„A végső és legnagyobb célom a JGYPK képzési portfóliójának pontos meghatározása és a Kar helyzetének megszilárdítása volt”

- Mit jelent az ön számára a Pro-Universitate-díj?

- Nagyon megtisztelő, hogy elismerik a munkámat. De még fontosabbnak tartom azt, hogy a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar oktatójaként kaptam ezt a kitüntetést, talán egy kezemen meg tudom számolni, hogy az elmúlt 25 évben hányan kapták meg ezt nálunk. És ami a legfontosabb, hogy ez a díj nemcsak az enyém, hanem az egész Kar elismerése, mindenkié, aki velem dolgozott, engem támogatott, a barátaimé, és legfőképp a családomé, a fiamé és a feleségemé, akik mindent elviseltek, és mindenben támogattak ez elmúlt nyolc évben.

 - A Pro Universitate-díjakat 2025-ben is olyan személyek kapták, akik jelentős mértékben hozzájárultak az egyetem hírnevéhez. Melyek voltak azok a sikerek, eredmények, amelyeket kiemelne?

- Azt gondolom, egyértelműen a dékáni működésemmel járulhattam hozzá ehhez egyetemi szinten. Mivel a JGYPK az irányításom alatt a felvételi adatok alapján egyértelműen a vidék legnagyobb létszámú és legnépszerűbb pedagógusképző kara lett, illetve az SZTE-n belül a TTIK után a bölcsészkarral felváltva a 2. és 3. helyen szerepelünk a felvételiken, elmondható, hogy az indikátorok teljesítésében oly fontos hallgatói létszám biztosításával igazán sokat tettünk az egyetemért. Úgy is mondhatnám, sikerült összeegyeztetnem a JGYPK érdekeit az SZTE érdekeivel, és ez nem volt mindig így a múltban. Még 2017 nyarán, a legszebb feladatomnak a Kar költségvetési egyensúlyának megteremtését nevezte meg Szabó Gábor rektor úr. A gazdálkodását már 2024-re sikerült egyenesbe hozni, mára pedig nyereségessé tenni. Sikerként könyvelem el a társkarokkal kapcsolatos párhuzamosságok felszámolását, oktatási együttműködésekkel a korábban néha „háborús viszonyok” rendezését, világos határok húzását a feladatok, a szakok elosztásával a JGYPK, a TTIK, a BTK, a GTK és a BBMK között. Mindezekkel a végső és legnagyobb célom a JGYPK képzési portfóliójának pontos meghatározása és a Kar helyzetének megszilárdítása volt, tovább kellett lépnünk a 2006-os sokkból, amikor elveszítettük az általános iskolai tanárképzést. Eredményeink, és talán a kitüntetés is igazoltak engem és a kari közösséget, amely mindvégig, mindenben nagy többséggel támogatott. 2025-ben elkezdődött az oktatási infrastruktúránk, előadótermeink, informatikai rendszereink felújítása, megújítása, világos intézeti-tanszéki struktúrát állítottunk fel a megújult portfolióinkhoz. Olyan önmagukban is kar nagyságú intézetekkel rendelkezünk, mint az Alkalmazott Pedagógiai Intézet, az Alkalmazott Egészségtudományi és Környezeti Nevelés Intézet, a Szakképzési, Felnőttképzési és Tudásmenedzsment Intézet, vagy a Testnevelési és Sporttudományi Intézet, de minden más egységünknek is megvan a maga feladata. Nem azt várjuk, hogy visszarendeződés legyen. A tanárképzés egy minoritás lett a képzési portfolióinkban, és most látszik, hogy nagy bajban lennénk, ha csak arra alapoznánk. A hallgatói létszámot folyamatosan növeltük, nemcsak a pedagógusképzők versenyében vagyunk meghatározóak, tavaly általánosságban is a 10 legnagyobb felvételi létszámot produkáló vidéki kar közé kerültünk, és ahogy azt nyáron elmondta az egykori rektor, egy jobb állapotban lévő kart adtam át az utódomnak, mint amit én átvettem.

- A Pro Universitate-díj méltatása így szólt: „Docens Úr 2017 és 2025 között a JGYPK dékánja volt. A Szakképzési, Felnőttképzési és Tudásmenedzsment Intézet, valamint a SZTE Felnőttképzési Központ vezetője. Közel harminc éve dolgozik a felsőoktatásban, tapasztalt oktató és vezető, aki elkötelezett az egyetemi és kari értékek képviselete iránt. Vezetői koncepciója átgondolt, az oktatás, kutatás, gazdálkodás és humánfejlesztés területeire egyaránt kiterjed. Kutatási és oktatási tevékenysége főként a XVIII–XX. századi történelemre, művelődés-, sajtó- és médiatörténetre összpontosít.” Mivel lehet ezt még kiegészíteni, árnyalni?

- Azt gondolom, ez pontos összefoglalása tevékenységeimnek. Valóban fontosnak tartom még jelenlegi fő feladatomat, az SZTE felnőttképzéseinek intézményi szintű koordinálását, hiszen az intézmény, mint a dél-alföldi régió tudásközpontja jelen pozíciója, harmadik missziója és jövője szempontjából sokat jelenthetnek a nem felsőoktatási rendszerben folyó, nem diplomát, hanem tudást adó, szakszerűen fogalmazva kompetencia kialakításra és kompetencia-fejlesztésre irányuló képzések, vagy a vállalati környezetben már teljesen megszokott belső képzések, és egyéb felnőttképzési szolgáltatások. Igyekszem eredeti szakmámban, történészként is maradandót alkotni, itt a legbüszkébb arra vagyok, hogy több történettudományi folyóiratnak vagyok már szerkesztője, szerkesztőbizottsági tagja, kiemelve a karunkon megjelenő Délvidéki Szemle történettudományi folyóiratot, amely mára, a mögé szervezett kutatóközponttal együtt a történelmi Délvidék történettudományának legelismertebb fóruma lett. 2025 novemberében csak a határon túli területek nyilvánosság- és sajtótörténeti kutatásait bemutató konferenciánkon majdnem 30 magyarországi kutató, oktató, professzor vett részt. Az ilyen események szervezésére még több időm lesz a jövőben.

Dr. Döbör András átveszi a Pro Universitate-díjat Prof. Dr. Rovó László rektortól. Fotó: Sahin-Tóth István.

- Mit jelent Önnek a Szegedi Tudományegyetem?

- Minden fórumon el szoktam mondani, hogy az életem nagyobb részét jelenti az egyetem, a „Jugyu”, ami nem csak a munkahelyem, hanem Alma Materem is, hiszen 18 évesen itt kezdtem a felsőoktatási tanulmányaimat, az akkori tanárképző főiskolán. Rajtam kívül csak egy vezetője volt az intézménynek modernkori történelmében, Békési Imre Tanár Úr személyében, aki elmondhatta azt magáról, hogy egykori hallgatóból lett főigazgatója, azaz dékánja a tanárképző főiskolának. És amellett, hogy itt voltam hallgató, itt lettem még hallgatóként lapszerkesztő a néhai Történettudományi Tanszéken, valamint a hallgatói önkormányzat tagja, és elnöke is voltam. Szakmai és emberi fejlődésem organikusan összekapcsolódott az intézménnyel. Nekem a JGYPK sportnyelven szólva olyan hazai pálya, ahol minden fűszálat jól ismerek. 25 éve vagyunk integrálva a Szegedi Tudományegyetembe, mindez az SZTE-re is vonatkozik természetesen, hiszen például az egyetemi szinten történő gondolkodást már az SZTE EHÖK elnökeként, hallgatói szenátoraként elsajátítottam 2002-2003-ban, az integrált SZTE első éveiben. A másik legnagyobb becsben tartott „kitüntetésem” az az emlékérem, amit az első rektortól, Mészáros Rezsőtől kaptam, mikor öregdiákként visszavonultam a hallgatói közélettől, megkezdve oktatói karrieremet. Akkor azt mondta Rektor Úr, hogy az integráció és az egységes SZTE létrejöttének legnagyobb támogatója a kari érdekek fölé emelkedő EHÖK volt, ami segítette az egységes intézmény kialakítását. Ezen emlékérem mellé kerül a polcra a mostani elismerés.

Lévai Ferenc

Fotó: SZTE NKI/Sahin-Tóth István, Döbör András