Bezár

Hírarchívum

Nyito_Zrinyi_matekverseny_2023

Sikeres az SZTE két gyakorló iskolája a 34. Zrínyi Ilona Matematikaversenyen

Sikeres az SZTE két gyakorló iskolája a 34. Zrínyi Ilona Matematikaversenyen

2023. március 23.
2 perc

34. alkalommal rendezték meg a Zrínyi Ilona Matematikaversenyt, amelynek egyik vármegyei szervezője a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája volt. Az ünnepélyes díjkiosztón, 2023. március 16-án kiderült: az SZTE gyakorló iskoláinak diákjai első és második helyezettként végeztek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

132 tanuló és 18 pedagógus vehetett át oklevelet és jutalomkönyvet a 34. Zrínyi Ilona Matematikaverseny végén. A díjazottak többsége az egyéni versenyen ért el kimagasló eredményt, és akadtak olyan diákok is, akik nem kerültek ugyan évfolyamukon a legjobb 15 közé, de csapatban nyújtott kiemelkedő eredményükkel jutalmat vehettek át. A sok-sok szép eredmény kihirdetése mellett az SZTE Juhász Gyula gyakorló iskola diákjai és tanárai művészi előadásaikkal tették színesebbé a matematikaversenyt záró ünnepélyt.

Zrinyi_matekverseny_1j

Összesen 46 ezer 684 diák oldotta meg a feladatokat a 34. Zrínyi Ilona Matematikaversenyen Magyarország határain innen és túl. A matematikából versenyzők közül 10 ezer 767 tanuló határon túli iskolába jár. A Csongrád-Csanád vármegyei fordulójának 4 város 8 iskolája adott otthont, 762 résztvevővel. A térség általános iskolái közül a három legeredményesebb intézmény a szentesi Koszta József Általános Iskola (3. hely), az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája (2. hely) és az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola (1. hely) lett. A Dél-Alföld régió legeredményesebb hatosztályos gimnáziuma a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium.

Csongrád-Csanád vármegyéből 46 tanuló jutott tovább a 34. Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos döntőjébe, amit 2023. április 21-én tartanak. Szurkoljunk együtt a Szegedi Tudományegyetem gyakorló iskoláiból szerveződő „Aranycsapat” tagjainak!

SZTEinfo

Fotó, forrás: SZTE JGY gyakorló iskola

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek