Új vízió a vakságról a szegedi egyetemre látogató Roska Botond szemszögéből

– „Inspiráló, amit mond, és ahogy beszél…”, „Nagyszerű előadó…” – vágtak egymás szavába lelkesedve a középiskolások, ahogy távoztak az SZTE József Attila Tanulmányi Központ kongresszusi terméből, Roska Botond előadásról. Amikor ön a hallgatóságával egykorú volt, 16-18 éves korában tudta-e, remélte-e, hogy a látás visszaállításával foglalkozó tudósként lesz Magyarországon és a világban közismert kutató?
– Fogalmam se volt. De érdekelt a tudomány. Ma már tapasztalatból tudom, mindenkit nyugodt szívvel biztosíthatok arról, hogy hihetetlen érdekes világ a tudomány. Előadásaimmal is arra szeretnék buzdítani mindenkit, aki tudománnyal szeretne foglalkozni, hogy a megértésre fókuszáljon.

A zsenik világa

– A szakmai problémákat is részletező – angol nyelvű – előadása után sok és érdekes kérdést fogalmaztak meg – ugyancsak angolul – a Nemzeti Tudósképző Akadémia programjába bekapcsolódó középiskolások. Mit tartott a legmeglepőbbnek a diákok kérdései közül?
– Meglepő, hogy mennyire felkészülten kérdeztek. Egyébként e program előtt a diákok előadását is meghallgattam. Nagyon megérintett, hogy ilyen fiatalon tisztán, és logikusan gondolkodva építették föl az előadásukat.

– Csellista szólistának indult, gimnáziumi magántanulóként csak bizonyos tantárgyakból vizsgázott, de orvos lett, miközben egyetemi matematikai előadásokra is bejárt– hallottam a Kossuth Rádió Nagyok című magazin műsorában az önnel készült interjúban. Ott arról is beszélt, hogy egész gyerekkorát a zene és a tudomány bűvöletében élte, köszönhetően zongoraművész édesanyja és számítástechnikával foglalkozó akadémikus édesapja hatásának. A tehetséggondozásban mi a szerepe a családon kívüli intézményrendszernek, pontosabban a tíz éve a szegedi egyetemről indult Nemzeti Tudósképző Akadémiának?
– A zsenik nem illeszkednek be a világba. A tehetséges emberek szociálisan éretlenek. Saját gondolkodásmódjukban élnek, ezért szükségük van arra, hogy segítsék őket a fejlődésben. A magyar tehetséggondozás bölcsőhelye a gimnázium. Ám ebből az otthonos közegből az egyetem világába kerülve elveszhetnek a tehetségek. Ezért Európában egyedülálló a magyar Nemzeti Tudósképző Akadémia, mert kézen fogja a tehetségeket és segíti őket azokon a területeken, amelyeken gyengék. Például a kapcsolatteremtésben is a tehetségek mellett áll, egészen 36 éves korukig, hogy ki tudják teljesíteni önmagukat. Meggyőződésem: ezt a modellt meg kell mutatni az Európai Unió más országai számára is, hogy jobbá tegyük a világot.

– Magyarország után Amerikában tanulhatott. A „kivételes képességekkel, eredetiséggel és találékonysággal rendelkező” ifjú tudósok számára 1933 óta létező Harvard Society Fellow tagja lehetett… Mi élteti önt mint kutatót?
– Ha fontos és távoli célt tűzünk ki, ami felé menetelünk. Néha sikeresek leszünk, máskor nem. A menetelés a fontos egy olyan újdonság felé, ami most nincs meg, de az emberiségnek megadhatjuk mi, kutatók. Visszaadni a vak emberek látását, az jó dolog, fontos és távoli cél. Ebben adott az egyetértés. S számomra izgalmas vállalkozás.

Dr. Roska Botond előadást tartott az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban.

Kis lépések visznek a nagy felfedezéshez

– „Azért jó a retinakutatás, mert ötvözi a matematikát és a biológiát” – emlékeztetett a Nagyokban az első inspirációra, amit Frank Werblintől, a University of California Berkley professzorától hallott. „Megfogott, hogy a retinának van egy bemenete, a látóideg a kimenet, s nincs visszacsatolás az agytól” – magyarázta a szemen belüli rendszert. Ez a rendszer megragadta és a retinakutatás felé lökte a gyakorló orvoslástól.
– Igyekeztem megérteni, hogyan működik a szem, s abból nagyon egyszerűen következnek a lépések. Amikor az első vak betegünk látni kezdte az objektumok körvonalait, akkor visszanéztem húsz évre, s megállapítottam: érdemes volt ezzel a témakörrel foglalkozni!

– „Legalulról is fel lehet jönni, munkával” – nyilatkozta. „A tehetség is számít, de többet nyom a latban a determináltság és a munka”...
– … Mert a mi munkánk kis lépések sorozata, ami újabb és újabb eredményre vezet, nem pedig valamiféle csodaszerű dolog. Bizton állíthatom: a tudomány annál izgalmasabb, minél távolabbi célt tűzünk ki magunk elé.

– A tudományos felfedezés elemeiről beszélt a szegedi egyetemen tartott előadásában. Hogyan született meg az ötlet: a virológia, a molekuláris biológia és a fiziológia ötvözésére, illetve hogy a vírusok, az algák és a retina kapcsolatba hozható, hogy átprogramozható egy sejttípus a szemben, hogy átvehesse a hibás fényreceptor sejtek funkcióját, s így gyógyítható a vakság?
– Diákoromban, Berkley-ben mértem a retinából. Rájöttünk, hogy 20-30 kis retina, vagyis „kamera” működik a szemben. A szemideghártya olyan, mint egy „biológiai számítógép”, amelyben különböző típusú sejtek működnek együtt a vizuális ingerek feldolgozásában, Ekkoriban olvastam, hogy gén bevitelével a sejtek fényérzékennyé tehetők. Úgy gondoltam, hogy ennek a módszernek a retinában is működnie kell. A kérdés az volt, melyik sejttípust célozzuk meg a génterápiás vírusvektorral, hogy fényérzékennyé tegyük. Az egyik lehetőségként a retinában található idegsejt, a ganglion módosítása tűnt célszerűnek. A másik megoldásként a fotoreceptorok egyik típusának, az egyes betegségeknél a fényérzékenységüket elvesztő csapoknak az átalakítsa merült fel.

– A ganglion sejtek fényérzékennyé tétele sikerült – részletezte a szegedi előadásában. Mikor élte át az első „heuréka” élmény?
– 2008-ban, hat évvel az ötlet után. Emlékszem arra az éjszakára: este tíz óra tájban hárman-négyen dolgoztunk még a laboromban, amikor – sok-sok sikertelen próbálkozás után – először láttuk meg, hogy egy kísérleti egér vak retinájában kivehetők a fények. Nagyon nagy volt az izgalom. Hajnali kettőig dolgoztunk. Az egyik munkatársam már nagyon elfáradt, de ott szerettem volna tartani, mondván: „Ilyen pillanat nem lesz még egy az életünkben!” Úgy tudtam ott tartani, hogy elővettem egy ajándék üveg unikumot… Mi, többiek hajnali öt óráig bírtuk, aztán haza mentünk. Ez volt az a pillanat, amikor megértettük: működhet az alapötlet.

– „A gazdasági siker is tudásalapú siker” – fogalmazott a NAT szegedi sajtótájékoztatóján. Életrajzából kitűnik: az amerikai Harvardról Svájcba került. A bázeli Institute of Molecular and Clinical Ophthalmology vezetője, a Semmelweis Egyetem vendégprofesszora és a tavaly ősszel létrehozott budapesti BrainVision Center egyik irányítója. Ez a siker oka vagy eredménye a kutatómunkának?
– Kis lépésekben zajlik a kutatás. Mindig születnek kisebb-nagyobb eredmények a kutatómunkában. Igaz, húsz évbe tellett, amíg az első vak ember látni kezdett. De nem csüggedtem, mert közben mindig haladtunk előre. Ez az igazi izgalom: a menetelés, az „úton levés”. Néha visszaléptünk, a legtöbbször előre, s ez egy nagyon izgalmas. Jó elmondani a kutatópalántáknak, hogy a tudomány az egy olyan dolog, amibe minél több energiát fektetünk, annál érdekesebb lesz.

A szemideghártya olyan, mint egy „biológiai számítógép” - magyarázta dr. Roska Botond.

Egerek és emberek

– „Az ember rendkívüli vizuális állat”. „Az emberi agykéreg jelentős része képi információk feldolgozásával foglalkozik” – magyarázta a szegedi egyetemen. Az állatmodellen működő módszerből mikor lett orvosi terápia?
– Teljesen új génterápiás vektort kellett kidolgozni, mert ami működött az egerekben, az nem volt alkalmazható az embereken. A vizsgálatok folytatásához szükség volt egy olyan technológiára is, amellyel életben tartható az elhunyt donorokból származó szemideghártya a génterápia időszakára. Ez sikerült is a Semmelweis Egyetem kutatóival együttműködésben. Megalkottunk egy modellt, ami leképezi a humán retina felépítését. 2020-ban kaptam Párizsból a hírt, hogy a módszerünkkel az első vak ember lát valamit. Akkor megfordult világ! Remélhető, hogy más szembetegségekben is alkalmazható lesz.

– Előadása a NAT középiskolásain kívül – úgy láttam – az SZTE biokémia professzora, a szegedi szemészeti klinika munkatársai, de még az anyagtudományokkal foglalkozó professzor érdeklődő figyelmét is megragadta. Mi az ön által kifejlesztett orvosi terápia lényege?
– Az új orvosi terápia csoport, amit építünk, a megértésen, illetve a fizika, a kémia törvényein alapszik. A szemünk fényérzékenysége bonyolult mechanizmus eredménye. Egy fényérzékeny sejtben húsz gén együtt működik, hogy létrehozza a fényérzékenységet. Algákban egyszerűbb az eset, mert ehhez ott egy gén szükséges. Ezt az egy gént bele tudom tenni egy kicsiny génterápiás szerkezetbe, így bele tudom injektálni a szembe. Egy olyan technológiát dolgoztunk ki, hogy egyetlen sejtet is meg tudok célozni, amelyet fényérzékennyé szeretnék tenni.

– Videón is bemutatta előadásában, hogy a korábban teljesen vak páciensek a beavatkozás után felismernek tárgyakat: meg tudták érinteni az asztalon elhelyezett tollat vagy jegyzetfüzetet…
– …Nem voltam biztos abban, hogy ezt még az én életembe elérjük.

– Az arcot nem ismerik fel, olvasni se tudnak még a kísérletbe bevont paciensek. Visszafordítható-e teljesen a vakság?
– Az én életemben nem jut el eddig a tudomány. De beindult egy folyamat, aminek következtében egyre jobb eredmények születnek, bár nem valószínű, hogy a látást olyan mértékben sikerüljön visszahozni, amilyen például nekem van. De egy adott mértékig sikerülni fog. Kérdés a mérték, a visszahozott látás minősége. Most a színlátás visszahozásának a kérdése foglalkoztat. A következő években erre koncentrálok.

Csaknem 40 szabadalom fűződik dr. Roska Botond nevéhez.

Üzenet, nem csak látássérülteknek

– Csaknem 40 szabadalom kötődik az ön nevéhez. Eredményeit többféle kitüntetés – köztük a 2020-as Körber Európai Tudományos Díj, 2019-ben a svájci Louis-Jeantet Prize for Medicine, a 2019-ben a Magyar Szent István-rend – is elismeri. Ezek az elismerések vagy egyéb inspiráció jelenti ön számára a „hajtóerőt”?
– A díjak sohase érdekeltek, nem hajtottak. Az hajtott, hogy valami nagyon nehezet megértsek és valami nagyon érdekeset alkossak. Mindig érdekelt az alkotás és a nagyon nehéz probléma. Ha egy probléma nem bonyolult, akkor elalszom, ha kiderül, hogy összetett, akkor fölébredek. Ugyanakkor e díjak fölhívják a figyelmet arra, hogy a vakság gyógyítható, jönnek a terápiák, megy előre a kerék.

– Milyen üzenettel, hogyan alakította ki a mondandóját a NAT középiskolásai, illetve a Magyar Tudomány Ünnepének és az mta.hu látogatói számára tartott, „A látás helyreállításának és a látásvesztés lassításának a lehetőségei” című előadásában?
– A középiskolásoknak azt szerettem volna elmondani, hogy a tudományos életben, a jó kísérleteknek a struktúrája megtanulható. A tudományos eredmény nem valamiféle csoda, hanem lelkesedés és nagyon sok munka következménye. Az Akadémián tartott előadásomban kifejtem: hogyan lehet a tudományos megértésből eljutni egy újfajta orvosi terápiához, s melyek azok az új problémák, amelyekkel szembesülünk.

– Előadásában Szabó Arnold, a Semmelweis Egyetem munkatársa nevét többször is említette, mint – együttműködő partnert…
– …Mert ott találták ki azt a metódust, amellyel életben tartható a retina.

– Megtudtam: találkozót kértek öntől a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és a Szegedi Tudományegyetem munkatársai. Formálódóban egy új együttműködés?
– Ők írtak nekem, így valószínűleg nyitottak az SZTE és az SZBK kutatói az együttműködésre. Egy ritka betegségben szenvedő paciensről lesz szó. A probléma analízise sok évig eltarthat, de más szembetegségek új gyógymódjához is elvezethet. Engem az vezérel, hogy az úton, amin haladok, hogyan tudok a legegyszerűbben és leggyorsabban továbblépni. Nagyon-nagyon szeretek Magyarországon lenni, de Svájcban a legnagyobb a realitása annak, hogy az intézetem eredményes lehet. A munkám és a céljaim irányítják az életemet. Szerintem túlinterpretálják az emberek az országhatárokat. A világon az ember az ember.

Újszászi Ilona
Fotók: NTA, Ú. I.

Korábban írtuk:

A jövőt építi a szegedi egyetemről indult Nemzeti Tudósképző Akadémia