Bezár

Hírarchívum

unnamed

3 győzelemmel kezdte a tenisz csapatbajnokságot az SZTE- Sportmánia

3 győzelemmel kezdte a tenisz csapatbajnokságot az SZTE- Sportmánia

2025. június 20.
2 perc

A májusi, Újszegeden megrendezett SZTE Kupa után ezúttal a férfi elsőosztályú csapatbajnokságon kell helytállniuk az SZTE- Sportmánia teniszcsapat versenyzőinek. A csoportmeccsek kiválóan alakultak, ugyanis 3 győzelmet aratott a szegedi csapat, így tehát nagy reményekkel, maximális teljesítménnyel és csoportelsőként kezdheti meg a rájátszás szakaszát.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A tavalyi évben harmadosztályból sikerült az elsőosztályú bajnokságba felküzdenie magát az SZTE- Sportmánia csapatának, végül pedig meglepetést okozva, harmadik helyen tudott végezni a rangos teniszbajnokságon. Idén azt a célt tűzték ki a csapat tagjai, hogy túlszárnyalják a tavalyi teljesítményüket. A csoportmeccsek alatt végig kitartott a lendület, hiszen a szegedieknek először az MTK Budapest, majd a TSZSK Gyula, végül a Budaörs csapata felett sikerült győzedelmeskedniük könnyedén: mindhárom alkalommal 6:3-as arányban. A feljutáshoz azonban még két meccset kell nyerniük most hétvégén, a budapesti rájátszáson.

– Sajnos az első számú játékosunk sérülést szenvedett, ezért kicsit gyengébb csapattal kell kiállnunk a rájátszásra, de mindent megteszünk a feljutás érdekében – nyilatkozta Hajnal István, a Sportmánia Közhasznú Egyesület vezetője és az SZTE SPORTMÁNIA csapat felkészítő edzője.

Juhos Tibor is a csapatot erősíti a bajnokság során, ő ebben a szemeszterben államvizsgázott az SZTE-ÁJTK jogász szakán. Ugyan az államvizsga időszakában kevesebb időt tudott szentelni a tenisznek, a bajnokság kezdete előtt már teljes erőbedobással edzett, hogy egy fantasztikus sikerrel mind a Szegedi Tudományegyetem, mind a klub nevét öregbíthesse a teniszcsapattal.

– Ügyvédjelölti tevékenységem mellett továbbra is szerves részét fogja képezni életemnek tenisz. Próbálok a lehetőségekhez mérten minél több versenyen elindulni, valamint jövőre is szeretnék még a csapatban játszani. – árulta el jövőbeli terveit a teniszező.

Az Újszegedi Ligetben található teniszpályát nyáron is kedvezményesen használhatják a SZTE-s hallgatók és dolgozók, mindössze előzetes teniszpálya-foglalás szükséges az online felületen.

Bisztriczki Sára

Fotó: SZTE-Sportmánia

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek