Bezár

Hírarchívum

Újra győzött az SZTE-Szedeák

Újra győzött az SZTE-Szedeák

2008. november 19.
1 perc
Miután az NB I/B-s férfi kosárlabda-bajnokság Keleti csoport hatodik fordulójában ötödik vereségét is elszenvedte az SZTE-Szedeák, lemondott vezetőedzői posztjáról Nyilas István. Az Újbuda elleni meccsen már új vezetőedző ült a kispadon, az együttes pedig újra győzni tudott. 
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
A szegedi gárda az előrébb álló, de verhető Baja ellen maradt alul, s ez – a megelőző tiszaújvárosi súlyos kudarccal együtt – már sok volt az edzőnek, aki hetek óta elégedetlenkedett játékosai hozzáállása miatt. A klub vezetése már másnap megtalálta az utódot: az SZTE-Szedeák felnőttcsapatát október 27-étől Bonifert Domonkos irányítja. Bonifert 1992-ben Molnár Csabával együtt alapította meg a Szedeákot, edzője volt az NB I/B-s, majd az NB I/A-ban szereplő szegedi együttesnek, 2006 őszétől pedig a juniorgárdát vezette. Az új mesterrel készített beszélgetésünket itt, a november 10-i szám sportrovatában találják.
A hetedik körben, november 8-án lépett először pályára a Bonifert Domokos trenírozta SZTE-Szedeák, amikor is az Újbuda látogatott Szegedre. Az egyelőre a hátsó régióban elhelyezkedő két gárda parázs csatát vívott, mely a végjátékban a hatalmas szívvel küzdő hazaiak javára dőlt el.
 
A 7. fordulóban:
SZTE-Szedeák – Újbuda 77-65 (14-16, 19-20, 25-22, 19-7). SZTE-Szedeák: Simándi 11/3, Rezák 2, Nagy A. 7/3, Kovács A. 16/3, Kukla 28/6. Csere: Varga M. 3, Fülöp 8, Trényi 2. Vezetőedző: Bonifert Domonkos.
SZEGY
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek