahogy az előadó elmesélte, kevesen tudják, de a konstanzi zsinat (1414-1418) a hódot hivatalosan hallá nyilvánította. De miért is történt ez a különös döntés? „Ha belegondolunk, nem teljesen alaptalan a döntés. A hód ugyanis vízben él, úszóhártyái vannak és a halakhoz hasonlóan pikkelyek borítják a farkát, sőt, orrnyílását és a szemét is képes elzárni, amikor a vízbe merül. Vagyis, minden adottsága megvan a vízi életmódhoz. De miért is állt érdekében a zsinatnak hallá nyilvánítani a hódot? A megoldás egyszerű: ami halnak számít, azt a nagyböjt idején lehet fogyasztani” – mutatott rá az előadó, miközben közönsége megtapinthatta, milyen puha is egy hódprém, vagy hogyan néz ki egy hódkoponya.
Fotó: Bartha Karina
A Tisza hullámterének lakói az erdei fülesbaglyok is, akik éjjelente nesztelenül reppennek fel, hogy lecsapjanak áldozatukra. Csendes vadászatukat „hangtompítóval” ellátott szárnyuk biztosítja. Tollazatuknak speciális felépítése ugyanis némává teszi repülésüket, így lopakodva vadászhatnak csupán a hallásukra támaszkodva. „Ha egy liba vagy egy kacsa felrepül a közelünkben, szinte tapsol a szárnyával, olyan zajos. Sőt, ha felröppen egy kacsa, még a sötétben is be tudjuk tájolni, hogy honnan. Viszont, ha egy erdei fülesbagoly repül el a fejem felett fél méterre, meg se hallom. Azért, mert puha az egész tollazata, repülés közben mozgása bársonyos, nem súrlódik, és ezáltal nincs semmilyen hangja” – fogalmazott a környezeti nevelő.
Fotó: Bartha Karina
A tiszai hullámtér gazdag állatvilágának természetesen a folyóban található halak is szerves részei. Otthont ad a keszegféléknek, mint például a szép, nagy szeméről elnevezett bagolykeszegnek, aki akár a zavaros vizekben is vígan elúszkál. De valószínű senkinek nem kell bemutatni a kárászokat sem: például a Kínában őshonos ezüstkárászt. Ő egy inváziós faj, ami mára már jócskán túlszaporodott vizeinkben. Magyarországon a széles kárász vagy más néven aranykárász az őshonos, viszont génállománya keveredett az ezüstkárásszal. Mint az előadó elmondta, az aranykárászokat most kezdik visszatelepíteni folyóinkba, viszont ezt megelőzően érdemes lenne az ezüstkárászokat kitelepíteni, hogy genetikai állományuk ne sérüljön.
A sügérfélék családjába tartozik a sügér, mely nagyon szép mintázattal és színekkel büszkélkedhet. Ragadozó lévén lesből támad: egy faág mellé, vagy a hínár közé bebújva csap le áldozatára. A sügérfélék másik, folyóinkban is megtalálható tagja a naphal, ami az ezüstkárászhoz hasonlóan inváziós halfaj. Az akvaristák közreműködésével terjedt el hazánkban. Területőrző, és ami a halaknál ritka, ivadékgondozó. „A naphal szúr, mint a veszedelem. Nem csupán hátúszójának szúrós részei, hanem a kopoltyúján lévő éles, pengeszerű kiálló részek is. Ráadásul, ha az ember megfogja, még szét is tátja a száját és a kopoltyúfedőjét, hogy szúrása még fájdalmasabb legyen, s így elmenjen a kedvünk a megfogásától” – részletezte Kosznai László Norbert.
Fotó: Bartha Karina
A Tisza vízi élővilágához hozzátartoznak a pontyfélék is. A természetes vizekben leggyakrabban előforduló pontyféle a tőponty, illetve annak ősi, vadonélő formája, a nyurga ponty, amely a Kárpát-medence jellegzetes halfaja. Valószínű azonban, hogy a háziasszonyok legkedveltebb hala nem közülük kerül ki, hanem sokkal inkább esélyes a címre a mesterségesen tenyésztett tükörponty, hiszen csak kevés, nagyméretű pikkely található rajta, vagy teljesen pikkely nélküli társa, a bőrponty. A folyóvizek lassú folyású, iszapos szakaszainak különleges lakója a réticsík is. Ahogy az előadó elárulta, annyira szívós halról van szó, hogy a víz időleges kiszáradását is el tudja viselni, sőt, különlegessége, hogy megél a vizenyős réteken, a fűben is. Ezt fajuk jellegzetessége, a béllégzés teszi számukra lehetővé. Amikor kevés a vízben az oxigén, felúszik a felszínre, s a belélegzett levegőt a dús érhálózattal átszőtt beleibe préseli.
Kosznai László Norbert érdekességként azt is megosztotta közönségével, hogy az Interaktív Természetismereti Tudástár gyűjteményében található preparátumok többsége még az 1920-as évek körül került Szegedre, amikor a kolozsvári egyetem biológiai intézetét átköltöztették. Azóta is itt őrzik ezeket a különleges darabokat, melyeket a Tudástár munkatársai immáron tíz éve gondoznak, eredeti állapotuk megőrzéséért minden évben kártevő-mentesítenek. A gyűjteményben számos lenyűgöző példány található: az érdeklődők többek között megtekinthetik a rétisas, a parlagi sas, a vándorsólyom, a gyurgyalag, vagy éppen a búbosbanka preparált mását.
Fotó: Bartha Karina
„A kollekció igazi értékét nem csak az adja, hogy vannak köztük 1850 körül készült darabok, hanem még feltételezhetően Herman Ottó természetkutató és zoológus által készített preparátumok is. Ő ugyanis a kolozsvári egyetemen dolgozott akkoriban preparátorként. Néhány éve, amikor ellátogattunk a kollégáimmal oda, felfedeztük, hogy az ottani példányok mennyire hasonlítanak a nálunk megtalálható preparátumokra. Ugyanolyan fekete talppal rendelkeznek és ugyanaz a kézírás látható a címkéken” – magyarázta a környezeti nevelő. Bámulatos, hogy ezek a több mint százéves preparátumok mennyi mindent túléltek: háborúkat, költöztetéseket és nem kevés viszontagságot. Sokszor pótolni kellett a fatalpakat, de szerencsére a madarak egyben maradtak. „Ma már a mi feladatunk, hogy mindezt megőrizzük és megvédjük az enyészettől. Célunk, hogy az állatvilág és a természet eme kincsei még sokáig mesélhessenek nekünk” – foglalta össze Kosznai László Norbert.
Fülöp Tímea
Fotók: Bartha Karina
