Bezár

Hírarchívum

A hallgatói élet színtere lesz az idén 50 éves JATE Klub

A hallgatói élet színtere lesz az idén 50 éves JATE Klub

A hallgatói élet színtere lesz az idén 50 éves JATE Klub

2023. szeptember 05.
2 perc

A szórakozás mellett közösségi és kulturális programoknak is helyet ad a szeptemberben újra nyitott JATE Klub. A hely nyit a középiskolások felé és teret biztosít a tehetséggondozásnak is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Sajtóbejáráson ismertették 2023. szeptember 4-én a három év után újra nyitott JATE Klub terveit a Szegedi Tudományegyetem vezetői. Prof. Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke személyes élményeit idézte fel a megnyitón.

Prof.Dr. Szabó Gábor

 Prof.Dr. Szabó Gábor Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– A klub megnyitásától kezdve a hallgatói élet középpontja volt, két óra között is sokszor jártunk le ide. Az igazi emlékek a kulturális eseményekhez kötődnek, rengeteg előadást halottunk itt, a folyosókon fotó- és festménykiállítások voltak, táncházat, egyetemi színházi előadásokat szerveztek ide, öntevékeny csoportok mutatkoztak itt be – emlékezett vissza.

Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora azt emelte ki, hogy a klub több év bezárás után országos szintű programokkal tér vissza. Az egyetem célja olyan programok megszervezése, amelyek közösségi élményt adnak a hallgatóknak.

Dr. Fendler Judit

Dr. Fendler Judit Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– Olyan helyszínt szerettünk volna kialakítani, ami egyrészt megteremti a bulihangulatot, másrészt találkozási pontot jelent az egyetemistáknak – erről már Dr. Fendler Judit, az egyetem kancellárja beszélt. Hozzátette: az intézmény feladata, hogy az elmúlt 50 év értékeit megőrizze és ezekre építve újakat teremtsen.


Jate_Klub_galeria_KJA

Kovács-Jerney Ádám fotói a sajtóbejárásról a képre kattintva érhetők el

A klub kiállítások, színpadi produkciók, irodalmi és képzőművészeti események helyszíne is lesz. Az SZTE-s tehetséges hallgatók alkotásai, művészeti produkciói is helyet kapnak majd itt. Októberben a 27. Őszi Kulturális Fesztiválhoz kapcsolódva nagyszabású jubileumi programokkal is készülnek. A tehetséggondozásra is nagy hangsúlyt fektetnek, a rezidens DJ-k például mind az egyetem hallgatói.

A tervek szerint szerdától szombatig minőségi zenei tartalommal töltik meg a klubot esténként, keddtől szombatig reggel 10 órától pedig kávézóként is üzemel. Az egyetem polgárait szendvicsekkel és meleg ebéddel is várják majd. A klub üzemeltetőjét pályázati úton választotta ki az egyetem.

Koncz Erika

Koncz Erika, klubmenedzser Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Koncz Erika klubvezető elmondta, hogy a nyitó héten három bulival várják az egyetemi hallgatókat. Csütörtökön gólyabulit tartanak, pénteken este a külföldi hallgatókat várják, szombaton este pedig a város minden fiatalja előtt megnyit a klub.

SZTEinfo

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek