Sajtónyilvános eseményen, az újságírókkal közösen várta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj bejelentését a Szegedi Tudományegyetem vezetősége 2023. október 2-án, az egyetem központi épületében. Az SZTE kutatóprofesszorát, Karikó Katalint évek óta az esélyesek között tartották számon, és idén meg is kapta a tudományos világ legjelentősebb elismerését. A Szegedi Tudományegyetem élőben kapcsolta az SZTE történetének második Nobel-díjasát, Amerikából.
Jogtörténész, egyetemi tanár, férj, családapa. Magyarország Köztársasági elnökétől augusztus 20-án a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést vehetett át. Dr. Balogh Elemért hivatásról, családról, felelősségről és szabadidőről kérdeztük.
- Mit jelent Önnek a kitüntetés?
- Ez az egyik legmagasabb állami kitüntetés, amit az ember megkaphat, ezért úgy tekintek rá, mint egy életműdíjra, az elmúlt negyven év megkoszorúzására, amelyet az egyetemi szférában és az Alkotmánybíróságon töltöttem.
- Milyen kapcsolatban áll a joggal?
- A lehető legszorosabb kapcsolatba kerültem a joggal, hiszen a pályát az elmúlt negyven évben egyszer sem hagytam el.
- Melyik időszak volt a legnehezebb a pályafutása során, hiszen egy folytonosan változó hivatásról beszélünk?!
- Nekem azt hiszem, elmondhatom, hogy szerencsém volt, ugyanis a rendszerváltáskor – vagyis, amikor a teljes magyar jogrendszer megújult – én még csak a pályám „elején” jártam. Jogtörténészként nem éreztem ezt a fajta, folyamatos változást, hiszen én a régi századok forrásait és irodalmát kutatom, ezek pedig nem változnak. 2005 és 2014 között azonban magam is megtapasztalhattam alkotmánybíróként azt a változást, amiről Ön beszél. Az akkor hatályos jog és az új alkotmány kapcsolatát kellett szem előtt tartanom. Egy-egy ügy kapcsán az aktuális, tételes jogot mindig újra meg kellett tanulni. Ez kilenc év alatt szinte a teljes magyar újjászületett magyar jogrendszer áttekintését és abban való elmélyedését jelentette.
- Alkotmánybíróként nagyon sokféle üggyel találkozott. Lenne olyan, amelyet kiemelne, és sosem felejti el?
- Szakmailag nehéz ügyekből jó sok volt, de szerencsére az egyszerű ügyekből azért több. Az igazán nehéz, sok töprengést jelentő ügyek közül viszont egy olyat emelnék ki, amelynek ugyan nem én voltam a gondozója, az előadó bírája és nem is szavaztam meg, viszont a különvéleményemre a jogalkotó, a törvényhozó is odafigyelt. Ez az ügy a köztisztviselői törvény egy passzusa volt, amelynek vizsgált rendelkezése nem tette lehetővé az ’esküszöm’ szó helyett a ’fogadom’ kifejezés használatát. A panaszosok egy magyarországi kisegyház tagjai voltak, akik azért sérelmezték ezt a jogszabályhelyet, mert hitelveik tiltják az ’eskü’ kimondását – helyette viszont a tartalmilag vele pontosan megegyező fogadalomtételt megengedik. A vallásszabadság sérelmének egy fontos esetét láttam meg az ügyben, s máig jó érzés visszagondolni rá, hogy nyíltan kiálltam a sérelem felpártolása mellett.
- Mi jut eszébe arról a kifejezésről, hogy felelősség?
- Ez a kifejezés számomra kettős jelentéssel bír. Egyrészt felelős vagyok a családomért, a feleségemért, a gyermekeimért és az unokáimért. Másrészt pedig a hivatásomért. Ez utóbbi kettős tartalmat nyert akkor, amikor alkotmánybíró voltam, ugyanis azzal párhuzamosan – és azóta is, mióta ezt a hivatást nem űzöm – felelős vagyok a hallgatóimért.
- A hallgatói közösség összetétele az elmúlt években mennyit változott?
- Elsősöket tanítok, és én igyekszem mindig a pozitív elemeket észrevenni bennük. Ilyen az idegennyelvi felkészültség, ami a gimnazisták körében az elmúlt években látványosan nőtt. A koronavírus-járvány viszont nem feltétlenül tett jót az oktatásnak, ugyanis a hallgatók a bevezetett korlátozások miatt csak online tudták egymással és az oktatókkal a kapcsolatot tartani, ami egyfajta eltávolodást eredményezett, minden téren.
- Az, hogy nagy családja van, könnyített a hallgatókkal való kommunikáción?
- Igen, határozottan. Sőt, azt látom, hogy előnyt jelent! A legkisebb gyerekünk most lesz másodéves egyetemista, tehát elmondhatom, hogy az elmúlt 20 évben, a kilenc gyermekünk közül mindig akadt egy olyan, aki éppen egyetemista volt. Ez pedig engem is egyfajta kontroll alatt tartott.
- Van olyan köztük, aki követte az Ön útját?
- Nincs, sőt olyan sincs, aki a feleségemét követte volna. Tehát jogász és orvos nincs rajtunk kívül a családban.
- Végezetül: szabadidejében – ha van – mivel foglalkozik?
- Van egy kicsi, néha-néha. Szeretek kertészkedni a feleségemmel, ezen kívül hobbi asztalos vagyok, itthon a kis műhelyemben fúrok-faragok és hát olvasok. Leginkább szépirodalmat, este, lefekvés előtt. Ahogy öregszem, egyre nagyobb kedvvel veszem elő a régi olvasmányaimat: most Eötvös Józseftől A falu jegyzőjét olvasom újra.
SZTEinfo - Pósa Tamara
Fotó: Molnár Dóra
